Földikutyákhoz igazították az új bajai naperőművek építését
Hét hónappal csúsztak a munkák, hogy ne zavarják meg a fokozottan védett faj szaporodásának időszakát.
„Annak, aki megújuló energiába fektet be, példát kell mutatnia a természetvédelemben is” – mondta a földikutya-rezervátum mellé felhúzott kiserőmű beruházását koordináló Lugos Roland.
Az építkezést megelőzően a rezervátum határain kívül, az erőművek leendő területén élő hét földikutyát befogták a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei, és áttelepítették oda, ahol nyugodtan élhetnek tovább.
A négy, 486 kW teljesítményű kiserőműből három már el is kezdte az energiatermelést, és várhatóan a napokban a negyedik is munkába áll. A négy naperőmű éves szinten kb. 1380 tonna szén-dioxid-kibocsátást spórol meg.
"De milyen állat a földikutya?"
A földikutya a vakondhoz hasonlóan a föld alatt, saját maga ásta járatokban él. Teljesen vak, hangjelzésekkel, a talaj rezgéseinek segítségével tájékozódik. A délvidéki földikutya a világon mindössze három területen fordul elő, amelyből kettő Magyarországon, Baja illetve Ásotthalom térségében található. Összesen hatszáz-hétszáz egyede lehet. A 114 hektár kiterjedésű bajai rezervátumban él a legnépesebb egybefüggő délvidéki földikutya-populáció.
A Kárpát-medencében öt önálló, sehol máshol nem élő, fokozattan védett földikutyafaj honos. Magyarország területén a délvidéki földikutyán kívül az erdélyi földikutya és a magyar földikutya él. A Földművelésügyi Minisztérium a földikutyát választotta 2018-ban az év emlősének.
Forrás: player.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


