Hertha: Rajtam nemigen találnak fogást, mert... – Dárdai
Türelmesnek kell lenni, állítja Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha BSC magyar vezetőedzője, aki bízik abban, hogy a kulcsjátékosok formája javul, és az Ingolstadt ellen ismét a győzni tudó csapatát látja a pályán. (Pécsi Napilap)
– Valóban csak három ponttal számolt az első három „tavaszi” fordulóra?
– Legrosszabb esetben – pontosított a Nemzeti Sportnak nyilatkozva Dárdai Pál, a 2017-es esztendőt két vereséggel indító Hertha BSC vezetőedzője csapata hétfő délelőtti edzése után a Hanns-Braun-Strassén található edzőközpontban. – Ha szombaton legyőzzük az Ingolstadtot, nincs baj, a minimális célkitűzést teljesítjük. Ha nem nyerünk, akkor felvetődhet, hogy valami nem úgy működik, ahogy szeretnénk. Mindamellett nem érzem, hogy válságban lennénk. Tudom, hogy ilyenkor némelyek előszeretettel beszélnek krízisről – én nem tartozom közéjük. Ha higgadtak maradunk, és tisztességgel tesszük a dolgunkat, ahogyan eddig, nem lesz baj a hétvégén.
– Valamiért mégis döcög a szekér.
– Sajnos hadilábon állunk a góllövéssel, akiknek feladatuk lenne, hogy pontokat érő gólokkal segítsék a csapatot, kisebb gödörben vannak. Meg kell várnunk, hogy kimásszanak belőle. Ehhez azonban türelem kell. A csatárok lelkivilága más, mint a védőké és a középpályásoké, ami pillanatnyilag nem megy náluk, nem szabad erőltetni. Elismerem, a helyzetünk nem egyszerű, Kalou és Ibisevic sincs jó passzban, Darida, aki szintén belökhetné azt a bizonyos szekeret, még nem nyerte vissza a csúcsformáját az őszi sérülése után. Ehhez jön még, hogy a szélsőjátékunk is gyengécske, Esswein és Haragucsi sem ontja a gólpasszokat, márpedig gólpasszok nélkül nehéz gólt lőni… Szóval nem nézünk ki túl jól, de legalább türelmesek vagyunk.
– Csakugyan nem bosszankodik amiatt, hogy még nem szereztek pontot ebben az évben?
– Elhiheti nekem, a hat pontnak jobban örülnék, mint a nullának, ám egy futballcsapat életében előfordul, hogy egymás után elveszít két meccset. Vessünk csak egy pillantást a tabellára! Harminc pont szerepel a Hertha neve mellett. Szerintem ez nem rossz, sőt! Viszont itt, Németországban imádnak a negatívumokon csámcsogni, ha egy csapat két vereséget szenved, már problémákról cikkeznek. Más kérdés, hogy rajtam nemigen találnak fogást, mert előre bemondom, mi történik. Napról napra látom a csapatomat, ennélfogva tisztában vagyok azzal, mit várhatok el tőle. Ezért is van az, hogy amíg lehet, tartom a hátam miatta.
– Önfeláldozó…
– Nem vagyok az. Realista annál inkább. Mindig igyekeztem két lábbal a földön járni, mostanság sincs ez másként. Ezért sem dőlök a kardomba a két vereség után. Szívesen megmutatom önnek azt a rangsort, amelyen a Hertha hátulról a negyedik helyen szerénykedik. Ezt a listát a Bundesliga-klubok költségvetése alapján állították össze… Ehhez képest az őszi szezont a harmadik helyen zártuk, és most is csupán kétpontnyira vagyunk a dobogótól. Nem gondolom, hogy lenne okunk szégyenkezni. Egyebek mellett azért sem, mert Leverkusenben téves játékvezetői ítéletek vezettek a vereségünkhöz, ami pedig a freiburgi mérkőzést illeti, az egy tipikus „ikszes” csata volt, csakhogy a semmiből kaptunk két gólt. Az ellenfél előrevágta a labdát, ide-oda pattogott, aztán egyszer csak a kapunkban volt… Az egyéni hibáink előzték meg a freiburgi gólokat. Tudomásul kell vennünk, hogy azok a futballistáink, akik a javunkra dönthetnék el ezeket a meccseket, egyelőre nincsenek topon.
– Tehet valamit az ügy érdekében?
– Sok mindent nem. Meghajtani ezen a héten sem tudom a fiúkat, mert szanaszéjjel vagyunk. Kalou épphogy beesett az Afrika-kupáról, a már a Freiburg ellen is betegen pályára lépő Ibisevic lázas, Darida kapott egy elefántpuszit, és ha ez nem lenne elég, többen is benyeltek egy vírust. Eljutottunk odáig, hogy az orvosunknak több dolga van, mint nekem…
– Egyiküket sem irigylem.
– Ó, nem kell berezelni! Amikor nekivágtunk a bajnokságnak, negyvenöt pontot terveztünk erre az idényre, a télen kicsit feljebb raktuk a lécet, a magam részéről továbbra is bízom abban, hogy nem verjük le. Kimondtuk, hogy a hatodik helyre pályázunk – nos, éppen ott állunk. Ha azt nézem, hogy sokan a kiesőjelöltek közé soroltak minket a rajt előtt, ez nem rossz, ugye?
– Ha egyet kívánhatna, mi lenne az?
– Hogy Mitch Weiser mihamarabb épüljön fel. Afelől sosem volt kétségem, hogy remek labdarúgó, de nem hittem volna, hogy ennyire megérezzük a hiányát. Mára kiderült, ő az egyetlen játékosunk, aki egy az egyben bárkit bármikor képes megverni. A sebessége megüti a nemzetközi szintet, megkapja a labdát, elmegy a szélen, bead – ráadásul jól ad be. Amit ő tud a futballból, kevesen tudják. Fájdalom, három-négy hetet még várnunk kell a visszatéréséig.
– Kedd éjfélig még nyitva van az átigazolási piac. Nem kellene körbenézniük?
– Egyfelől már azt is erősítésként fognám fel, ha a keret összes tagja egészséges lenne. Másfelől nyolc-tízmillió eurónál kezdődik egy minőségi játékos ára, nekünk viszont nincs annyink. Tudtuk előre, hogy mire van keret és mire nincs. Vásárolni speciel nincs.
– Az Ingolstadtot így is, úgy is meg kell verni, nemde?
– Muszáj. Szervezett brigád, nehéz feltörni a védelmét, ám amióta én vagyok a Hertha edzője, háromból háromszor sikerült. Most sem lesz könnyű, de meg kell oldanunk valahogy. A teljesítőképességünk határát súroljuk, az ősszel szépen felfújt lufi az elmúlt hetekben kicsit leeresztett, de a szombati mérkőzés előtt veszünk egy mély levegőt, és megint fújunk bele egy nagyot.
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Radnai Márk: Egy dolgot le kell szögeznünk, srácok, nők nélkül sehová sem jutnánk
Barátnőjének mondott köszönetet a Tisza Párt alelnöke.
Az NKA több bizottsági tagja is azt állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá
A Telex megszerezte azt a dokumentumot, ami feltehetően a tagok elé került, és ebben csak a Márai- és a Jókai-program szerepel.
MI-hallucinációt találtak Dél-Afrika mesterséges intelligenciát szabályozó javaslatában
Vicces leckét kapott a dél-afrikai kormány arról, miért is kell odafigyelni a mesterséges intelligenciára
Vért izzadva küzdötte le a bosnyákokat: EK-döntős a Tatabánya
Hatalmas küzdelem után szenzációs siker.
Kétszeres termés ugyanarról a területről: Így hozhatod ki a maximumot a retek utáni másodvetésből
A hónapos retek betakarítása után sokan elkövetik azt a hibát, hogy hetekig üresen hagyják a területet, pedig a felmelegedett,...
Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, csak heteik vannak hátra
A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy...
Magyar csoda keringhet a Hold körül
„A Holdért folyó globális űripari versenyben Európa jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe, de a kisműholdas technológia az a...
Új fegyvert vet be Brüsszel, amivel már a tervezőasztalon kigyomlálják a káros nemzeti szabályokat
Az Európai Bizottság figyelmeztette a tagállamokat, hogyan alkalmazzák az arányosság elvét az egységes piacot érintő nemzeti szabályok...
Ez volt a világ legelső automatája: meglepő, mit árultak benne az ókorban
Amikor a pályaudvarokon aprót dobunk a kávégépbe, bele sem gondolunk, hogy egy több mint kétezer éves technológiát használunk. A...
5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak
Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét,...
Szolgálatba állnak a motoros és kerékpáros „gyors-beavatkozó" egységek
A kétkerekűvel járó mentősök állandó mozgásban lesznek, hamarabb odaérnek egy baleset helyszínéhez, így életmentő beavatkozást...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


