Folytatódik a szúnyoggyérítés, a Balatonnál és a Dunánál is irtanak
Folytatja a központi szúnyoggyérítési programot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF); ezúttal a Balatonnál és a Dunánál irtják a vérszívókat - tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Mukics Dániel emlékeztetett arra, hogy a program június elsejével kezdődő első hetében a Szigetközben és a Tisza-tónál irtották a szúnyogokat, összesen 28 ezer hektárnyi területen.
A tervek szerint ezen a héten, kedvező időjárás esetén, további 40 ezer hektáron légi, illetve 40 ezer hektáron földi és 5 ezer hektár biológiai kezelésére kerül sor.
Mivel a Szigetközben, a mosoni térség több településén elszaporodtak a szúnyogok, ezért itt a következő hetekben újabb beavatkozásra lesz szükség és a Tisza-tónál is folytatódik a program, a többi között a lárvák tenyészhelyeinek biológiai kezelésével.
Ugyanakkor, ha az időjárás lehetővé teszi, akkor a héten a Balatonnál és a Duna mentén folytatnak biológiai lárvagyérítést. A kifejlett vérszívók elleni védekezést Komárom, a Dunakanyar, Budapest, Dunaújváros, Szekszárd, Baja, Mohács és Szolnok környékén végzik a héten - közölte a helyettes szóvivő.
Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, továbbá idén is van lehetőségük jelezni a katasztrófavédelem megyei ügyfélszolgálatai felé, ha településükön jelentős szúnyogártalmat tapasztalnak. A szakemberek folyamatosan mérik a szúnyogok egyedszámát, és ha szükséges, a következő hetekben elrendelik a szúnyoggyérítést ott, ahol a helyzet ezt indokolja - mondta Mukics Dániel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


