Ezt olvasta már?


Így adhatod le könnyedén a nyáron felszedett plusz kilókat!

Tavasszal a legtöbben gőzerővel vágnak bele az edzésbe, és ez a lelkesedés általában ki is tart úgy nyár elejéig. Aztán jönnek a forró nyári hónapok és ezzel együtt a plusz kilók is…

Szeptemberben pedig, amikor kiderül, hogy a kedvenc farmer nem jön ránk, mindenki a legújabb diétákat keresi és persze a leghatékonyabb edzéseket!

Ha felszaladt néhány kiló, semmi gond! Ezeket sokkal könnyebb lesz leadni, mintha megvárnád, hogy megduplázódjon a számuk. Márpedig ez könnyen előfordulhat, ha nem cselekszel. Lássuk, mi mindent érdemes kipróbálnod!

50 perc már csodákat tesz!

Sokan az időhiányra fogják, hogy nem tudják elérni a számukra ideális testsúlyt, azonban ez csak kifogás, heti háromszor ötven perc ideje mindenkinek van a mozgásra, hiszen ezzel nem csak a testünknek teszünk jót, hanem végre szánunk egy kis időt önmagunkra is, így fittebbek és energikusabbak is leszünk! Szűcs Erika, a Summer Shape vezetője maga is megküzdött a túlsúllyal, hiszen közel 30 kilótól szabadult meg a szülés után, így jól tudja, hogy a nőket motiválni kell és olyan edzést kell nekik ajánlani, ami igazán hatásos! „A Summer Shape egy életérzés, ezt szeretnénk minden nőnek megmutatni! Amikor eldöntöttem, hogy lefogyok, azt biztosan tudtam, hogy a kardió edzéseket nem szeretem és tudom, hogy sokan vannak így. Feszengenek a konditeremben, nem szívesen mutatják meg a problémás területeket másoknak is, így inkább nem mennek el edzeni. Ezzel szemben a Summer Shape edzés sokkal látványosabb, 50 perc alatt teljesen ki tudunk kapcsolni és kétszer-háromszor annyi kalóriát tudunk elégetni, mint egy átlag edzéssel!”- árulta el Erika, aki azt is hozzátette, hogy szuper eredményeket érnek el a narancsbőrrel szemben is!

Készítsd elő az adagokat!

Ha nem is annyira a sport, mint az étkezés a gyengéd, ideje kipróbálnod a dobozolós technikát. Ennek az a lényege, hogy előző nap összeállítod, mit fogsz másnap fogyasztani. Így garantáltan nem hagysz ki egy étkezést sem, és az is biztos, hogy nem leszel farkaséhes. Ha belejössz, akár egy este alatt összerakhatod a heti menüdet, így nemhogy időt pazarolnál, egyenesen órákat nyersz magadnak. Az eredményről nem is beszélve!

Idény szerinti zöldségek

Nyáron könnyű friss zöldségeket vásárolni, ősszel és télen viszont már nem ennyire egyszerű a helyzet. Ha nem használtad ki a nyári adta lehetőségeket, akkor válassz mirelit zöldségeket, illetve nézz körül a szezonális kínálatban! Válassz tököt, káposztát, padlizsánt és persze savanyúságokat, amik tele vannak C-vitaminnal is!

A megfelelő alvás elengedhetetlen

Sokan bizony lebecsülik az alvás és a megfelelő pihenés fontosságát! A legkönnyebb módja a fogyásnak, ha időben lefekszel és kialszod magad, hiszen így elkerülheted az esti falási rohamokat! Szóval ahelyett, hogy mindenáron sokáig fennmaradnál, tévéznél (és közben nassolnál), engedj a természetnek, és lazíts! Ebben segítségedre lehet egy forró fürdő és némi illatgyertya, vagy aromaterápia, ami után garantáltan könnyebben merülsz pihentető álomba!







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Király Linda szerelmét a szülei is befogadták, és szeretik

Király Linda lassan egy éve él boldog párkapcsolatban.

Véget ér egy korszak Birmingham bandája-ban, ráadásul nem is akárhogyan

Cillian Murphy szerint csak a film bemutatója után tudja lezárni magában Tommy Shelby történetét.

Ez a 6 világhírű sci-fi folytatás nélkül maradt

Ezek a nagyra tartott sci-fi alkotások máig nem kaptak folytatást, pedig történetük megérdemelné.

Itt a pofon. Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a...

Egy apró antitest világíthatja meg, kinél működik a célzott daganatkezelés

Amerikai kutatók olyan antitestet fejlesztettek, amely PET-vizsgálaton láthatóvá teszi az EphA2-fehérjét hordozó daganatokat.

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.

Ilyen fordulatot rég láttunk a Netflixen

A diplomata harmadik évada után a Netflix legerősebb politikai thrillere lett.

Senki sem számított rá, de ez a sci-fi letarolta az HBO Maxot

A South by Southweston debütált sci-fi film 97 százalékos értékeléssel hódít az HBO Max kínálatában.

Igazi kincs lapult egy férfi nappalijában éveken át, most került elő

Egy nappaliban porosodó autó, amelyről azt hitték, örökre elveszett – most pedig a filmtörténelem egyik legértékesebb darabjává válhat.

Miután a NATO-országok kikosarazták, Donald Trump közölte, hogy nincs is szüksége rájuk

A NATO-szövetségesek egyértelművé tették, hogy nem akarnak belépni az iráni háborúba. Az amerikai elnök fenyegetőzése sem hatott.

Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek

Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...

Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?

Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0