Ezt olvasta már?


Húsvét: tömegre számítanak az áruházláncok

Idén is erős húsvéti forgalomra számítanak a magyarországi üzletláncok, a nagypénteki zárva tartás miatt a csütörtök az év egyik legforgalmasabb napja lehet; a vásárlók változatlanul a sonkákat, a tojást és a csokoládékat keresik leginkább - derül ki az MTI által készített körképből. - Pécsi Napilap

A húsvét előtti héten átlagosan másfélszeresére nő a forgalom a Spar üzleteiben. A tavalyi évhez képest további növekedésre számítanak, a jövő hét csütörtök forgalmi szempontból az év talán legerősebb napja lesz - közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az MTI megkeresésére.

A Spar tapasztalatai szerint ilyenkor egyes húsfélékből és húskészítményekből 20-50 százalékkal többet vesznek a vásárlók a megszokottnál, de tojásból akár kétszer annyit is, mint máskor. A legkeresettebb a füstölt, kötözött sonka, illetve a csirkemellfilé, de egy átlagos időszakhoz képest a kacsatermékekre is kiugróbb az igény.

Az édességekből 60-70 százalékkal több fogy, a különböző alkoholokból 20 százalékkal több, különösen népszerűek ilyenkor a krémlikőrök, a pezsgők és az ízesített sörök. A sütéshez szükséges segédanyagok forgalma általában mintegy 60 százalékkal nő.

A Spar válaszában jelezte azt is: a rövid szavatossági idejű friss termékeknél, például egyes baromfihúsoknál vagy halaknál előfordulhat áruhiány a húsvétot követő kedden, mert az ipar sem dolgozik az ünnepek alatt.

A pénteki ünnepnap miatt a friss kenyér és kalács forgalma szombatra terhelődik, a direkt pékáru-szállítók ezért szombaton többször fognak szállítani, a tartóskenyér-készleteket pedig megemelték a boltokban, ezért kedden nem várható hiány. A tejeknél és tejtermékeknél a szavatossági idők szintén lehetővé teszik, hogy ne alakuljon ki áruhiány - hangsúlyozta a társaság.

Magyarországon 344 Spar szupermarket, 33 Interspar hipermarket és 123 franchise üzlet, összesen 500 Spar üzlet működik.

Az Auchan Magyarország Kft. az MTI kérdésére közölte: a húsvéti szezon a teljes éves forgalmuk mintegy 10 százalékát, illetve a karácsonyi forgalmuk mintegy felét teszi ki.

Tapasztalataik szerint az idei hosszabb hétvége miatt korábbra tolódnak az ünnepi vásárlások, és a tavalyi évhez hasonló erős forgalomra számítanak az idén is. Válaszukban hozzátették, hogy számolnak a megemelkedő kereslettel a húsvétot megelőző és az azt követő napokon, ezért megnövelt kapacitással töltik fel áruházaikat.

Az Auchannál szintén a füstölt és a füstölt-főtt sonkafélék, a tojás, a húsvéti édességek és a kalácsfélék a legkeresettebb termékek.

A forgalomnövekedés függ az egyes termékkategóriáktól, bizonyos termékeknél az éves forgalom jelentős hányadát értékesítik ebben a rövid szezonban, például a füstölt és a füstölt-főtt húsok forgalmának csaknem harmadát adják el ebben az időszakban, ami 500-600 tonna - jelezték.

Az Auchan 19 áruházat és 18 töltőállomást üzemeltet Magyarországon, emellett tavaly ősz óta lehetőség van online bevásárlásra házhozszállítással, folyamatosan bővülő területi lefedettséggel.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. arról számolt be, hogy a húsvéti ünnepeket megelőző három hét az áruházlánc második legforgalmasabb periódusa a karácsony után. A forgalom növekedésének mértéke termékenként eltérő, a klasszikus húsvéti termékeknél a legerősebb a felfutás. Ezek között említették a füstölt árukat, a tojást, az édességeket, a kalácsot, a szeszes italokat, a sütési alapanyagokat, valamint a kiegészítőket, locsoló kölniket.

A Tesco áruházaiban a húsvéti szezonban annyi füstölt sonkát adnak el, mint egy átlagos időszakban fél év alatt, és erősödik a füstölt kolbászok iránti kereslet is. A vásárlók általában az M-es méretű tojásokat keresik leginkább, de a húsvéti szezonban jelentősen megugrik a prémium kategóriás termékek forgalma; továbbra is főként a tizes kiszerelés fogy, de ilyenkor a harmincas kiszerelések szintén nagyon kelendőek - ismertették. Hozzátették, hogy az utóbbi években egyre nagyobb arányban keresik a fogyasztók a magasabb minőségű termékeket.

Tavaly hónap végére esett az ünnep, idén kedvezőbb az időpont, ezért a Tesco kis mértékben, de erősebb húsvéti forgalmat vár az előző évinél - közölték.

Tescónak 206 áruháza van Magyarországon.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. szintén jelentős forgalomnövekedést tapasztal az átlagos időszakokhoz képest. Válaszukban ugyanakkor úgy fogalmaznak: a nagypénteki ünnepnap miatt ebben az évben fognak először zárva tartani az áruházak, így még nem lehet előre jelezni a húsvéti forgalom emiatti változását.

Az áruházláncnál ugyancsak a tojás és a sonka forgalma bővül a legjelentősebb mértékben a húsvéti időszakban.

Az Aldi 119 üzlettel rendelkezik Magyarországon.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Dudás Miki kislánya az első szülinapját ünnepelte az édesapja nélkül - "Ma is nagyon hiányzol nekünk"

Dudás Miki januári halála az egész országot megrázta, különösen a csapattársait, barátait, családtagjait. Az édesanyja a férje után...

Látászavar: cukorbetegség és hormonzavar is okozhatja

A látászavar sokszor egy általánosabb probléma első figyelmeztető jele lehet.

Energiaválság Ázsiában: Srí Lanka bevezette a négynapos munkahetet

Szerda is munkaszüneti nap lett: drasztikus spórolásba kezdett Ázsia az olajválság miatt.

4 divatos frizura, amit titkon utálnak a férfiak a nőkön: nem a rövid fazon az első

Ezek a frizurák most kifejezetten divatosak, de a férfiak többsége nem repes értük, és nem azért, mert nem nőiesek.

Szépség, de mennyiért? Törökországi kaland és a hazai toplisták

Egyre több magyar nő dönt a „szépészeti turizmus” mellett, és vállalja az utazást külföldre – leggyakrabban Törökországba – a...

Egyre több iparágat érinthet az elhúzódó iráni háború – Elszállhat az étolaj ára is?

A közel-keleti háborús konfliktus már nem csak az energiapiacra lehet hatással. A globális étolajpiac jelenlegi hullámvölgyei közepette a...

Matthias Müller, a VW korábbi vezérigazgatója: „Úton vagyunk egy Kelet-Németország 2.0 felé”

A Volkswagen vezérigazgatójaként Matthias Müller átvezette az autógyártó céget a dízelbotrány utáni válságon, átalakítva a...

Életét vesztette egy honvédtisztjelölt

Tragikus hirtelenséggel életét vesztette kedden délután a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj harmadéves honvédtisztjelöltje a Nemzeti...

Az USA óriásbombákkal támadta a Hormuzi-szorost, Teherán megtorlást ígér az iráni vezető halála miatt

Donald Trump amerikai elnök eközben azt közölte, hogy felülvizsgálhatja az Egyesült Államok és a NATO viszonyát, és nem zárta ki a...

Óriásbombákat vetett be Iránban az Egyesült Államok, Trump beleállt a NATO-ba

Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében – közölte a...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

0