Ezer új odú várja az Afrikából hazatérő szalakótákat
Korszerű, új odúkra cserélték az elöregedetteket, és számos új helyre is kihelyeztek odúkat az Afrikából hazatérő szalakótáknak, amelyeket így mintegy ezer új költőhely vár a Kiskunsági Nemzeti Park területén - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t.
Tokody Béla projektvezetője elmondta, hogy a szalakóta másodlagos odúlakó fajként a Kárpát-medencében nem épít fészket, hanem nagytestű harkályfajokét foglalja el. Az elmúlt évtizedekben megváltozott erdőgazdálkodás eredményeként azonban jelentősen lecsökkent a költőhelyek száma, így egyebek mellett ez is közrejátszott abban, hogy a nyolcvanas években a szalakótaállomány jelentősen megfogyatkozott.
Az MME Csongrád megyei csoportja akkor döntött úgy - Európában elsőként -, hogy odúk kihelyezésével biztosít költőhelyet a nagytestű madaraknak. A fából készült odúk azonban 6-8 évnél többet nem bírnak ki. Tetejük vagy aljuk leszakadásával használhatatlanná, megrepedve pedig balesetveszélyessé válnak, hiszen beleakadhat a madarak szárnya - tette hozzá.
Az MME vezetésével és többek között a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának közreműködésével megvalósított, A szalakóta védelme a Kárpát-medencében című európai uniós projektnek köszönhetően azonban az elmúlt három hónapban mintegy ezer, úgynevezett Schwegler-odút helyeztek ki a szakemberek a Kiskunsági Nemzeti Park területén.
Tokody Béla kiemelte, hogy a német gyártmányú, fabeton odúk sokkal hosszabb élettartamúak, mint a fából készültek, továbbá nagyon jó hőszigetelő képességgel bírnak, aminek a forró nyári hónapokban nagy jelentősége van.
A februárban megkezdett munkák során az odúk nagyjából felét a területen található idősebb fákra szerelték fel, de raktak szigetelt villanyoszlopokra is, amelyeket a tapasztalatok szerint szívesen elfoglalnak a madarak - tette hozzá a projektvezető.
A hagyományos odúk mellett - Magyarországon először - úgynevezett hodályodúkat is kihelyeztek több, a Szalakótás Gazda Programba bevont gazdálkodónál. A legelő állatok közelében megszaporodó rovarok ugyanis biztos táplálékforrást jelentenek a madaraknak. A harminc odút minden esetben valamilyen nyílt rész, elsősorban gyep felé néző épületrészre szerelték.
Tokody Béla azt is elmondta: a jeladókkal ellátott szalakóták mozgását figyelve megállapítható, hogy a madarak megkezdték hazaútjukat Afrikából. A Namíbiában és Angolában telelő madarak egy hónappal ezelőtt indultak vissza, és jelenleg Kenyában időznek. Az első, népies nevükön kékcsókák érkezése nagyjából két hét múlva várható.
hírek innen, onnan
Íme Ráthonyi-Palácsik Tímea új otthona: mesés helyre költözött családjával New York közelébe
Ráthonyi-Palácsik Tímea a Feminának exkluzív interjúban árulta el, miért költöztek el Beverly Hillsből, és milyen az új otthonuk.
Magyar választások – orosz beavatkozás: „A választói döntés formailag szabad, de súlyosan manipulált”
Nem kell mindenkit meggyőzni arról, hogy Oroszországnak igaza van. Elég azt elérni, hogy az emberek kételkedjenek minden másban.
Tökéletes nappali kanapé nélkül? Lenny Kravitz gyönyörű megoldását te is elfogadnád – pedig elsőre furcsának tűnik
A legtöbb nappali ugyanarra a sémára épül: kanapé, asztal, megszokott elrendezés. Ha ebből bármi hiányzik, már kompromisszumnak...
Elszabadultak az indulatok: Guardiola és Rüdiger majdnem egymásnak estek a lefújás után – videó
Feszült jelenetek zárták a UEFA Bajnokok Ligája egyik legnagyobb rangadóját.
Hatalmas bombákat dobtak le az amerikaiak a Hormuzi-szorosnál
A legfontosabb háborús hírek Iránból.
Megtalálhatták Atlantiszt? Valami nagyon furcsát vettek észre a tenger mélyén
A mai napig sincs biztos válasz.
Nincs magyarázat arra, amit a Marson találtak
Idegen űrhajó maradványa lehet? Egy harvardi csillagász vizsgálatot sürget.
Óriásbombákat vetett be az Egyesült Államok a Hormuzi-szoros térségében
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében – közölte a...
Trump megint nekiment a NATO-nak
Donald Trump amerikai elnök szerint a NATO „ostoba hibát" követ el, amikor nem segít az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szoros...
„Nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom” Tóth Vera kétségbeesésében pszichológus segítségét kérte
Tóth Vera végleg felhagyott a húga nevelésével: az énekesnő őszintén vallott arról, miért döntött úgy, hogy Gabi hibáit és sikereit...
Ez a konyha legzsírosabb pontja – és szinte mindenki megfeledkezik róla
Azt hisszük, hogy tiszta a konyhánk, pedig van egy rész, amit szinte mindenki kihagy takarításkor. Láthatatlanul gyűlik rajta a zsír és a...
Leállt a berlini repülőtér, sztrájk miatt megbénult a teljes légiközlekedés
Csaknem 60 ezer utast érint az intézkedés.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Már csak a csoda segíthetne Xantus Barbarán? Megható összefogás indult érte
Súlyos titkot őriz a múltjából Xantus Barbara.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


