Ezt olvasta már?


Ismét lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programba

Ismét lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programba - közölte a Klebelsberg Központ szerdán az MTI-vel. Az ösztöndíj mértéke 125 ezer, 250 ezer vagy 375 ezer forint félévenként, az összeg elbírálása a tanulmányi eredménytől, a választott szaktól és a majdani munkavégzés helyszínétől függ.

 

A Klebelsberg Központ hangsúlyozta, hogy a pedagógus hallgatóknak szóló program a jelentős összegű anyagi támogatáson túl képzettségnek megfelelő állást is biztosít az ösztöndíjas fiatalok számára a diploma megszerzése után.

A programban az egységes, osztatlan tanárképzésen, illetve gyógypedagógia vagy tanító alapképzési szakon tanulmányokat folytatók vehetnek részt - közölték, felidézve, hogy a 2022/23-as tanévben 471 hallgató pályázott sikerrel. Közülük 179-en gyógypedagógia szakon tanulnak, 156-an osztatlan tanárképzésben vesznek részt, a tanítói alapképzésből pedig 136 hallgató jelentkezett - jegyezték meg.

A Klebelsberg Központ felhívta a figyelmet arra, hogy az idén tovább bővült az elhelyezkedésre lehetőséget nyújtó köznevelési intézmények köre. Már nem csak a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézményekben, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítvány (úgynevezett modellváltó egyetemek) által fenntartott felsőoktatási intézményi fenntartású, vagy egyházi, egyházi felsőoktatási intézményi fenntartású köznevelési intézményben, hanem állami felsőoktatási intézmény által fenntartott, illetve 100 százalékban állami tulajdonban lévő köznevelési intézményben is elhelyezkedhet az ösztöndíjas - ismertették.

"A pedagógusi munkavégzés időtartama kötött, legalább addig tart, ameddig a hallgató a tanulmányok során az ösztöndíjat kapta" - olvasható a közleményben, amelyben kitértek arra is, hogy a végzett hallgató önállóan is kereshet munkahelyet, indokolt esetben (például gyermekvállalás vagy doktori tanulmányok miatt) pedig szüneteltetheti is a munkába állását.

A központ felidézte, hogy az ösztöndíjprogram a 2013/2014-es tanévben indult el, azóta 5150 ösztöndíjas tanulmányait támogatta, akik csaknem 8 milliárd forint összegű ösztöndíjban részesültek. 2018 szeptembere óta 1348 pedagógus végzettséget és szakképzettséget szerzett ösztöndíjas kezdte meg a pályáját a programnak köszönhetően - tették hozzá.

Jelezték: új pályázatokat 2023. október 27-ig lehet benyújtani elektronikus formában az ösztöndíj Kréta felületén, továbbá postai úton és ügyfélkapun keresztül.

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Nagy Márton fizetését is lekörözik az álláshalmozó beosztottjai

Nagy Mártonnak, a kormány legjobban kereső miniszterének havi bruttó 6,36 millió forint a fizetése, ám az NGM államtitkárai, akik az...

Zsiday Viktor: ebből komoly mélyreülés lehet

Ebből akár komoly válság is lehet a szakértő szerint, hosszan elnyúló hatásokkal.

A magyar vidékre koncentrál az idei Gourmet Fesztivál

Új időpontban és új témával érkezik az MBH Bank Gourmet Fesztivál: május vége helyett június 4-7. között kóstolhatjuk végig a hazai...

Jön a kötelező rendszámcsere, több tízezer autóst érint

Közeleg a rendszámcsere határideje, intézkedniük kell az érintetteknek.

A pszichológia szerint azok az emberek, akik mindig mindent eltűrnek a békéért, valójában önfeladásban élnek

Van, aki nem azért „békés”, mert könnyű vele, hanem mert mindent elnyel, csak nehogy feszültség legyen. Rövid távon ez működőképes...

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható...

Brutális terjeszkedést jelentett be a Lidl: itt nyitnak több mint 40 boltot, akár 1000 embernek is munkát adhat a diszkontlánc

Az új üzletek nemcsak a nagyvárosokban, hanem az agglomerációs övezetekben és a kisebb településeken is megjelennek majd.

Fokozott rendőri ellenőrzés jön Budapest teljes területén

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére, olvasható a hatóság honlapján.

Brüsszel rohamtempóban írja át a drága szabályt, fellélegezhetnek a bajba jutott vállalatok

Az Európai Bizottság gyors beavatkozással csökkentené a szén-dioxid-kvóták árát, hogy enyhítse az ipar növekvő versenyhátrányát. A...

Bereczki Zoltán és Bata Éva válása: a színész először szólalt meg az időszakról

Bereczki Zoltán egy interjúban kapott kérdést a válással kapcsolatban. Így felelt rá.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés

A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Tóth Gabi jött ki a Békemenet veszteseként, senkit ennyire nem aláztak meg

A mérges tömeg Papp Máté Bencét sem kímélte.

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

0