Ezt olvasta már?


Emelkedett a fizikai dolgozók órabére

Idén a második negyedévben 13 százalékkal magasabb, 1000 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, mint az előző év azonos időszakában, 2016. második negyedévéhez viszonyítva pedig mindez átlagosan 32 százalékos növekedés.

Mindez derült ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített, legutóbbi elemzéséből.

A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint a fizikai dolgozók körében a szakmunkások 1041 forintos, míg a betanított munkások 967 forintos átlagos órabérre számíthattak.

Megjegyezték, hogy régiónként jelentősen eltérhetnek a számok, mert például a Dél- Dunántúlon, illetve Észak-Magyarországon továbbra is ezer forint alatt marad egy szakmunkás átlagos órabére, Közép-Magyarországon ez az érték már elérte az 1220 forintos szintet.

A közlemény idézte Hujber Tibort, a Trenkwalder ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette: az adatokból kitűnik, hogy tovább tart a fizikai órabérek folyamatos emelkedése, bár a béremelések nagyobb része az év elején zajlott le, az első negyedévhez képest is 4,2 százalékos átlagos órabér-növekedés tapasztalható. A következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve, hogy a vállalatok milyen lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit - tette hozzá.

A felsőbb kategóriákban továbbra is jóval kisebb mértékű béremelkedés tapasztalható: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú belföldi vállalat mintegy 500 középvezetője esetében vizsgálta meg a fizetéseket.

A BDO felmérése szerint az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2017 második negyedévéhez képest átlagosan 4,7 százalék volt. Figyelembe véve az infláció időközben bekövetkező gyorsulását, reálértékben továbbra sem jelent nagyobb mértékű elmozdulást.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közleményben arról számolt be, hogy némileg javítja az összképet, hogy a vizsgált időszakban a középvezetők körében a kiegészítő bérelemek (jutalom, bónusz, bérpótlékok) aránya az egy évvel korábbi 8-ról 10 százalékra emelkedett. Ennek ellenére a korábban 3 százalék körül alakuló átlagos fluktuációs ráta ebben a körben mára elérte 4,3 százalékot. A munkahelyet váltók ugyanis a cégen belüli béremelésnél jelentősebb, akár 20-30 százalékos bérnövekedést is el tudnak érni egy-egy új munkakörben - ismertette a szakértő.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ezt tudnod kell, mielőtt utazási utalványt ajándékozol a mamának – elolvastuk helyetted az apróbetűs részt

Hiába a legjobb szándék, ha végül a megajándékozott és az ajándékozó is ráfizet.

Nagy a baj? Elmaradt Csányi Sándor népszerű előadása

Rossz hír érkezett a színházrajongók számára: Csányi Sándor kedd esti, maglódi fellépése váratlanul elmaradt. A népszerű színész a...

Ne egye meg, ha ilyen mazsolát vett!

Növényvédőszer-maradék jelenléte miatt kivont a forgalomból több, különböző minőségmegőrzési idejű PACO mazsola terméket a...

Döntött a Fed - Merre indul a dollár és a forint?

Szerda kora délután hirtelen esni kezdett a hazai deviza, miután az izraeli légierő csapást mért Irán legnagyobb földgáz-feldolgozó...

Áttörés a részecskefizikában: a CERN egy sosem látott, szupernehéz protont talált

A genfi Nagy Hadronütköztető felfedezése a kvantum-színdinamika elméletének eddigi legpontosabb tesztjét teszi lehetővé.

Robbie Keane az EL-kiesés után: "Utálok veszíteni, de fel kell készíteni a csapatot egy másik szezonra"

Így értékelte Robbie Keane a Braga-Ferencváros (4-2) Európa Liga-visszavágót.

Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel...

Újraindult a kőolajexport – meglepő helyről érkezik az olaj

Részlegesen újraindult a kőolajexport Irak északi részén, ahol napi 250 ezer hordós kapacitással ismét Törökország felé szállítanak.

Puskás-Dallos Bogi: Amennyire megijeszett, annyira vonzott is a főváros

Mikor jön el az a pont, amikor váltani kell? A Küszöb harmadik epizódjában Dallos Bogi mesél a fővárosba költözés dilemmáiról.

Sean Penn szétlőtt vasúti kocsiból készített pót-Oscart kapott Zelenszkijéktől – videó, fotó

Bár Sean Penn a legjobb férfi mellékszereplő díját a 2026-os Oscar-gálán nem vette át, mert erőteljes üzenetként inkább Ukrajnába...

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0