Ezt olvasta már?


Évértékelő a Gyerekhosztól

Riport Orgován Béla elnökkel

Kockás ingben és a tőle megszokott széles mosollyal érkezik kávéházi találkozónkra. Reggel még egy hatkilós pontyot akasztott, most csak tejszínt kér a kávéjába és már meséli is jó horgász módjára a fogástörténeteket.

-Idén ünnepelte első születésnapját a hajósi Gyermek és Ifjúsági Horgász és Szabadidő Egyesület, és máris felvette a versenyt a nagymúltú egyesületekkel. Sorra hozzátok el a kupákat a Bács-Kiskun megyei Horgászegyesületek Szövetsége  versenyeiről. Mennyinél tartotok?

-A Bács-hosz rendezésében három versenyen indultunk ebben az évben. Áprilisban Hartán a Kékesi-tavon került megrendezésre az Egyesületi Vezetők Versenye. Itt csapatversenyben  az előkelő negyedik helyezést szereztük meg. Szeptemberben Nagybaracskán, a Füzes Ó-Dunán mérettük meg magunkat, ezen a versenyen az első helyet szereztük meg. Rendkívül örömteli volt számunkra, hiszen az egész nyáron át tartó felkészülés meghozta a sikert. Októberben úszós technikában is versenybe szálltunk a Szanki Horgásztó és Pihenőparkban. A  tó két szektorra volt osztva és mindkét szektorban dobogós helyen végeztünk. A második és harmadik helyet szereztük meg.

- Kik a csapat tagjai?

- Versenycsapatunkat Kiss Tibor csapatkapitány, Kelemen Róbert és jómagam alkotjuk. Hálásak vagyunk Kiss Tibor csapatkapitánynak , aki mindenben segített minket, és nekünk csak a horgászatra kellett koncentrálnunk.

- Év végére már komoly szurkolói csapat is kísért titeket a versenyre.

- Így igaz. Egyre többet ismernek minket, és szorítanak nekünk. Juhász Roland a szurkolói csapat vezetője. Mi pedig folyamatos fejlődéssel és – reméljük – újabb sikerekkel igyekszünk meghálálni a támogatásukat. Szeretnénk megköszönni Gömzsik Istvánnak, az érsekcsanádi Rétes- és süteménybolt üzemeltetőjének, hogy biztosította számunkra a finomabbnál finomabb réteseket.

- Hogyan fogadtak a szövetség és a  megyei egyesületek?

- A versenyek alatt új kapcsolatokra, barátságokra teszünk szert. Jó kapcsolatot ápolunk a megyei szövetséggel, különösen jót a Bajai Sporthorgász Egyesülettel és a tiszaalpári Horgász Egyesület vezetőjével.

- Mik  a tervek 2019-re?

- A felnőtt versenyzők száma négy fővel bővül Althammer Gabriella, Várbíró Zsolt, Szabó Márk és Miskolczi Zoltán személyében, akiket külön üdvözlünk az egyesületünkben. Eredményes éven vagyunk túl, és bízunk benne, hogy 2019-ben még  több sikerről tudjuk tájékoztatni a bajainapilap.hu olvasóit.







0
0
0

0
0
0
0