Illegális bevándorlás - Egy nap alatt három alagutat találtak Bács-Kiskunban
Néhány óra alatt három alagutat találtak a rendőrök Bács-Kiskun megyében - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta, a terepkutatás során a rendőrök szerdán, nem sokkal dél után egy alagutat Katymár, később egy másikat Csikéria és valamivel 16 óra után egy harmadikat Kelebia külterületén találtak. Az alagutak szerb területről indulnak, és az ideiglenes biztonsági határzár alatt húzódnak. A rendőrök mindhárom helyszínen szemlét tartanak az alagutaknál, és azokat betemetésükig őrzik. Hozzátették: az utóbbi időszakban megnövekedett a Bács-Kiskun megyei határszakaszon a migránsok illegális átjutási kísérleteinek száma, ezért intenzívebbé vált a terepszakaszok ellenőrzése is.
hírek innen, onnan
A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete jöhet létre
Egy olyan piaccal, ami a globális GDP közel 20 százalékát képviseli.
Orbán Viktor szánalmas, silány mesének nevezte, hogy az oroszok beavatkoznának a választásokba
Mi azok vagyunk, akik haza szoktuk küldeni őket, nem pedig behívni – mondta a miniszterelnök, aki a kedd esti Bayer show vendége volt. Arra...
Eltalálta egy lövedék Irán egyetlen atomerőművét
Személyi sérülés nem történt és kár sem keletkezett a bushehri atomerőműnél.
Bukhatja a fizetett pihenőt? Vigyázzon, sok nyugdíj előtt állót érhet hidegzuhany.
A felmentési idő nyugdíj előtt nem mindenkinek jár! Ha közalkalmazottból lett egyházi dolgozó, súlyos hónapokat veszíthet.
Láncfűrésszel fenyegették Marjai Juditot
Marjai Judit az RTL Reggeli című műsorban beszélt arról, hogy egy zaklató hosszabb ideje különböző álprofilok mögé...
Milliókat bukhatsz, ha nem lépsz időben: már nem sokáig él ez a lehetőség
A vártnál hamarabb kimerülhet az energetikai Otthonfelújítási Program (OFP) kerete, így aki nem pályázik időben, eleshet az akár 5...
Akkora sztrájk jöhet a Samsungnál, ami az egész ipart felboríthatja
Sztrájktervet hagytak jóvá a Samsung Electronics dél-koreai dolgozói, ami komoly kockázatot jelenthet a globális félvezető-ellátásra egy...
Leállt a berlini repülőtér, rengeteg az érintett
Teljesen leállt a légi közlekedés a berlini repülőtéren szerda kora reggel.
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe
Találat érte Iránban a busheri atomerőművet.
Zelenszkij határidőt szabott a Barátság kőolajvezeték újraindítására, mégsem örülnek Orbánék
„Elég a színházból, még a mai napon nyissák újra a vezetéket!” – reagált a hírre Szijjártó Péter külgazdasági és...
Gulyás Gergely 13 évvel fiatalabb felesége: "Bennem is voltak kételyek, hogy mindent jól csinálok-e"
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 2024 decemberében vette feleségül Budai Ivettet, a Hír TV műsorvezetőjét. Az...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került
A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.
blogmorzsák
Jegyet vettél, de változott a program?
Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?
Így őrizd meg az intimzónád fittségét
Menopauza után is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


