Ezt olvasta már?


HunGarian Baja tereprali világkupa – Idén is az Alapjárat támogatásával!

Alig három hét és elrajtol Magyarország egyik legnívósabb autó-motorsport eseménye, a HunGarian Baja.

A tereprali világkupa hazai futama idén már 16. alkalommal örvendezteti meg a sár, a por, és a bivalyerős két/négykerekűek szerelmeseit, az Alapjárat pedig most is kiemelt médiapartnerként fog tudósítani az eseményről!

Magazinunk a tavalyi évben lépett együttműködésre a MAMS Tereprali szakágával, azóta majdnem minden héten friss híreket olvashattál a magyar tereprali sportág világából. A HunGarian Baja világkupa futam mindig a hazai off road szezon csúcsa, ahol a hazai legjobbak mellett neves Európai csapatok, sőt igazi világsztárok is rajthoz állnak.

Az elmúlt esztendők során olyan nevek fordultak meg a versenyen, mint a sokszoros Dakar-rali győztes Nasser al Attiyah, Mikko Hirvonen rallye sztár, vagy épp a tavalyi győztes és címvédő Dakar specialista, Nani Roma.

Idén az esemény központjának az eddig megszokottaktól eltérően Várpalota ad otthont. A legtöbb látnivaló a Thury vár gyönyörű környezetébe koncentrálódik, ugyanis a szurkolók legnagyobb örömére itt kap helyet a szervizpark. A rajt és célceremónia szempontjából is igazán hálás a vár környezete, Garamvölgyi Zoltán főszervező szerint mindenképp érdemes lesz a HunGarian Baja-t hétvégi programnak választani, hiszen komoly látványosságokkal készülnek. Szintén nézőbarát újítás, hogy a pénteki szuperspeciál szakasz rajtja gyalog is könnyedén megközelíthető lesz, de nem csupán ez az egyetlen praktikus újdonság.

A szombati versenynapon a fő téren felállított parc fermétől mindössze három kilométerre rajtol majd el a mezőny, a futamon pedig hatalmas tempóra van kilátás, és látványból sem lesz hiány: szombaton két különleges, 210 kilométeres szelektív vár a mezőnyre, míg vasárnapra kétszer 82 kilométert jelöltek ki teljesítésre a rendezők.

Noha a versenyközpont helyszíne megváltozott, a pálya kétharmada a megszokott lőtéren megy majd végig, a többi pedig a versenyzők és nézők között is egyaránt közkedvelt bakonyerdei területen vezet át. Hatalmas küzdelem, változatos embert és gépet egyaránt kihívás elé állító verseny lesz ez, amelyről az Alapjárat Magazin elsőként fog nektek hírt adni.

Magazinunk logóját keresd az összes (!!) versenyautón, kamionon, motoron, quad-on, side by side-on, de ott leszünk a verseny hivatalos kiadványaiban is!

 

Forrás: alapjárat.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Rossi három újoncot is avat a válogatottban: Az NB I-ből és külföldről is érkezik új játékos

Ezek a labdarúgók léphetnek pályára a Szlovénia és Görögországi elleni felkészülési mérkőzéseken.

Megerősítve: Házon belülről "igazolta" Kovács Zoltán utódját a DVTK

A DVTK bejelentette, hogy - korábbi hírünknek megfelelően - Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.

EXIM Magyarország: egy nap alatt kimerült a szabadon felhasználható forgóeszközhitel-keret

A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az...

Vajon befolyásolhatja az edzés a laboreredményeit? Ha vérvérvételre készül, ezt érdemes tudnia.

Vajon lehet vérvétel előtti nap edzeni? Vagy inkább érdemes ekkor kihagyni?

Marco Rossi keretet hirdetett: három újonc és visszatérők a fedélzeten

Alaposan felfrissítette a válogatottat a szövetségi kapitány.

Egészen új területen aknázná ki a hidrogén erejét a Honda

A Honda bejelentette egy új, kombinált hő‑ és villamosenergia‑termelő rendszer fejlesztését, amely a vállalat hidrogén...

„Mindent megtesznek az orosz titkosszolgálatok Orbán Viktor hatalomban tartásáért” – szakértők a putyini beavatkozásról

Amíg a kormánypárti média „ukránozástól” hangos, független sajtóhírek szerint Oroszország dezinformációs kampánnyal készül...

Nem indul a választáson Tisza Péter, a kaposvári kamujelölt

Mégsem indul a választáson a kaposvári Tisza Péter, annak ellenére, hogy leadta a szükséges mennyiségű ajánlást.

TAJ-kártyás csalás: ha ilyen levelet vagy SMS-t kap, akkor azonnal törölje

Érdemes mindenkit figyelmeztetni erre a csalásra a környezetünkben.

Takács Péter: Ha akarjuk, másfél ciklus alatt bezárathattuk volna a kórházakat

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerint álhír, baromság, hogy Orbán Viktor önálló egészségügyi tárcát szeretne, a...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

Gróf Dávid: A Ferencváros számára történelmi siker lenne a Braga kiejtése

A kapus a válogatottról, a cseresors kihívásairól és a politikai szerepvállalásáról is beszélt lapunknak.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Az EU-ban átlagosan 1,9 százalékkal, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkentek az ipari árak 2026. januárban

Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2026 januárjában az Európai Unióban, de – az energiaárak közel 8 százalékos visszaesése miatt – így is 1,9 százalékkal a

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

0