Ezt olvasta már?

0

Gyopáros Alpár: 750 település rendelője, illetve orvosi eszközei újulnak meg a Magyar falu program forrásaiból

Hétszázötven település rendelője, illetve orvosi eszközei újulnak meg négymilliárd forint értékben a Magyar falu program idei forrásaiból - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán a Heves megyei Nagykökényesen.


hirdetés

Gyopáros Alpár közölte: az orvosi rendelők fejlesztésére és az orvosi eszközpark korszerűsítésére, bővítésére kiírt pályázat eredményeit szerdán tette közzé a Miniszterelnökség. A döntés értelmében a kormány 143, orvosi rendelők építésére, illetve felújítására benyújtott pályázatot támogat, míg orvosi eszközök beszerzésére 607 településnek biztosít forrást.

Tavaly erre a célra több mint 900 település kapott támogatást, ezzel együtt két éven belül immár 1600-1700 település részesült ezekből a forrásokból - mondta a kormánybiztos.

Hozzátette: a 2019-ben nyertes pályázatokból "a legjobb ütemben, még a koronavírus-járvány megérkezése előtt valósultak meg az egészségügyi fejlesztések". Bár a kistelepüléseket kevésbé érintette súlyosan a betegség, az ott élők biztonságérzetét feltétlenül erősítette, hogy felkészülten néztek szembe ezzel a nehéz időszakkal.

Tavaly és idén egy másik fontos, alap-egészségügyi ellátást érintő pályázati lehetőséggel is segíti a kabinet a falvakat, hiszen orvosi szolgálati házak épülhetnek a program keretében azokon a településeken, ahol legalább fél éve betöltetlen a háziorvosi praxis - ismertette, hozzátéve, reményeik szerint ez legalább 30 helységben szünteti meg az eddigi orvoshiányt.

Hangsúlyozta: a Magyar falu program kiemelt célja a kevesebb mint 5000 lakosú kistelepülések népességmegtartó erejének növelése. Ezt szolgálja az a kilenc jogcímen meghirdetett pályázat, amelyek mindegyike a helyi életminőség javításához nyújt segítséget. Ezekre eddig idén már csaknem 8000 támogatási kérelmet adtak be az érintett önkormányzatok és történelmi egyházak.

Megemlítette, hogy a Magyar falu program egyik meghatározó pillére a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelynek hatása már érzékelhető. A magyar kistelepülések százaiban, ezreiben elkezdődött a fiatalok visszatelepülése, és ezzel párhuzamosan csökkent a elvándorlás mértéke is.

Nagykökényes eredményeit méltatva Gyopáros Alpár arra is kitért: az 579 lakosú falu elmúlt évben benyújtott pályázatainak mindegyike sikeres volt, összesen csaknem 52 millió forint nyert az önkormányzat.

A kormánybiztos elmondta: Heves megyében több száz, a programra benyújtott pályázatot támogatott a kormány tavaly mintegy 3,2 milliárd forint értékben. A megye mellékúthálózatának több mint hetven kilométer hosszú része újult és újul meg 2019-ben és idén.

Szabó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: a Magyar falu program nagyon fontos szerepet tölt be a kistelepülések életében. Pályázatai egyszerűek és hatékonyak, ezért is sikeresek - emelte ki. Úgy fogalmazott: "A magyar vidék élni szeretne, ezért a kormány nem csupán eddig, de a 2021-es költségvetés készítése során is mindent megtesz, hogy ezt a törekvést segítve növelje a vidéki települések életképességét."







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Úgy érezte ül valaki az ágya szélén, a kamerafelvételek sokkoló dolgot fedtek fel

Egyesek szerint kamu ez a videó, azonban mások meg vannak győződve arról, hogy egy szellem műve. Tegyél igazságot!

Müller Cecília elmondta, milyen szempontok szerint sorolják be az országokat

Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint hetente értékeli újra az országok koronavírus-járvány szerinti...

Lefordultak a tengerentúli tőzsdék, Európában is eséssel indul a nap

Emelkedéssel indult a hétfői kereskedés a tengerentúli részvénypiacokon, a Nasdaq Composite napon belül új csúcsra tudott emelkedni, a...

Rekordokat döntöget a hitelfedezeti biztosítás

Az elmúlt hónapokban az OTP reprezentatív kutatásában megkérdezettek 44 százaléka növelte az egészsége megőrzésére fordított...

Szeptembertől járványtant is tanulnak majd a középiskolások

Három helyett már csak két évig lesz kötelező biológiát tanulni, lesz szó az új evolúciós elméletekről és a klímaváltozásról is.

Kirúgták a gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárt

Szepesi Balázsnak azonnali hatállyal kitették a szűrét, helyette egy főosztályvezető lépett előre.

A Buckingham-palota kertjében termő növényekkel ízesített gint dobott piacra a brit királyi család

A Buckingham-palota kertjében termesztett citrusfélékkel és gyógyfüvekkel, köztük citrommal, verbénával, galagonyával és...

Tudományosan bizonyított tény: az idősödés bölcsebbé tesz.

Régen az idős ember hatalmas tisztelet tárgya volt. Nem véletlenül.

Továbbra sem csillapodik a koronavírus-járvány az Egyesült Államokban

A Johns Hopkins Egyetem adatai alapján a pandémia által legérzékenyebben érintett USA-ban 24 óra leforgása alatt 59 747...

Borzalmas családi drámára derült fény

A Pest megyei nyomozók egy család három tagját vették őrizetbe.

Mától kerülnek forgalomba a veszélyhelyzet hősei előtt tisztelgő 10 és 20 forintosok: itt vannak az első fotók az érmékről

Hétfőn éjjel jelentette be a Magyar Nemzeti Bank, hogy érmesorozattal tisztelegnek a veszélyhelyzetben helytálló hősök előtt. Tíz- és...

Bombariadó miatt kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair egyik repülőgépe

Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair Krakkóból Dublinba tartójárata. A repülőgép a londoni Stansted repülőtéren landolt hétfő...

Sport

Videón a vasárnapi kerékpárverseny horrorbalesete

Elképesztő felvételek érkeztek az egyik versenyzőtől az amatőr kerékpárverseny karamboljáról.

Eldőlt a Barca edzőjének sorsa

A januárban kinevezett tréner szerződése 2022 nyaráig szól, de a közelmúltbeli spanyol sajtóhírek arról szóltak, hamarosan meneszthetik.

Meghalt a kétszeres vb-ezüstérmes holland focista

Az Ajax legendája az első olyan szélső védő volt, aki az egész pályát bejátszotta.

Hiába vezetett a 91. percben a magyar válogatott csapata, végül kikapott

Nem indult jól az MLS rendhagyó folytatása Sallói Dánieléknek.

Jakabos Zsuzsanna fotójától mindenki jókedvű lesz

A magyar úszó ezt kívánta a rajongóinak.

A magyar válogatott labdarúgó Újpestre tart?

A 31 éves játékos a negyedik kerületi csapatnál edzett.

A Barcelona elnöke bejelentette, hogy ki lesz a csapat edzője jövőre

A La Liga 2019/2020-as idénye július harmadik hétvégéjén ér véget.

Megszületett a döntés a Manchester City kizárásával kapcsolatban

A nemzetközi Sportdöntőbíróság hétfőn tudatta, indulhat-e a BL-ben az angol csapat.

Elhunyt az  Ajax legendás jobbhátvédje

Hetvenöt éves korában elhunyt Wim Suurbier, a 70-es évek meghatározó futballcsapata, az Ajax Amsterdam jobbhátvédje.

Nápolyban csapásként élik meg, hogy Szoboszlai a Milant fogja választani

Nem elég, hogy ott tartunk, hogy egy magyar játékosért harcolnak a neves olasz klubok, a spekuláció eljutott odáig, hogy tényként kezelik, hova megy és miért és a másik klubnál le vannak törve.

Visszatért az NB I-be a magyar válogatott védő

Baráth Botond másfél év után elhagyta az MLS-t.

0

Bulvár

Koronavírus ? Cseh illetékes: Szlovákiában és Magyarországon is megfertőződtek cseh turisták

Eddig hat országban - köztük Szlovákiában és Magyarországon - kapták meg a koronavírus-fertőzést cseh turisták, akik júliusban tértek vissza nyári külföldi üdülésükről. A cseh külügyminisztérium július elsejétől Svédország kivételével az összes európai országot biztonságos vagy alacsony kockázatú turisztikai célnak minősítette.

Hihetetlen állattal találkozott otthona bejáratánál egy férfi Dunakeszin

A nutria, vagy éppen hódpatkány vagy éppen mocsári hód alapvetően egy Dél-Amerikában őshonos rágcsáló, ám cukisága és könnyű tartása miatt sokáig Magyarországon is tartották házi kedvencként. Emellett rendkívül szapora állat is, így sokáig a tenyésztők nagy kedvence volt, az emberek vették, a tenyésztő pedig egyetlen párral rengeteg utódot volt képes tenyészteni. Aztán 2010-ben betiltották tartását, [...]

8 lefekvés előtti ital, ami égeti a zsírt: a hasi háj csökkentésében segítenek

Felpörgetik az anyagcserét, kihajtják a felesleges vizet a testből, és még az éhséget is csökkentik.

Egy idős nő vidéki házában lapult a 3 milliárdot érő váza

Egy szekrény tetején porosodott több mint 50 éve.

50 éves palackpostát fogott ki a horgászó kisfiú: megtalálták a levél egykori feladóját

A palackposta egykori feladója abban az időben körülbelül egykorú volt a megtalálóval.

Felbukkant egy ötméteres delfin, hatalmas fogakkal

Évmilliókkal ezelőtt rettegésben tartotta az óceán világát.

Ő Bujtor István 41 éves lánya, Anna: bátyjával szerepel közös képen

Bujtor István gyerekei, Anna és Balázs is részt vettek a XI. Bujtor István Filmfesztivál sajtótájékoztatóján.

Megtalálták Naya Rivera holttestét

Igazából mindenki tudta, hogy nem lehet jó vége ennek a sztorinak, de most már a remény is eltűnt.

Csúcson az új koronavírus-fertőzések száma, kötelező a maszk az üdülőszigeteken

Globálisan soha nem regisztráltak még annyi új koronavírus-fertőzöttet, mint tegnap. Az amerikai kontinensen a legsúlyosabb helyzet, de egyes európai országokban is kezd ismét terjedni a vírus. Mallorcán és Ibizán kötelezővé tették a maszkviselést, a sportolást és a strandolást kivéve.

blogmorzsák

Megéri most külföldre menni?

Nyár csak egyszer van egy évben, és a járványhelyzet is kontroll alatt van, ennek ellenére nem árt az óvatosság.

A kísérleti bunkózók és a többiek

„Az önzőzésnek és az éretlenségnek van egy határa, ami után már árt a delikvensnek.“

Felemás szülés Luxemburgban

Hihetetlen disszonancia a luxus és a sokszor teljesen kényelmetlen és egyáltalán nem gyakorlatias megoldások közt.

"A kemény munka meghozza gyümölcsét"

Barabási Albert-László a siker törvényszer­űségeit tárja fel a nagyközönség előtt.

Down-szindrómás lány lett a Gucci Beauty új arca

Csak a tökéletes a szép? Ellie Goldstein 18 éves, Down-szindrómával él, és ő reklámozza a Gucci új szempillaspirálját.

Feketék Amerikában, de hol van Winnetou?

1619-től új időszámítás az Egyesült Államokban?

Reflektort házilag?

Az otthoni munkát segítik kínai barátaink egyre alacsonyabb árai. De ha a készterméket is ők kínálják, a kép árnyalódik.

Amerika leghíresebb nője, akit imádnak gyűlölni

Hét, kevéssé ismert dolog Ivanka Trumpról, az amerikai elnök lányáról. Tényleg modell és Chelsea Clinton barátnője volt?

Feszty-kórkép: a hálás utókor és a mai magyarság nyomai

Dr. Kásler Miklós miniszterkedés helyett nemzeti gyökereinket keresi.

Klíma telepítési buktatók

Ezek a légkondi körül felmerülő kellemetlen kérdések.

Varázslatos mini léghűtővel azonnali felfrissülés

Hűsít, párásít - nem kell többé szenvedned a melegtől.

Raquel Welch Magyarorszá­gon forgatott

Von Braun a "Holdon", Putyin az NDK-ban és a fogorvosból lett diktátor. Unalmas régi fotók? Felejtsd el!

0