Ezt olvasta már?


Hadiipari termelés indul Somogy megyében

Hamarosan kezdetét veszi negyven török gyártmányú, Gidrán típusú harcjármű rádiotechnikai és elektronikai eszközökkel való felszerelése Kaposváron.

A további hasonló projectekhez pedig helyben is gyártanak majd alkatrészeket – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen.

 

Maróth Gáspár az Óbudai Egyetem Okosipari Tudományos és Innovációs Park Kaposvár (TIPK) szakmai workshopján azt mondta, a harcjármű – amelyből a magyar honvédség már korábban tízet vásárolt és további több százat tervez beszerezni – az élvonalbeli török hadiipar emblematikus fejlesztése.

 

Közölte: Kaposváron, az ipari park egyik már meglévő üzemcsarnokában kezdődik meg az első negyven jármű védelmi integrációja, azaz felszerelése harcászati, rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel, érzékelőkkel. Hozzáfűzte: a járművek fő elemeit is a somogyi megyeszékhelyen gyártják majd, és teljes összeszerelésük is helyben történhet meg a későbbiekben.

 

Szita Károly, Kaposvár polgármestere emlékeztetett: a megyeszékhely komoly ipari fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben, ezen belül az élelmiszeripar és a gépipar vált húzóágazattá, ezeknek is köszönhető, hogy mintegy háromezerrel több ember dolgozhat ma városban, mint tíz esztendeje. A jövőről szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a TIPK megjelenésével a magas hozzáadott értékű ágazat is komoly fejlődésnek indul a városban, ami újabb lehetőségeket jelent a térség és lakói számára.

 

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora azt mondta, a TIPK-ben a jelenlegi elképzelések szerint – egyebek mellett – festékanyagokkal, szóróeljárásokkal, fémmegmunkálással, környezetszennyező anyagok újrahasznosításával kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket is végeznek majd, a hadiipari technológiák fejlesztését szintén kiemelten kezelik majd.

 

Maróth Gáspár tavaly tavasszal jelentette be, hogy ősszel kezdődik a Rheinmetall Hungary Zrt. hadiipari gyárának építése Kaposváron és így a tervek szerint évente legalább száz katonai jármű készülhet el a somogyi megyeszékhelyen.

 

Tavaly májusban pedig Szita Károly jelentette be, hogy tudományos és innovációs park építését tervezi a kaposvári önkormányzat és az Óbudai Egyetem a somogyi megyeszékhelyen. Az akkori tájékoztatás szerint a fejlesztés részeként hat hektáros területen négy csarnokot építenek és rendeznek be a város keleti ipari parkjában 15 milliárd forintból, állami támogatással.

 

 

 

Forrás: MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

A Szép-kártya újra felpörgetheti a hazai turizmust

A tavalyi nyári szezonban csaknem 10 milliárd forintot költöttek a K&H Szép-kártya birtokosai, miközben a magyarok több mint fele az idén...

Megverték az utcán a 24.hu főszerkesztőjét, Pető Pétert, több arccsontja eltört

Egy trolimegállóban minden előzmény nélkül ütötték és rugdosták. Az indíték nem derült ki, „nem kizárt, hogy éppen csak az...

Ezeket az ételeket soha ne rakd a hűtőszekrény ajtajába!

Azt hitted, rendben van a hűtőd? Lehet, hogy éppen most mérgezed magad és a családodat!

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, arccsonttörést szenvedett

Pető Péterre hétfőn támadt rá egy férfi egy budapesti trolimegállóban.

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy...

Most örüljünk a napos időnek, mert jön az eső

25 fokos meleg érkezik, de jövő héten az eső is elér minket.

Meghalt Alex Zanardi autóversenyző

Egész életét súlyos balesetek kísérték.

Orvosi vizsgálatok tárták fel az ókori egyiptomi múmiák rejtett titkait

A múmiák vizsgálata ma már nem csupán régészeti érdekesség. Inkább egyfajta találkozási pont az orvostudomány, a történelem és a...

Radnai Márk közéleti kormánybiztos lesz

Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos; Rost Andrea Kossuth-díjas...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

0