Ezt olvasta már?

Tavaly is emelkedett a távhőt használó lakossági díjfizetők száma

Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2021-ben is megközelítette a száza...

0

Érvénytelen lett a népszavazás

Több mint 1,5 millióan érvénytelenül voksoltak a gyermekvédelminek nevezett népszavazáson, így a referendum érvénytelen lett.


hirdetés

 

Az országgyűlési választásokkal egy időben tartották a „gyermekvédelminek” nevezett homofób népszavazást, amelyről 95 százalékos feldolgozottság már biztosan kijelenthető, hogy érvénytelen lett.

 

Egy országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott. Az érvényességi küszöb 4 107 652 fő, ám az már most látszik, hogy ez nem lesz meg, 44-45 százalék az érvényes voksok aránya.

Érvénytelenül kitöltött népszavazási szavazólap, amikor a szavazatszámláló bizottság tagjai számlálják a szavazatokat a budapesti Szent István Magyar Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyûlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án.

 

Érvénytelenül kitöltött népszavazási szavazólap, amikor a szavazatszámláló bizottság tagjai számlálják a szavazatokat a budapesti Szent István Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

 

Így hangzott az első kérdés: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?” Erre ilyen szavazatok érkeztek:

 

Érvényes: 3 521 425 (44,46%)

Érvénytelen: 1 590 772 (20,08%)

Nem szavazott: 2 809 048 (35,46%)

 

A többi három kérdésnél is csaknem ugyanilyenek az arányok, vagyis egyik kérdésben sem lesz eredményes a népszavazás. Látható, hogy már most többen vannak azok, akik érvénytelenül szavaztak vagy nem vették fel a szavazólapot, mint az összes választópolgár fele.

 

Az érvényes szavazatokon belül egyébként a négy kérdésnél 93 és 96 százalék közötti a nem válaszok aránya.







0

hírek innen, onnan

Sokasodnak a kérdések az idahói egyetemisták rejtélyes meggyilkolása körül

Több mint három hete fedezték fel négy, az éjszaka közepén halálra késelt diák holttestét. Két lakótársuk feltehetően átaludta a...

A Fitch szerint negatív a közép- és kelet-európai térség kilátása

Várhatóan romlanak jövőre a közép- és kelet-európai államadósok hitelkondíciói, elsősorban az ukrajnai háború átgyűrűző...

Triatlon – Négy állomásból áll jövőre az Arena Games-sorozat

Négy állomásból áll jövőre a triatlonosok Arena Games-sorozatának második idénye.

Az Arsenal edzője kiakadt, mert megsérült a brazil csatára

Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere elismerte, hogy nagyon csalódott Gabriel Jesus sérülése miatt. A brazil válogatott játékos megsérült a...

BKK: decembertől gyorsabban és hatékonyabban dolgozhatnak a jegyellenőrök Budapesten

Folyamatosan dolgoznak a jegyellenőrzéssel kapcsolatos feladatok megkönnyítésén és munkatársaik hatékonyságának növelésén.

Közel 180 millió forintot kap informatika infrastruktúra fejlesztésére az Integritás Hatóság

Ez csak a kezdet, utána évente majdnem 38,6 milliót kap annak üzemeltetésére.

Juhász: Korai még a Fradival való versengésről beszélni.

Egyelőre a csapatot kell rendbehozni, amelynek egyértelmű gyengepontja a középpálya.

Meg is jelent a Magyar Közlönyben A Nyilatkozat, amiben a Fidesz visszautasítja a német és holland parlament nyomásgyakorlását

A két ország parlamentje visszatartaná a Magyarországnak járó uniós támogatásokat a jogállamisági problémák miatt, a Közlönyön...

Hogyan menthető meg a párkapcsolat változókorban?

3 dolog, amit minden férfinak tudnia kell a menopauzáról.

Sport

Döbbenetes katasztrófa fenyegeti a foci-vb folytatását

Senki nem számított arra, hogy bekövetkezhet ehhez hasonló.

Botrány a portugáloknál: C. Ronaldo otthagyja a világbajnokságot?

Az ötszörös aranylabdás a hírek szerint már össze is pakolt és távozhat Katarból.

Nagy bajban a portugálok: két sztárfocista is hazautazott a focivébéről

Fernando Santos szövetségi kapitány nincs könnyű helyzetben.

Elképesztő egymás mellett látni két gyorsúszó olimpiai döntőt 88 év különbséggel

Valójában az 1932-es Los Angeles-i olimpián is fantasztikusan úsztak már, de rengeteget fejlődött a sportág 2020-ra.

Kiderült, hová utazik jövő héten Orbán Viktor

Az ország nemzeti ünnepén jelentették be.

Játék közben bukkant elő a mellbimbója a gigantikus mellű szexi pókeresnek - videó

Sokan csalást kiáltanak, a nő elképesztő összeget nyert a figyelemeltereléssel.

A Juventus korábbi sztárja megerőszakolt egy 21 éves lányt

A válogatott focista a nagybátyjával és két barátjával együtt követte el a bűncselekményt.

Hihetetlen, honnan talált be a horvát sztárfocista a brazilok elleni vb-meccs előtt - videó

A Tottenham Hotspur játékosa a fizika törvényeivel sem foglalkozik.

Döntött a jövőjéről a focivébén szárnyaló Fradi-kiszemelt

A dél-koreai támadó mellett az édesapja is megszólalt.

Meg akarták dönteni a kormányt, letartóztatták a Real Madrid-játékos terrorista apósát

Egy szélsőjobboldali terrorista szervezet képviselőivel találkozott többször is a 62 éves sztárséf.

Eldőlt a német szövetségi kapitány sorsa a gyenge vb-szereplést követően

Hansi Flick tavaly augusztus óta irányítja a Nationalelfet.

0

Bulvár

Kitálaltak a nők: ezt a szexpózt gyűlölik, pedig a pasik imádják

Ki gondolta volna, hogy ez kerül az első helyre?

Nyugdíjemelés 2023: komoly változás történt, átírhatják a számokat

Könnyen lehet, hogy 2023 elején 18 százalékhoz közeli emelésben részesülhetnek a nyugdíjasok.

Döbbenetes katasztrófa fenyegeti a foci-vb folytatását

Senki nem számított arra, hogy bekövetkezhet ehhez hasonló.

Enyhítettek egy oroszellenes szankción, meg is lett az eredménye

Jelentősen emelkedett a tengeri orosz szénexport azt követően, hogy az EU enyhítette az ehhez kapcsolódó szankciókat.

Most érkezett: Bruce Willis nagyon rossz állapotban van

Bruce Willis családja szinte minden percet kihasznál a színésszel, akinek állapota a legfrissebb hírek szerint folyamatosan romlik.

Kéri László: annyira nem lehet hülye a Fidesz-szavazók legelvakultabb része se, hogy bevegye ezt a marhaságot

Az IDEA Intézet által augusztus végén megkérdezett 1800 ember 47 százaléka azt válaszolta, hogy Orbán Viktor miatt nem jutunk hozzá az uniós pénzekhez. 29 százaléknyian vallottak úgy, hogy Orbán kiáll a magyar ér

Órákon belül kirobbanhat az eddigi legnagyobb botrány a királyi családban

Debütált a Netflixen Harry herceg és Meghan dokuja, órákon belül kirobbanhat a botrány a királyi csalában. 

Botrány a portugáloknál: C. Ronaldo otthagyja a világbajnokságot?

Az ötszörös aranylabdás a hírek szerint már össze is pakolt és távozhat Katarból.

Egy másik civilizáció építhette azt a közel 2 millió éves hidat, ami az óceánon lebeg - Ellentmond az evolúció...

Van egy híd, amit senki sem tud, hogy ki épített, hogy mikor és hogy miért. És az sem biztos, hogy híd, vagy, hogy építették.

blogmorzsák

Oroszország ideológiája: mi az alapja Putyin szemléleté­nek?

Mik az alapjai az orosz gondolkodásnak? És mely ideológiák, gondolkodók határozzák meg Putyint és az orosz elitet?

Apró jutalom vagy kellemetlen inger?

A jutalmazás és a büntetés hatásának az egész agykéregre jellemző elvét írták le magyar kutatók.

Utolsó felvonás - a hét legjobb kínai kütyüi

Az árak jók, a szállítás gyors, karácsonyra még akár ide is érhet!

0