Ezt olvasta már?


Ismét hazugsággal vádolja a Fideszt a Jobbik

Reagálás Németh Szilárd sajtótájékoztatójára: összefüggéstelen félmondatok halmazából lett a mai fideszes hazugság...

K Ö Z L E M É N Y

 

Reagálás Németh Szilárd sajtótájékoztatójára: összefüggéstelen félmondatok halmazából lett a mai fideszes hazugság

 

Ózd Város Önkormányzata a svájci hozzájárulású ivóvíz-rekonstrukciós munkára nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le, amelynek során nagy tapasztalattal rendelkező budapesti közbeszerzési tanácsadó céget foglalkoztatott. A közbeszerzési eljárás operatív lebonyolítási feladatait ez a tanácsadó cég végezte. A döntéshozatali eljárás során a vonatkozó jogszabályok teljes körű betartása megtörtént, a közbeszerzési eljárás erős szakmai kontroll alatt állt, hiszen a döntéshozatalok előtt minden anyagot megküldtünk a Széchenyi Programirodához mint közreműködő szervezethez. Ezen túlmenően a közbeszerzési folyamat teljes átláthatósága érdekében a közbeszerzési eljárásban integritási megállapodást kötöttünk. A projekt megvalósítására szoros határidő áll rendelkezésre: 2017. május 31-ig be kell fejezni.

A korábban megjelent cikkekben lehallgatási tevékenységből származó, kiollózott, hazugságokkal megtoldott, szakmaiatlan félmondatok koncepciózus halmaza bontakozott ki, a jogi lépések megtételét jogászaink készítik elő.

A Fidesz tudatosan akar a saját korrupcióban jártas pályájára húzni bennünket, mert azon a térfélen ő a nyerő, tekintettel nagy, mindent átfogó tapasztalatára. A Jobbik és a jobbikos városvezetés, tiszta, átlátható, becsületes munkát végez, nem kívánunk az Fidesz korrupciótól bűzlő térfelén játszani.

 

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere







0
0
0

hírek innen, onnan

Megverték Miamiban a Mercedest, meglepetést okozott a világbajnok

Négy versenyhétvégét kellett várni arra, hogy a 2026-os Forma–1-es szezonban először legyőzőre találjon a Mercedes. Lando Norris...

Megroggyanhat a Mercedesek uralma a Miami Nagydíj sprintidőmérője alapján

Szabályváltozások és hosszú kényszerszünet után tért vissza a Forma–1 a Miami Nagydíj hétvégéjével.

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló...

Hold körüli pályára szánt műholdat fejleszt egy magyar vállalat

Magyarország legnagyobb ESA-szerződött partnereként a Remred olyan történelmi jelentőségű missziókban vállal szerepet, mint az emberes...

Május elején éri el maximumát az év egyik leggyorsabb meteorraja, az Éta Aquaridák

A Halley-üstökösből származó meteorraj szabad szemmel is megfigyelhető lesz, a legtöbb hullócsillagot május 6-án hajnalban láthatjuk.

Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok

A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai...

Újabb Bajnok búcsúzott az Exatlontól: neki ért véget a verseny

Véget ért az Exatlon Hungary versenye az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás számára. A Bajnokok csapatának oszlopos tagja Hadobás...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0