Görbicz Anita befejezi aktív játékosi pályafutását, sportigazgató lesz
A világklasszis kézilabdázóra a Győri Audi Etonál más szerepkörben számítanak.
A következő idénytől a Győri Audi ETO KC sportigazgatója lesz Görbicz Anita, a klub világklasszis kézilabdázója, aki a szezon végén befejezi játékospályafutását.
Azt korábban eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó szezonom játékosként. Biztos furcsa lesz végleg abbahagyni a játékot, de mindennek eljön az ideje. Nagyon sokat köszönhetek az ETO-nak. Voltak komoly kérőim, de én soha sem tudtam elképzelni, hogy máshol játsszak
- idézte a győriek honlapja a 37 éves klasszist. Hozzátette, az, hogy a Bartha Csaba elnök vezette klub számít rá a pályán kívül, egybecsengett az elképzeléseivel.
A sztárjátékos megjegyezte, a mostani szezonban már belekóstolhatott egy picit új szerepkörébe, hiszen játékosként és edzőként is számolnak vele. Görbicz július 1-én kezdi meg munkáját sportigazgatóként.
„Ez egy új feladat lesz számomra, de nem ijedek meg a kihívásoktól, és nagyon örülök, hogy továbbra is a Győri Audi ETO KC csapatáért dolgozhatok, még akkor is, ha ez már nem elsősorban a gólszerzésben teljesedik ki. Természetesen most még az idei szezon feladataira koncentrálok, hiszen minden fronton győzni szeretnénk a lányokkal” - mondta Görbicz Anita.
Bartha Csaba a modern kézilabdázás legendájának nevezte Görbicz Anitát, aki rengeteg játékos példaképe, akinek játékán generációk nőttek fel, mindemellett a klubhűség megtestesítője, egyértelműen nagybetűs sportoló Győrben.
Anita pályája egyedülálló, és nagyon bízom benne, hogy idén is közösen tudunk még újabb sikereket elérni. Természetesen felkészültünk arra is, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor nem ő viseli a csapatkapitányi karszalagot, és már nem lép többet játékosként pályára. Egy másodpercig sem volt kérdés, hogy Anita a kézilabdapálya után karrierjét a klubban folytatja
- mondta az elnök.
Görbicz Anita a Győrrel ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját, 13-szor a magyar bajnokságot, a nemzeti csapatban 233 találkozón 1111 gólt szerzett.
hírek innen, onnan
Azonnal töröld, ha ilyen programot töltöttél le a számítógépedre: az FBI figyelmeztet
Az FBI arra kéri a felhasználókat, hogy azonnal ellenőrizzék, telepítették-e a felsorolt programok valamelyikét.
Gyanús jelek a mobilon: így derülhet ki, ha valaki belenézett a telefonunkba
3 jel, hogy valaki hozzáférhetett a telefonunkhoz – ezekre figyeljünk
Ez a per nagy hatással lehet a jövő internetére
Újabb front nyílt az AI-háborúban.
Vérüket adták az újpestiek a győzelemért, a kórházból jelentkezett be a két játékos
Olykor a sisak sem védi meg az embert a korongtól.
Nagy a baj? Népszerű turistacélpont omlott össze Spanyolországban
Az esetről videó is készült
Magyar Péter szerint az őt feljelentő Toroczkai László valójában Orbán Viktor kifutófiúja
A Tisza Párt elnöke tételesen tagadja a Mi Hazánk elnökének vele szemben megfogalmazott vádjait, amelyben költségvetési csalás, sőt egy...
Orbán Viktor: Ha nincs olaj, nincs pénz
Újabb üzenetet küldött Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.
Veszélyben a Pokoli rokonok folytatása? Megszóltak a bennfentesek, ezt teszi most az RTL a sorozattal
Népszerű sorozat tűnhet el az RTL képernyőjéről, a hírek szerint nem folytatják a Dobó Kata és Árpa Attila főszereplésével már a...
Kíméletlenül bántak el a lángok egy villanyautóval Ócsán, majdnem a ház is leégett
Az elektromos autó töltés közben kapott lángra, az oltásnál előkerült az oltólándzsa is.
Újabb adathalász csalás jelent meg a magyar netezők körében, ezt kell tudni róla
A legújabb csalás állítólagosan lejárt TAJ-kártyákkal operál, de több ponton is vérzik a történet.
Lemondott Trump terrorelhárításért felelős vezetője az iráni háború miatt
Joseph Kent azt írta Donald Trumpnak, hogy nem tudja jó lelkiismerettel támogatni az Irán elleni háborút.
Mindenki gyűlöli Keanu Reevest az új filmjében
Megjelent az Outcome előzetese, amelyben Keanu Reeves egy botrányba keveredő, lecsúszó filmsztárt játszik.
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


