Ezt olvasta már?


Idén sem marad el az őszi rókavakcinázás

Az őszi repülőgépes rókavakcinázás a déli és keleti megyékben október 1-jén kezdődik - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Kiemelték, a kampány nem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Az időpontokról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

Kifejtették, a veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett - írják a közleményben.

Kitérnek arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizzék Magyarország veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) is elismert.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Hatvan fölött is sikerülhet – A női orgazmus eléréséhez adott tanácsokat Hevesi Kriszta

Hosszan beszélt a női orgazmusról Hevesi Kriszta, aki szexuálpszichológusként többalkalmas orgazmuskurzusokat is tart. Mint elmondta,...

Elsüllyedt egy hajó Romániában, a legénység minden tagja meghalt: korábbi ismert labdarúgó volt a kapitány

Szerda reggel tragikus baleset történt Romániában: a fekete-tengeri Midia kikötőben elsüllyedt az Astana nevű vontatóhajó. A fedélzeten...

Liptai Claudia az Exatlonban? Izgalmas kérdésekre adott választ, a titkos favoritjáról is megszólalt

Négy év várakozás után, március 23-án újra összecsapnak a Bajnokok és a Kihívók: a TV2 kultikus sport-realityje, az Exatlon Hungary...

A legtöbben rosszul tisztítják a laminált konyhaszekrényt – ettől megy tönkre a felület

A konyhaszekrény az egyik leggyakrabban használt felület az otthonokban. Nap mint nap érintjük, főzés közben zsiradék, pára és apró...

Vége az első félidőnek

45+1. perc: lefújta a játékvezető az első félidőt. A Braga ugyanúgy játszott, mint az első meccsen, azzal a különbséggel, hogy...

Ez derült ki Zendaya és Tom Holland titkos esküvőjéről

A rajongók eddig csak találgatnak, hogy Zendaya és Tom Holland valóban összeházasodott-e.

Pál Dénes elárulta, bővül-e a családjuk

Pál Dénes ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, most azonban kivételt tett

Szexi vagy kínos? 10 híres reklám, amiben a sztárok átlépték az ízlésesség határát

Összegyűjtöttünk tíz ikonikus pillanatot, amikor a világ legnagyobb sztárjai dobták le a textilt a kamerák előtt, ezzel örökre beírva...

Újabb szakmába gyűrűzött be teljesen a mesterséges intelligencia, és alapjaiban alakítja át

Visszavonhatatlanul kettészakítja a társadalmat, már csak az a kérdés, hogy így is marad-e.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

0