Idén is meghirdeti végzős felsőoktatási hallgatóknak szóló pályázatát az SZTNH
Idén is meghirdeti a végzős hallgatóknak szóló Ujvári János diplomadíj-pályázatát a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).
Az SZTNH csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint december 5-éig várják a jelentkezéseket, és március 24-éig az elkészült pályamunkákat. A végzős hallgatók diplomamunkájukkal/szakdolgozatukkal nevezhetnek, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárják fel legalább tíz oldalon, illetve amelyet teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kérdésének szentelnek.
A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja - közölték. A hallgatók eközben megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekinthetnek a gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. Ezzel olyan tudáshoz is jutnak, amelyet majd a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más pályán hasznosítani tudnak - hívták fel a figyelmet.
A pályázatra öt kategóriában - szabadalom- és használatiminta-oltalom, védjegyoltalom, formatervezésiminta-oltalom, szerzői jog, valamint a szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepének vizsgálata - lehet jelentkezni. Kategóriánként az első három helyezettet díjazzák. Az első díj 250 ezer, második 200 ezer, harmadik díj 150 ezer forint, a pénzjutalomban nem részesülő hallgatók pedig értékes könyvajándékot kapnak - olvasható a közleményben.
A pályázati szándékot jelezni a hallgató nevével, e-mail címével, képző intézményének és a karnak a megjelölésével, a diplomamunka címével és rövid vázlatával, valamint a kategória megjelölésével lehet az ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu e-mail-címen.
A pályázatot évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben végző hallgatóknak írja ki az SZTNH, de a díjakat a két félév pályázóinak egyszerre adják át. Szeptember 30-áig minden pályázót tájékoztatnak az eredményéről - ismertették.
A közleményben idézték Pomázi Gyulát, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét, aki azt mondta, az SZTNH kiemelt feladatának tekinti, hogy az egyetemistákkal is megismertesse a szellemitulajdon-védelem fontosságát. "Szerencsére egyre aktívabb a kapcsolatunk a felsőoktatási intézményekkel, amit mi sem jelez jobban, mint az a tény, hogy az előző évekhez képest háromszor annyi egyetemi hallgató volt kíváncsi 2022 első félévében a szellemitulajdon-védelmi, távoktatási képzésünkre. Vagyis egyre több fiatalban fogalmazódik meg az igény, hogy még egyetemi tanulmányaik alatt átfogó ismereteket szerezzenek a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatban, ráadásul az oltalmazás az ő esetükben kedvezményesen vehető igénybe" - fogalmazott.
hírek innen, onnan
Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza
A leendő közlekedési miniszter szerint újabb 280 milliárd forint uniós forrás került veszélybe.
Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét
A leendő gazdasági és energetikai miniszter azt ígéri, az indokolatlan, túlárazott kifizetéseket azonnal leállítják és felülvizsgálják.
Szokatlan büntetés a Forma–1 miami hétvégéjén, így változott a rajtsorrend
Utólag törölték a Williams pilótájának idejét a Racing Bulls csapat kezdeményezésére.
Orbán döntött: ezt a fizetős búcsúajándékot kapják a távozó állami vezetők egy friss rendelet szerint
A leköszönő kormány lehetővé tette a távozó miniszterek és államtitkárok számára, hogy megvegyék használt hivatali mobiltelefonjukat.
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, többszörös arccsonttörtést szenvedett
Ismeretlen támadt rá a 75-ös troli megállójában.
Ilyen még nem volt, a talajszárazság már a háztulajdonosokat fenyegeti
Magyarországon korábban ismeretlen mértékű épületkárokat okoz a tartós aszály: a talaj mélyebb rétegeinek kiszáradása miatt...
Minden borul: azonnali műsorváltozás az RTL-nél
Nagy súlyú döntést hozott a csatorna.
Repedezik a betonkupola, radioaktív ökobomba ketyeg a Csendes-óceán szívében
A Runit Dome több mint 73 ezer köbméter radioaktív hulladékot zár el.
Vitézy szerint Lázár János visszavonta több vasúti fejlesztés tenderét is
A Debrecen-Nyíregyháza vasúti fejlesztésre és a budapesti körvasútra vonatkozó tenderek visszavonásával 280 milliárd uniós...
Ezt állítsd át az okostelefonon, hogy brutál jó képeket csinálj magadról
Néhány pöttyintés és máris jobb minőségű képeket készíthetsz.
Meghalt az ember, aki nem ismerte azt a szót, hogy lehetetlen
59 éves korában váratlanul elhunyt Alex Zanardi.
Magyar Péter bejelentette, mikor kezdődik a tánc
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, az ünnepi programról a leendő...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők
Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


