Ezt olvasta már?

0

Izlandot kell legyőznünk az EB-ért a Puskás Arénában

2-1-re legyőzte Romániát az izlandi labdarúgó-válogatott hazai pályán, ezzel eldőlt, hogy a november 12-én a Puskás Arénában Magyarország–Izland találkozó lesz, aminek győztese kijut a jövő évi Európa-bajnokságra.


hirdetés

 

Mint az Index közvetítette, Gylfi Sigurdsson a 16. percben szerzett vezetést Izlandnak. A 31 éves játékos a 27. percben ismét betalált, de a VAR közbeszólt, Damir Skomina játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Az Everton légiósa nem sokkal később már szabályos gólt szerzett, ezzel már 2–0 volt az eredmény. A második félidőben a románok tizenegyesből szépítettek, de többre már nem futotta Mirel Radoi csapatának, 2–1 lett a vége. Ezzel tehát eldőlt, hogy a Nemzetek Ligájában az A-liga rájátszásának döntőjében Magyarország–Izland meccs lesz az Európa-bajnoki részvételért. A mieink itthon, a Puskás Arénában harcolhatják ki a részvételt.

 

A B-ligában tizenegyesek után nyert Észak-Írország Bosznia-Hercegovina ellen, csakúgy mint Szlovákia Írország ellen, így Észak-Írország–Szlovákia találkozót rendeznek az Eb-részvételért.

 

A C-ligában Szerbia hosszabbítás után győzte le idegenben Norvégiát, a skótok pedig tizenegyesekkel verték Izraelt. Szerbia–Skócia meccs lesz az Eb-ért.

 

A D-ligában Észak-Macedónia legyőzte Koszovót, Grúzia pedig Fehéroroszországot, így Grúzia–Észak-Macedónia találkozó lesz.

 

A 24 csapatos Európa-bajnokságra már 20 csapat kijutott, az alábbi négy találkozó győztese csatlakozik a már kvalifikált válogatottakhoz.

 

 

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG

 

PÓTSELEJTEZŐ

 

DÖNTŐ

 

November 12.

 

Magyarország–Izland

 

Észak-Írország–Szlovákia

 

Szerbia–Skócia

 

Grúzia–Észak-Macedónia

 

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Válság esetén az emberek nagy része "több Európát" szeretne, nem kevesebbet

Egy friss felmérés szerint az EU állampolgárainak 77 százaléka támogatja, hogy a demokratikus értékektől és a jogállamiságtól tegyék...

Csütörtöki sportműsor: Rajtol az Európa-liga csoportköre

Labdarúgás mellett kézilabda, röplabda, valamint NFL, kerékpár és tenisz a kínálatban.

TAO-számlák: Mészáros Lőrinc cégétől vettek marhanyelvet Felcsúton

Marhanyelvet, cápaharcsát és argentin marha húspogácsát is vásároltak Felcsúton TAO-pénzből, de egy Rimini utazást is sikerült...

Évek óta nem történt a mostanihoz hasonló a lakáspiacon

Több mint 6 százalékkal csökkentek a lakásárak 2020 második negyedévében a járvány okozta bizonytalanság miatt. Erre az utóbbi öt...

Új kutatások: felesleges bezárni az iskolákat a Covid miatt

A legfrissebb tanulmányok alapján nincs sok értelme az iskolabezárásoknak: az oktatási intézményekben kevés a fertőzés, a gyerekek pedig...

Istenes Bence kamuprofiljával vernek át embereket

Istenes Bence több éves tévés múltja alatt már hozzászokott, hogy visszaélnek a nevével, és rajongói profilokat hoznak neki létre, de...

Északon köd, a napos, felhőmentes helyeken akár 22 fok is várható

A legmagasabb nappali hőmérséklet a felhősebb északi részeken 11 és 15, másutt 17 és 22 fok között várható.

Napi horoszkóp: éppen elpártol, vagy melletted áll majd a szerencse?

Sok lehet a hullámvölgy, de ne engedd ki a kezed közül az irányítást. Mutatjuk, hogy mire kell figyelned!

Madridi döbbenet és Szoboszlai öröme: a BL második játéknapja képekben

Drámai és boldog pillanatokban ezúttal sem volt hiány

Madrid pokoli BL-szerdája: A Realt a donyecki ificsapat, az Atléticót a Bayern alázta meg

Szoboszlai Dominiké a nap gólja a BL-szerdán. A Bayern München megint parádézott, a Liverpool, az Inter pedig csak szenvedett.

Segíthet a cink a koronavírus ellen?

Felépültek a betegségből a magas cink-szinttel rendelkezők Sokan fordulnak a cink kiegészítők felé, amint a megfázás első jeleit...

Sport

Az intenzív osztályon halt meg a világklasszis kapus

Bruno Martini az 1992-es Európa-bajnokságon is részt vett.

A postán verték össze a kilencszeres bajnok magyar bokszolót

Méltatlan körülmények között halt meg korábban ünnepelt sportoló .

Rebrov elmondta, miért teljesített gyengébben a Fradi a Barcelona elleni meccs hajrájában

Jól kezdett a Fradi a Camp Nouban, gólt is rúgott a Barcelona elleni BL-csoportmeccsen, de végül 5-1-re kikapott a magyar bajnok.

Messi történelmet írt a Ferencváros elleni BL-meccsen

Különösebben nem játszott sziporkázóan a Barcelona hatszoros aranylabdása a Fradi ellen, de egy BL-rekord így is összejött Messinek.

Taróczy Balázs: A teniszezők nyugdíja jó példa lehet a focistáknak is

A kétszeres Grand Slam-bajnok szerint a korábbi éljátékosok nem voltak gyengébbek a maiaknál.

A doppingellenőr rossz ajtón kopogtatott, ezért felmentették a 400-as világbajnokot

Salwa Eid Naser úgy tűnik, megúszta, így ott lehet a tokiói olimpián.

Elszámolták magukat a meccsen: 25 perc után vették észre, hogy eggyel többen vannak a pályán

Nem mindennapi meccset játszottak a Nógrád megyei futballbajnokság II. osztályában a hétvégén. A Tari SZE?Mátraverebély találkozón a hazai csapat 25 percig 12 fővel volt pályán. Az edző addig variált a kezdőve

Szoboszlai borzalmasan nagy gólt vágott a BL-ben

Magyar csapat után magyar játékos is szerzett gólt a BL idei kiírásában.

A Barca tinije taxival ment haza a Fradi elleni BL-meccs után

A felszerelését is egy teljesen hétköznapi, műanyag szatyorban cipelte magával.

Drámai Real vereség: a koronavírus miatt szinte ificsapattal játszó ukránoktól kaptak ki Madridban

A Sahtar már három góllal is vezetett. Szoboszlai óriási gólt Salzburgban, de ők sem nyertek.

Cristiano Ronaldo új frizurával sokkolta a rajongóit - videó

A Juventus portugál sztárja mindenkit meglepett.

?Le kellett volna ütnöm Beckhamet.? ? Kabát Péter csúnyán összebalhézott az angol sztárfocistával

Meghökkentő személyes történetet oszt meg egy tévéműsorban Kabát Péter (43) az angolok korábbi futballklasszisáról, David Beckhamről (45).

0

Bulvár

Ábel Anita friss fotója: ámulnak a nézők, mennyire vékony a 45 éves sztár

Ábel Anita visszatér a Nicsak, ki vagyok? második évadában, friss fotóját pedig agyondicsérik a kommentelők.

Az intenzív osztályon halt meg a világklasszis kapus

Bruno Martini az 1992-es Európa-bajnokságon is részt vett.

Valami váratlant talált a Naprendszert elhagyó űrszonda

A NASA kutatói egyelőre csak találgatnak, mi okozhatja a furcsa jelenséget.

Több terméke gyártását megszünteti rövid időn belül a Coca-Cola

Ez főként a tengerentúli portfóliót érinti, ám a változások már a jövő év elején életbe lépnek.

A postán verték össze a kilencszeres bajnok magyar bokszolót

Méltatlan körülmények között halt meg korábban ünnepelt sportoló .

Lassan semmi értelme figyelni Müller Cecília adatait

Egy nap alatt 48-an haltak meg, összesen 1259 regisztrált áldozata van hazánkban a koronavírus-járványnak.

Egészségügyi szolgáltatási járulék: jön a levél a NAV-tól, ha sokkal tartozik

Levelet küld a NAV azoknak, akik hónapok óta tartoznak az egészségügyi szolgáltatási járulékkal.

Borzalmas baleset, egy kamionnyi cukorrépa borult rá két nő autójára

A szemtanúk azonnal elkezdtek ásni, így segítve a tűzoltók munkáját.

blogmorzsák

A menopauza nem tragédia!

Mi történik ilyenkor a nők testében és hogyan enyhíthetők a hormonális változás okozta kellemetlenségek?

Segítséget kér Bálint, a kerekesszékes fesztiválkirály

A beteg fiúnak ápolóra van szüksége.

Csak engem hibáztatott

A fiú nem hiszi el, hogy a lány csak együtt aludt a volt pasijával, de nem történt semmi.

Emmanuelle Charpentier Nobel-díja és a nők nehézségei a tudományos életben

Ez az első eset, hogy egy női páros részesül ebben a magas tudományos elismerésben.

Boriskola/Bor1x1: Miért jó nekem, ha testes egy bor?

Mesék alkoholról, glicerinről, karcsúságról és gasztronómiáról. Karácsonyhoz közeledve kötelező olvasmány!

Amikor a Led Zeppelin énekese még soul műfajban nyomult

Robert Plant hajszál híján nem hard rock istenség, hanem James Brown utódja lett.

Ezeket a kínai kütyü­ket veszik a legtöbben 10 ezer forint alatt

A 15 legnépszerűbb kínai kütyü, a legtöbb bőven 10 ezer alatt, akár karácsonyra is kedvenc áruházainkból.

Így teszi pokollá életed a horkolás - mutatjuk a megoldást

Egy okos találmánnyal megvédheted egészséged, párkapcsolatod.

Médialobbi Amerikában

„Ennyi erővel Cesare Borgia is felfogadhatott volna pár írástudót, hogy költsék szűz hírét húgocskájának, Lucreziának.“

Miért támadják a Kutyapártot?

Hogy lesz a viccpártból csak "vicces párt", avagy Kovács Gergő esete Pokorni Zoltánnal és ellenzékkel.

Melania Trump visszavág

Visszavágott egykori barátjának és tanácsadójának, aki titokban rögzítette a beszélgetéseiket.

Lakókocsis roadtrip kisgyerekkel

5500 km 8 országon keresztül, vadkempingezés a Balti-tenger partján egy 2 évessel.

0