Ezt olvasta már?


Hogyan készítsünk egyedi telefontokot?

Ha egy egyedi, fényképes telefontok elkészítése a vágyunk, akkor mindenképp érdemes kellően körüljárni a témát.

Ez azt jelenti, hogy keressünk egy alapos, széles kínálattal rendelkező telefontok webshopot, valamint járjunk utána, hogy a telefonunkra milyen tokok közül választhatunk. A tervezhető tokok többnyire a szilikon tok, a merev hátlap és a flip-es bőr-, vagy műanyagtokok köré csoportosulnak.

Persze akkor sem kell megijedni, ha nem a fentiek közül szeretnénk választani, hiszen általában azok a webáruházak, amik egyedi tok gyártásával foglalkoznak, árulnak, már készen kapható tokokat is. Itt is megéri körülnézni, mivel nem is gondolnánk, hogy mennyiféle típusból választhatunk. Például, amiből nem lehet egyedit gyártatni, azok az ütésálló tokok, hiszen ezek masszívabb, strapabíróbb, speciális kialakítású darabok.

Ha nem lenne elegendő ötletünk, hogy hogyan is nézzen ki a telefonunk új védőrétege, akkor célszerű szemügyre venni az „elkészült munkáink” fülecskét, mivel ott a már megrendelt darabok vannak, mintegy mutatóban, hogy milyen sokoldalú lehetőségek várnak minket. Ugyanígy ötletelésként szolgálhat a Galéria is, ahol már az ezret is meghaladó képpel találkozhatunk különböző kategóriákban sorolva. Össze lettek gyűjtve a legnépszerűbbek, így sokféle ötletet meríthetünk belőlük.

Azért is célszerű a Galéria használata, mivel az ide feltöltött képek, a már megfelelő felbontásban kerülnek feltöltésre, így az általunk rendelt tok biztosan jó minőségű lesz, a monitoron látott képnek megfelelően fog kinézni. Természetesen lehetséges, hogy inkább saját képet használnánk, vagy az interneten keresnénk a megfelelőt. De ilyenkor minden esetben figyelni kell arra, hogy a felbontása HD (1280x720), HD Ready (1366x768) vagy FULL HD (1920x1080) legyen, mivel ez pont a fent említett okok miatt lényeges.

Ahogy látható a már elkészült munkák között, hogy semmilyen kép, elrendezés, effekt nem okoz gondot, sőt, ha még egyedibbé tennénk a termékünket, akkor tehetünk rá akár matricát vagy feliratot is.

A megrendelés is roppant egyszerű, mivel a már elkészített darabot csak ki kell fizetni és indulhat is készítés és a szállítás. Fizetési módok tekintetében választhatunk bankkártyás, paypal, vagy utánvét között. A fizetési módtól függ a szállítás módja és költsége, mivel előre utalás esetén egy elsőbbségi csomagként kerül feladásra a Magyar Postánál, míg utánvét esetén egy kicsit drágább a szállítás, amit a GLS biztosít számunkra.

Tehát tervezésre fel, védjük meg a telefonunkat a portól, kosztól, sérülésektől!

(X)







0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól

Gajdos Lászlót egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására kérte Magyar Péter.

Nem válogatott a csörögi tolvaj: A rollertől az autóig mindent vitt a 18 éves fiatal

Úgy vélte, ha már ilyen könnyen vihető, akkor az már az övé.

Újabb lemondás az NKA Bizottságában

„Nem kívánok szakmai legitimációt adni olyan működéshez, amelyben a döntéshozatal, a közzététel és az ellenőrzés alapvető...

Nem adták fel a civilek! Több hónap után visszatérhetett a nyílt vízre Timmy, a bálna, akiért egy világ izgult – videók

Hónapokig tartó küzdelem után végre szabad a bálna, akit a világ Timmy néven ismert meg. A német partoknál többször is megfeneklett...

Drónfenyegetés miatt törlik a tömegrendezvényeket, bontják a tribünöket Oroszországban

Az ukrán dróncsapásoktól való félelem látványosan átalakítja Oroszország egyik legfontosabb állami ünnepét: idén országszerte...

Egyetlen szúnyogcsípés is elég: a szívférgesség csendben ölheti meg kutyáját

A szívférgesség tipikusan olyan betegség, amelynél a korai felismerés és a megelőzés sokkal nagyobb eséllyel vezet jó kimenetelhez, mint...

A zuhanyzó fugái ragyogóan fehérek és penészmentesek lehetnek akár 10 perc alatt – mindössze 3 egyszerű hozzávalóval, hipó nélkül

Sok háztartást figyelmeztetnek arra, hogy kerüljék a hipó használatát a zuhanyzó tisztításakor, mivel az kifakíthatja és károsíthatja...

"Kortárs és időtlen, játékos és pontos" - a skandináv krimitől a lengyel könyvillusztrációig

Május 8-án kezdődik a PesText irodalmi fesztivál a fővárosban, a programok három helyszínen zajlanak. 

Kritikus a vízhelyzet Magyarországon, Magyar Péter azonnali tervet állíttat össze

Gajdos Lászlót egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására kérte Magyar Péter.

Majka is megnézte, hogyan izzasztotta meg Hankó Balázst Rónai Egont

Majoros Péter, ismertebb nevén Majka is reagált Hankó Balázs péntek esti Egyenes beszéd interjújára, ahol a Nemzeti Kulturális Alap (NKA)...

Öt meglepő érdekesség a most 50 éves Bereczki Zoltánról

Pár hét múlva az Arénában ad születésnapi koncertet Bereczki Zoltán, ám a ötvenet ténylegesen szombaton, vagyis ma tölti. A népszerű...

Németh Krisztián volt a fókuszban a lefújás után, egy piros lap pedig elmaradt + videó

A labdarúgó NB I 32. fordulójának szombati programját az MTK–Nyíregyháza találkozó nyitotta.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira

Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.

Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában

Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti Ildikó szakpszichológus arra figyelmeztetett, hogy a média túlzott érdeklődése

0