Ezt olvasta már?


Hamarosan Németországba is megérkezik a brit koronavírus-mutáció

Hetekig tarthat még a koronavírus-járvány második hullámának erősödése Németországban, és nagyon valószínű, hogy már megérkezett a vírus Egyesült Királyságban azonosított új, erősebben fertőző változata, mondta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője kedden Berlinben – írja az MTI.

Lothar Wieler tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Németország a járvány eddigi legsúlyosabb szakaszában tart, a vírus terjedését pedig csak a fertőzésveszéllyel járó érintkezések visszaszorításával lehet feltartóztatni. Ezért mindenkinek a lehető legszűkebb családi körben kell eltöltenie az ünnepeket, és mellőzni kell az utazást.

Nehéz hetek következnek, ne tegyük őket még nehezebbé – mondta az RKI elnöke. Rámutatott, hogy a december elején megszigorított korlátozások egyelőre nem eredményeztek trendfordulót, az új fertőződések és a járvány halálos áldozatainak száma továbbra is emelkedik, és kritikus szintet ért el az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő teher.

Ráadásul nemcsak az intenzív osztályok kezdenek megtelni, más osztályokon is "egyre ritkábban vannak szabad ágyak", és sok kórház átállt szükséghelyzeti üzemmódra, mert egyre több orvos fertőződik meg az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2), közölte a szakember.

Arról is szólt, hogy a SARS-CoV-2 Egyesült Királyságban azonosított, az eddigieknél jóval fertőzőképesebb mutációja megérkezhetett Németországba. Adatok erről egyelőre nincsenek, de nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy a vírusvariáns észrevétlenül bejutott az országba – mondta Lothar Wieler.

Az RKI keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában 19 528 fertőződést regisztráltak. Ez 35 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 14 432-höz képest. Az új esetekkel együtt bő másfél millió - 1 530 180 - ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 731 halálesetet vettek nyilvántartásba egy nap alatt. A járvány halálos áldozatainak száma így 27 006-ra emelkedett Németországban.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) keddi összesítése szerint egy nap alatt 49-cel, 5216-ra emelkedett. Gépi lélegeztetésre 52 százalék — 2726 beteg — szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 26 806 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 4768 ágy szabad.

index/mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Magyar Péter a pusztító helyzetről, felszólította miniszter-jelöltjét a cselekvésre

Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő...

18 kifutós megjelenés, ami olyan, mintha a 2026-os Met-gála témájához álmodták volna meg

Az idei Metropolitan Museum of Art Costume Institute-kiállítás témája a „Jelmezművészet”, amelyet a test központi szerepének...

Mentesen is ütős? Leteszteltem a legnépszerűbb koffeinmentes instant kávékat, megvan a győztes!

Sokan kényszerülünk arra – egészségügyi okokból vagy a késő esti kávézás iránti vágy miatt –, hogy lemondjunk a koffeinről, de...

Azé, aki fölemeli

A leköszönő kormánypárt szavazóit inkább sajnálnunk kell, mint lesajnálnunk. Szavazókat ne illessünk azzal a megvetéssel, amellyel...

3 jel, amivel a lelked a testeden keresztül üzen

A modern orvostudomány és a pszichológia egyre szorosabb összefonódása rávilágított arra a tényre, amit őseink még ösztönösen...

Riasztó adatokat közölt a HungaroMet: 1901 óta nem volt ilyen száraz április

A HungaroMet előzetes adatai szerint rendkívül száraz volt 2026 áprilisa Magyarországon. Az országos átlagcsapadék a szokásos 40 mm...

Vona Gábor benyújtaná a „Lex sógort” Melléthei-Barna Márton kinevezése után

A pártelnök szerint összeférhetetlen az igazságügyi miniszter és Magyar Péter sógori kapcsolata.

Ötezer katonát von ki Trump Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője...

Hiába léptek az olajnagyhatalmak, bekövetkezett a legrosszabb: drámai beszakadást hoztak a fegyveres konfliktusok

Hét OPEC+-tagország elvi megállapodásra jutott arról, hogy júniusban napi mintegy 188 ezer hordóval emelik kitermelési kvótájukat. Ezt...

Összeomlani látszik a nyaralóingatlanok piaca, a Balatonon megdöbbentően nagyot zuhant a kereslet

Csökkent a nyaralóövezetekben levő - elsősorban nyaralók - iránti kereslet, az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz...

Orosz dróntámadás ért egy buszt Herszonban, két ember meghalt és heten megsebesültek

A sérültek többsége a közszolgáltatásokban dolgozott.

Autós üldözés Sopronban

Hajnali kísértés a Mátyás Király utcában A történet április 29-én virradóra kezdődött Sopron belvárosában, ahol két férfi...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira

Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.

Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában

Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti Ildikó szakpszichológus arra figyelmeztetett, hogy a média túlzott érdeklődése

0