Ezt olvasta már?


Így lesz egyre kisebb a lakáshitelek törlesztője

Az elmúlt években kibontakozó lakáspiaci drágulás eredményeként a lakástulajdonos háztartások vagyona is emelkedett, évtizedes távlatban pedig még szembetűnőbb a változás - áll az ingatlan.com friss elemzésében. - Pécsi Napilap -

Fizetések, lakásárak, százalékpontok, 100 és 1000 milliárdok

A kétezres évek elején (2001-2002) jellemző átlagos lakásárakhoz képest körülbelül 100 százalékkal, azaz durván a duplájára nőtt a lakások átlagára a magyarországi városokban. A lakásdrágulás nettó bérek nominálisan ezt meghaladó mértékű, 130-170 százalékos emelkedést produkáltak. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy figyelembe véve azt is, hogy a mindennapos költségeink drágulása miatt ugyanannyi pénzből egyre kevesebbet dolgot tudunk vásárolni - vagyis az inflációval korrigált, reálértékeket nézzük -  akkor mind a lakások reálértéke, mind a reálbérek nagyságrendekkel alacsonyabb ütemben 20-50 százalékkal nőttek. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy területileg hatalmasak a különbségek, a fővárosban például az átlagnál jóval nagyobb mértékben drágultak a lakások.

 

Régen és most

A másfél évtizeddel ezelőtti helyzethez képest most teljesen más, kiegyensúlyozottabb helyzetben van a lakás- és lakáshitelpiac, valamint a keresleti oldalon lévő háztartások. Balogh László szerint többek között azért, mert a nettó reálbérek növekedéséből adódó többletnek csak egy része csapódik le a fogyasztásban, a válság után a háztartások megtakarítási hajlandósága jelentősen nőtt, emiatt a vagyonuk is gyarapodott. Nem beszélve arról, hogy az ingatlanok felértékelődése szintén növelte a lakosság vagyonának értékét. Akár már 2-3 százalékos lakásdrágulás is 1000 milliárdokkal növeli a háztartások vagyonát, azonban a területi különbségek itt is jelentősek. További fontos tényező, hogy a háztartások egyre könnyebben tudnak lakáshitelt igényelni a piacon, mivel a hitel fedezetéül szolgáló lakások értéke emelkedő pályán van.

 

Lakáshitelek, fizetések, törlesztések

Az ingatlan.com-csoporthoz tartozó BankRáció.hu számításai szerint a nettó fizetések emelkedése is segítheti a lakáshitelezés élénkülését. Különösen akkor, ha a lakáshitel-igénylők több évig, akár 10-20 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelt vesznek fel. Az elemzés szerint egy 8 százalékos és 8 millió forintos fix kamatozású és ezáltal fix törlesztőrészletű 15 éves futamidejű lakáshitelnek a havi törlesztése mindvégig 76 ezer forint. Tizenöt évvel ezelőtt - 2002-ben - két átlagos nettó jövedelemmel rendelkező háztartás 156 ezer forintos összbevételének 49 százalékát vitte volna el a 76 ezres forintos törlesztés. Ezzel szemben ma már két nettó fizetés összege meghaladja a 360 ezer forintot, amelynek csak a 21 százalékát viszi el a törlesztés.

Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője közölte: “Bár azt nehéz megmondani, hogy miként növekednek majd a nettó fizetések a következő 1-2 évtizedben, de évi 3 százalékos átlagos béremelkedést számolva 15 év múlva, vagyis 2032-ben, az egy főre jutó átlagkereset meghaladhatja a 280 ezer forintot, így az adott családban a nettó jövedelmek összege 560 ezer forintot jelentene, amelyhez viszonyítva a példahitel törlesztése a család bevételének mindössze 14 százalékát vinné el. Ez a jelenlegi szint kétharmadának felel meg.” Még kedvezőbbek az arányok, ha három vagy több gyermeket nevelő háztartások a szigorú feltételekkel igényelhető Családi Otthonteremtési Kedvezmény keretében elérhető 10 millió forintos lakáshitelt veszik fel. Ennek a hitelnek a havi törlesztése havonta 55 ezer forint, ami jelenleg a két átlagjövedelem összegének a 15 százalékát jelenti, az évi 3 százalékos béremelkedést feltételezve 15 év múlva csak a két fizetésnek kevesebb mint a 10 százalékát kell törlesztésre fordítani.

 

Következő évek

Gergely Péter azt is elmondta, hogy a várható béremelkedéssel számolva sokkal biztonságosabbak a hosszabb időre, akár 15-20 évre fix törlesztőrészletet biztosító lakáshitelek. Bár drágábbak a változó kamatozású lakáshiteleknél, ám az utóbbiak törlesztőrészlete a piaci és gazdasági helyzet, ezen keresztül a kamatkörnyezet változásának függvényében jelentősen emelkedhet a jövőben. Az elemzés szerint fix törlesztésű lakáshiteleknek egyértelműen a kiszámíthatóság az előnye, és a bérek és a reálbérek hosszú távú emelkedését feltételezve ráadásul arányosan jóval kisebb kiadást jelentenek egy-egy család számára. Éppen ezért a szakértő arra számít, hogy bár már most is egyre népszerűbbek a fix törlesztést garantáló lakáshitelek, a jövőben még nagyobb teret nyernek a piacon, különösen akkor, ha a bankok közötti verseny még élesebbé válik a fix törlesztésű hitelek piacán. A fokozódó verseny miatt a hitelszakértő szerint érdemes az összes bank lakáshitel-ajánlatát megnézni például online kalkulátorok segítségével. A teljes visszafizetendő összegben ugyanis milliós eltérések lehetnek, amelyek 10-15 éven keresztül is hatással lehetnek a hitelfelvevők anyagi lehetőségeire.

Balogh László az ingatlan.com előrejelzését ismertetve azt mondta, fontos tényező az is, hogy a bérek emelkedése fenntartható maradjon és összhangban legyen a gazdaság teljesítményével, ebben az esetben ugyanis hosszabb távon is emelkedhetnek az árak a lakáspiacon. Az árak növekedése elsősorban a fővárosban és a gazdaságilag fejlett térségekben, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban várható, de a drágulás mértéke ingatlantípusonként az adott városon belül is rendkívül eltérő lehet.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Íme Ráthonyi-Palácsik Tímea új otthona: mesés helyre költözött családjával New York közelébe

Ráthonyi-Palácsik Tímea a Feminának exkluzív interjúban árulta el, miért költöztek el Beverly Hillsből, és milyen az új otthonuk.

Magyar választások – orosz beavatkozás: „A választói döntés formailag szabad, de súlyosan manipulált”

Nem kell mindenkit meggyőzni arról, hogy Oroszországnak igaza van. Elég azt elérni, hogy az emberek kételkedjenek minden másban.

Tökéletes nappali kanapé nélkül? Lenny Kravitz gyönyörű megoldását te is elfogadnád – pedig elsőre furcsának tűnik

A legtöbb nappali ugyanarra a sémára épül: kanapé, asztal, megszokott elrendezés. Ha ebből bármi hiányzik, már kompromisszumnak...

Elszabadultak az indulatok: Guardiola és Rüdiger majdnem egymásnak estek a lefújás után – videó

Feszült jelenetek zárták a UEFA Bajnokok Ligája egyik legnagyobb rangadóját.

Hatalmas bombákat dobtak le az amerikaiak a Hormuzi-szorosnál

A legfontosabb háborús hírek Iránból.

Nincs magyarázat arra, amit a Marson találtak

Idegen űrhajó maradványa lehet? Egy harvardi csillagász vizsgálatot sürget.

Óriásbombákat vetett be az Egyesült Államok a Hormuzi-szoros térségében

Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében – közölte a...

Trump megint nekiment a NATO-nak

Donald Trump amerikai elnök szerint a NATO „ostoba hibát" követ el, amikor nem segít az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szoros...

„Nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom” Tóth Vera kétségbeesésében pszichológus segítségét kérte

Tóth Vera végleg felhagyott a húga nevelésével: az énekesnő őszintén vallott arról, miért döntött úgy, hogy Gabi hibáit és sikereit...

Ez a konyha legzsírosabb pontja – és szinte mindenki megfeledkezik róla

Azt hisszük, hogy tiszta a konyhánk, pedig van egy rész, amit szinte mindenki kihagy takarításkor. Láthatatlanul gyűlik rajta a zsír és a...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0