Halálos baleset történt Baján, teljes útzár
Egy ember életét vesztette, amikor három személygépkocsi összeütközött Baja határában csütörtök délelőtt - közölte Horváth Erika, a megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Az elsődleges információk szerint az 511-es út 3-as kilométerénél történt ütközés során az egyik jármű az árokban a tetejére borult, a másik kettő az úton maradt.
Az egyik autóból a bajai hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki az egyik sérültet, az életét azonban már nem tudták megmenteni a mentősök.
A balesetben öten megsérültek, őket kórházba vitték - írta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
A rendőrség a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta, kerülni a környező utcákban lehet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


