Európai pályázat az ingyenes bajai internetért
Tizenötezer euróra, illetve ekkora értékű utalványra pályázik az önkormányzat az Európai Unió támogatásával megvalósítandó WIFI4EU című kiíráson. Ingyenes internetes hálózat fejlesztéséhez szeretne így forrást teremteni a városháza.
A program 120 millió eurós költségvetéssel gazdálkodhat 2017 és 2019 között, forrásait korszerű, közterületeken használatos wifi-berendezések üzembe állítására lehet fordítani. A nagysebességű, ingyenes internetelérést biztosító eszközök jóvoltából egyidejűleg 70–350 felhasználó csatlakozhat a világhálóhoz.
Az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy a közösségi élet főbb színterein Európa minden táján legyen ingyenes, vezeték nélküli internet. Az első felhívás keretében országonként legalább 15 település juthat támogatói utalványhoz, a pályázaton olyan települések is indulhattak, ahol már működik ilyen rendszer, annak korszerűsítésére és bővítésére egyaránt használható a támogatás. Az előzetes számítások szerint a hozzáférési pontok nagyjából ezer euróból telepíthetők, azonban a 15 állomás számától el lehet térni.
Arról még nem született döntés – ez a pályázat benyújtásának sem volt feltétele –, hogy a város mely pontjain lennének az eszközök. Ugyanakkor ennek kapcsán Fercsák Róbert polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy nem könnyű megjelölni a helyeket és nem is érdemes hasraütésszerűen dönteni. – Van már szabad wifi, ha emlékezetem nem csal, akkor van kedvezőtlen tapasztalatunk is, a strandfejlesztés részeként lenne szabad wifielérés, amit a gyakorlat korlátoz be, mert a fél lakótelep azt használta – fogalmazott.
Forrás: baon.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


