Ezt olvasta már?


Euromilliárdok mennek megújuló energiákra

Az EU a következő két évben 30 milliárd eurót szán innovációra

Az Európai Bizottság a Horizont 2020 nevű kutatási és innovációs keretprogramból 30 milliárd eurót szán a társadalmi kihívások terén alkalmazott új megoldásokra és az áttörést jelentő innovációra a 2018-2020-as időszakban - közölte Carlos Moedas, uniós biztos Brüsszelben.

A kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos tájékoztatása szerint az európai tudományos fejlődést segítő Horizont 2020 keretprogramból elkülönített összeg többek között a migrációra, a biztonságra, az éghajlatváltozásra, a tiszta energiákra és a digitális gazdaságra összpontosít. Ezek mellett új megközelítést alkalmazva az áttörést jelentő piacteremtő innovációk előmozdítását fogja előtérbe helyezni.

Elmondta, az Európai Bizottság az Európai Innovációs Tanács létrehozására 2,7 milliárd eurót mozgósít, amellyel a jövő piacainak kialakítása érdekében a magas kockázattal járó, azonban magas megtérülést is ígérő innovációt támogatja.
Fókuszban mások mellett olyan prioritások állnak, mint az alacsony szén-dioxid-kibocsátás és alkalmazkodás az éghajlatváltozás hatásainak kutatása és kezelése, amelyre 3,3 milliárd euró jut. A körforgásos gazdaságra 1 milliárd euró, az európai ipar és szolgáltatások digitalizálására és átalakítására 1,7 milliárd euró, a biztonsági unió létrehozására 1 milliárd euró, a migráció kezelésére irányuló projektekre 200 millió euró.

A bizottság 2,2 milliárd eurót különít el a tiszta energiákat előmozdító projektekre, amelyek négy érintett témaköre a megújuló energiaforrások, energiahatékony épületek, elektromos közlekedés és energiatárolás. Emellett az elektromos akkumulátorok következő generációjának európai kifejlesztéséhez és gyártásához 200 millió euró összegű támogatást biztosít - közölte a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos.

A Horizont 2020 az Európai Unió kutatási és innovációs keretprogramja, melynek hétéves 2014-2020) költségvetése 77 milliárd euró. Fennállása óta 2017. októberig a program mintegy 26,65 milliárd eurót mozgósítva több mint 15 ezer kedvezményezettnek nyújtott támogatást, ebből közel 3,79 milliárd euró került kis- és középvállalkozásokhoz.

Forrás: MTI
Fotó: American Public Power Association on Unsplash







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

Többek között az űridőjárást monitorozza majd.

Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit

Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...

Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk

Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...

Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat

A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással...

Szigorú ultimátumot adott Trump: azonnal lecsapnak Iránra, és azokra, akik fizetni mernek a Hormuzi-szoroson

Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki három iráni pénzváltó vállalatra és egy kínai olajterminálra. Washington eközben...

A Zalaegerszeg meglepő veresége után a Debrecen közelebb került a bronzéremhez

Megszakadt a Zalaegerszeg elképesztő hazai sorozata.

A nemzetközi sajtóban is hír volt a több gyanús, NER-hez köthető pénzmozgás

A Guardian forrásai szerint jelentős pénzmozgások indultak meg Magyarországról, főként közel-keleti államok neve merült fel.

Trump kiállt a Fehér Ház elé, és azonnali tájékoztatást adott Iránról

Miközben Donald Trump amerikai elnök ismét határozott és éles hangvételű kijelentéseket tett az iráni nukleáris programmal kapcsolatban,...

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Fontos változás jön a YouTube-on, minden felhasználót érint

Teljesen új élményekkel gazdagodik a legnépszerűbb videómegosztó.

Történelmi csúcson zártak az amerikai tőzsdék

A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0