Egy zsákszerű tengeri lény volt az ember legrégibb ismert őse
Egy nemzetközi kutatócsoport Kínában talált kövületekben azonosította egy kicsiny tengeri lény maradványait, amelyről feltételezik, hogy az emberek legkorábbi ismert prehisztorikus őse lehetett, a zsákszerű élőlény mintegy 540 millió éve élt.
A Nature című tudományos folyóiratban hétfőn közzétett tanulmányukban saccorhytusnak nevezték el az új fajt zsákhoz (latinul saccus) hasonló jellegzetességei - elliptikus formájú teste és nagy szája - miatt. A szakemberek szerint a lény a legprimitívebb példája az úgynevezett újszájúaknak, ebbe a széles biológiai kategóriába tartoznak például a gerincesek is.
Ha a tanulmány következtetései helyesek, a saccorhytus számos faj közös őse volt, és ő jelenti a legkorábbi lépést azon az evolúciós ösvényen, amely elvezett az emberekhez több százmillió évvel később - olvasható a Cambridge-i Egyetem honlapján.
A saccorhytus körülbelül egy milliméter nagyságú lehetett, és a tengerfenéken a homokszemcsék között élhetett. Jellegzetességei látványosan megőrződtek egy kövületben. A felfedezés egyik érdekessége, hogy a kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy az állatnak volt végbélnyílása.
A tanulmány készítésében az angliai Cambridge-i Egyetem mellett részt vettek az amerikai Northwest Egyetem, a kínai Hsziáni Egyetem tudósai, valamint más kínai és német szakemberek.
"Úgy gondoljuk, hogy ez a korai újszájú a legkülönbözőbb fajok, köztük az ember primitív kezdetét jelentheti. Puszta szemmel az általunk tanulmányozott kövületek kicsiny fekete magoknak látszanak, de mikroszkóppal vizsgálva a részleteket, leesik az állunk. Minden újszájúnak egy közös őse van, és úgy gondoljuk, hogy itt erről van szó" - magyarázta Simon Conway Morris, a Cambridge-i Egyetem evolúciós paleobiológia professzora.
Degan Shu, a Nothwest Egyetem munkatársa hozzátette: kutatócsoportjuk "a múltban tett néhány fontos felfedezést, köztük volt a legősibb hal és más korai újszájúak. A saccorhytus felfedezésével kiválóan betekinthetünk egy olyan csoport fejlődésének első szakaszaiba, amely elvezetett a halakhoz, majd később az emberhez."
A legtöbb korai újszájú csoport mintegy 510-520 millió éve élt, amikor már elkezdtek diverzifikálódni nemcsak gerincesekké, hanem előgerinchúrosokká, félgerinchúrosokká, tüskésbőrűvé (mint a tengeri csillag, tengeri sün). A sokféleség ezen szintje miatt nagyobb bonyolult volt meghatározni, milyen lehetett egy korábbi közös ős.
A saccorhytus microfosszíliáit a közép-kínai Sanszi tartományában találták meg, és időrendben korábbi minden ismert újszájúnál. A kövületet izolálták a körülette lévő kőzetekből, mikroszkóppal és CT-vel tanulmányozták, és a tudósok felrajzolták, milyen lehetett ez a kicsiny tengeri lény. "Hatalmas mennyiségű - mintegy három tonnányi - mészkövet kellett megmunkálni, hogy a fosszíliákat kinyerjük" - mondta Jan Han, a NorthWest Egyetem munkatársa.
A tanulmány szerint a saccorhytus teste kétoldalúan szimmetrikus volt - ezt a jellegzetességet örökölték leszármazottai, köztük az ember -, és vékony viszonylag hajlékony bőr borította. Ez azt jelzi, hogy volt neki valamiféle izomzata, amiből a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy összehúzódásra képes mozgást végzett és ide-oda tekeredve haladt. A legszembetűnőbb jellegzetessége azonban az, hogy igen primitív módon táplálkozott, és megvolt ürülék ürítése nélkül, nem volt végbélnyílása. Kicsiny kúp alakú képződmények voltak testén, ami lehetővé tette, hogy az által lenyelt víz távozzon. Ezek a képződmények lehettek a halak kopoltyúinak evolúciós előfutárai.
"Ha erről van szó, akkor az ürülék egyszerűen a száján távozott, ami a mi szempontunkból nem rokonszenves - hangoztatta Conway Morris.
hírek innen, onnan
Tóth Vera pszichológus segítségét kérte a húga, Tóth Gabi miatt
Egy igen viharos év után új alapokra helyezte kapcsolatát Tóth Vera és Tóth Gabi.
Aszódi Attila: Iránnak 10-11 atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet
Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések...
Kutatók: Magyart háromszor többen hallgatták, mint Orbánt
Pont került a március 15-ei „számháború” végére. Nyilvánosságra hozták a szakértők a politikai rendezvények résztvevőinek a...
Hevér Gábor szakmát vált? Leonardo DiCaprio magyar hangja elárulta, mi érdekelte mindig is: segítünk, összefügg a kovásszal
Hevér Gábor egy gyerekkori álmaival kapcsolatban korábban úgy fogalmazott, kicsiként szinte mindenki színész akar lenni, aztán a...
Szulák Andrea küszködött az egészségével, így érzi magát 62 évesen
Szulák Andrea, a 62 éves, Máté Péter-díjas énekesnő és színésznő több mint négy évtizedes pályafutása során mindig is a...
A mutató, melyben stabilan előzzük az összes V4-es országot: infláció
A visegrádi négyek közül Csehország az egyetlen olyan szereplő, amelynek sikerült az uniós átlag alá szorítania az inflációját. Mi...
Ezt a bőségvonzó trükköt egy javasasszony súgta meg nekem, azóta nincsenek anyagi gondjaim
A nagymamám is ezt csinálta, azóta sosem volt üres a pénztárcája.
„A te tévédet csalták el azok, akik féltek az igazságtól” – a 7 éve elhunyt Baló Györgyről szól a mondat, ami ma is érvényes
A hét éve elhunyt Baló György búcsúztatóján hangzott el a híressé vált mondat a közmédia sorsáról. A kijelentés tökéletesen...
Itt a szociológusok mérése: majdnem háromszor annyian voltak Magyar Péterék Nemzeti Menetén, mint a Békemeneten
Szabó Andrea szociológus csapata terepi módszerrel mérte fel a Békemenet és a Nemzeti Menet létszámát a beszédek alatt. A publikált...
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Új számok: Magyar Pétert háromszor többen hallgatták, mint Orbán Viktort
A Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart a kutatók szerint.
Mérföldkőhöz érkezett a legnagyobb svájci bank - A magánhitelektől nem fél a UBS
A UBS pénzügyi igazgatója szerint a svájci nagybank magánhitel-kitettsége nem ad okot aggodalomra. A pénzintézet egyúttal bejelentette,...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került
A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.
blogmorzsák
Jegyet vettél, de változott a program?
Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?
Így őrizd meg az intimzónád fittségét
Menopauza után is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


