Ezt olvasta már?


Hétvégén patkódobogástól lesz hangos a Mecsek

A Dél-dunántúli Lovas Egyesület szervezésében kerül megrendezésre a Husztót Kupa elnevezésű távlovagló és távhajtó verseny, amely a Magyar Lovassport Szövetség Távlovagló és Távhajtó Szakág Országos Bajnokságának második fordulója

 

A GINOP-5.1.7-17-2020-00504 azonosítószámú, A lovas szolgáltatások fejlesztése Baranya megyében című projekt keretén belül megvalósuló verseny pénteken kezdődik előzetes állatorvosi vizsgálattal és technikai értekezlettel. Szombaton 100, 80 és 60 km-en indulhatnak a távlovasok felnőtt és junior kategóriában, a távhajtók pedig 80 kilométeren mérettetnek meg. Vasárnap a verseny folytatódik 80 km-es távhajtó, valamint 20 és 40 km-es távlovagló körrel. A fiatal lovasok örömére az eseményt gyermekfutam zárja.

A Dél-dunántúli Lovas Egyesület célja, hogy a lovas sportokat, lovas turizmust és a lovas kultúrát népszerűsítse, a versenyekkel és egyéb lovas rendezvényekkel pedig színesítse a baranyai lovas életet, ehhez pedig Husztót, a Mecsek ölelésében fekvő aprócska település friss levegőjével, rétekkel övezett dús zöld környezetével ideális helyszín nemcsak a lovak és a versenyzők, hanem a lovas események iránt érdeklődők számára is. A hívogató mecseki lankák izgalmas erdei útvonalakkal csábítanak egy kellemes túrára, akár gyalogszerrel, akár lóháton. A hétvégi versenyre több mint 40 lovas nevezett, ezért érdemes kilátogatni Husztótra a lóbarátoknak és a lovas versenyek szerelemeseinek.

A verseny mindkét pályája érinti a 6601 számú, Szentlőrinc és Oroszló közötti közút egy rövid, kb. 200 méteres szakaszát Kishajmás határában, valamint a Szatina és Karácodfa község belterületének rövid szakaszát, ezért a szervezők arra kérik az autósokat, hogy július 3-4-én 7 és 17 óra között fokozott óvatosággal közlekedjenek ezen az útvonalon.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Osváth Zsolt összebalhézott Pataky Attilával is a Békemeneten: "Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta..."

Osváth Zsolt a március 15-i Békemeneten forgatott videót a csatornájára, ahol több ismert közéleti szereplővel és hírességgel is éles...

Udvaron gyulladt ki az e-autó: a házat mentették az ócsai lakók

A ház falát nyaldosták a lángok, miután kigyulladt egy töltés alatt álló elektromos autó Ócsán.

Számokban mérhető a biztonság: itt vannak a Nébih 2025-ös ellenőrzési adatai

Megjelent a hatóság éves összefoglalója, amelyből kiderül, mely ágazatokban volt a legtöbb hamisítás, és hol csaptak le a...

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Teherhajóval ütközött és felborult egy halászhajó Japán északkeleti partjainál kedd hajnalban, a balesetben négyen meghaltak - közölte...

Új korszak az MBH Banknál: áprilistól a BUX index tagja lesz

A bank sikeresen teljesítette a BUX indexkosárba kerülés feltételeit.

Leleplező fotók: Összeházasodtak A Kísértés sztárjai? Eddig sosem látott felvételek kerültek elő

Sokáig úgy tűnt, hogy csak terv marad az esküvő, most azonban kiderült, hogy A kísértés egyik kedvenc párosa már jó ideje titokban...

Rá sem ismerni Erős Antóniára ezen a gyerekkori fotón: te kitaláltad volna, hogy ő van a képen?

Erős Antónia ezúttal egy igazán nosztalgikus pillanatot osztott meg követőivel. Az RTL híradósa egy régi, fekete-fehér gyerekkori fotót...

Ha Jézus visszatér, akkor nő lesz, fekete vagy koreai – A legfurcsább messiásváró szekták

Az Újszövetség szerint Jézus megígérte, hogy egy nap visszatér és megalapítja a Földön Isten országát; ezt nevezzük második...

Visszatér a Braga nagy sztárja – örülnek a portugálok, átalakulhat a védelem a Fradi ellen

Negyvenegy év szünet után juthat újra a legjobb nyolc közé magyar labdarúgócsapat európai kupasorozatban.

Micsoda születésnap. A magyar válogatott játékosa este tudja meg, kijutott-e a vb-re

Hihetetlen izgalmakra számíthatunk az isztambuli vb-selejtezős játéknapon.

Takács Péter: Szerintem öngól országos hisztit csinálni egy munkahelyi feszültségből

A miniszter szerint már megoldódott a Nyírő körüli helyzet.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Az EU-ban átlagosan 1,9 százalékkal, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkentek az ipari árak 2026. januárban

Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2026 januárjában az Európai Unióban, de – az energiaárak közel 8 százalékos visszaesése miatt – így is 1,9 százalékkal a

Darabokra szedték Majkát, újra a Fidesz szekerét tolja?

Nagyot hibázott Majka a színpadon, az ellenzék szétszedte.

0