Jellemzően borús, hideg idő várható
Reggel csaknem mínusz 10 fok volt Kakucson, a jövő héten pedig helyenként napközben is csak 0 fokig emelkedik a hőmérséklet. Emellett jellemzően borús idő várható, több éjszaka ónos szitálásra is készülni kell.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán tudatta, hogy ismét erős volt az éjszakai lehűlés, mínusz 10 és mínusz 1 Celsius-fok közé csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet a Pest megyei Kakucson mérték, ahol mínusz 9,7 fokig csökkent a hőmérséklet.
Az MTI-hez eljuttatott előrejelzésük szerint a héten kissé mérséklődik a hajnali hideg.
Hétfőn felhős lesz az ég, amely napközben délnyugaton vékonyodhat el, máshol inkább csak rövid időre süt ki a nap. Késő délutántól észak felől kezd vékonyodni, estefelé csökkenni a felhőzet. A látási viszonyok lassan mindenhol javulnak. Elszórtan, legnagyobb eséllyel az ország északkeleti, északi felében valószínű gyenge intenzitású csapadék: az eső mellett kezdetben ónos eső is lehet, majd napközben egyre inkább az eső lesz a jellemző, délután pedig fokozatosan szűnik a csapadék. A leghidegebb órákban mínusz 5 és plusz 1, napközben plusz 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Kedden reggelre az ország egy részén köd, illetve rétegfelhőzet képződik. A köd és a felhőzet csak kis területen, de akár egész nap megmaradhat, az ország nagy részén ugyanakkor gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. A minimumhőmérséklet többnyire mínusz 3 és plusz 3 fok között alakul, de északi fagyzugokban hidegebb lehet. A nappali maximumok a napos tájakon plusz 7, 8 fok körül, a felhős, ködös vidékeken 5 fok alatt várható.
Szerdára virradóra is országszerte köd képződik. Napközben legfeljebb kis körzetekben süthet ki a nap, a köd egy része végig megmarad. Többfelé kell szitálásra, főként éjjel ónos szitálásra számítani. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 2, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 6 fok között várható.
Csütörtökön és pénteken borult, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz többfelé szitálással, főként éjszaka ónos szitálással. A minimumhőmérséklet csütörtökön mínusz 4 és plusz 2, pénteken mínusz 2 és plusz 3 fok között valószínű. A maximumhőmérséklet csütörtökön 0 és plusz 5, pénteken 0 és plusz 4 fok között várható.
Szombaton is általában borult, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz, de lehetnek felszakadozások is. Többfelé alakul ki szitálás, főként éjszaka ónos szitálás is. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet plusz 1 és 5 fok között valószínű.
Vasárnap is nagyobbrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás, de az ország egy részén hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet. Szórványosan szitálás, kisebb eső kialakulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a maximumhőmérséklet 2-8 fok között alakulnak - olvasható előrejelzésben.
hírek innen, onnan
Gróf Dávid: A zárás elég rosszul sikeredett
4-0-ra kapott ki a magyar bajnok.
Orbán szerint lehet, hogy Trump békét indított el Irán megtámadásával, nem pedig háborút
A magyar kormány mindenkit megkért, nem csak Putyint, hogy tegye a saját dolgát, ne a miénket, nyilatkozta a GB Newsnak a miniszterelnök egy...
Megválaszolták a kérdés: Mennyibe kerül valójában egy Oscar?
Az áhított Oscar-szobor a művészi kiválóság szimbóluma. De a tényleges anyagi értéke valószínűleg sokakat meglep majd. Múlt...
Változatlan az amerikai alapkamat, de jól megváltozott az előrejelzés
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a jegybank, azonban idénre magasabb növekedést és magasabb inflációt is...
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és a úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház...
Botrány Lackfi János Kossuth-díja körül, nyílt levélben kérik számon az etikai szabályokat
Ismét heves vita bontakozott ki a magyar irodalmi életben a Kossuth-díj odaítélésének körülményei miatt, miután nyílt levélben...
Budapesten tartják az első Patrióta Nagygyűlést, több európai politikus is felszólal
Március 23-án Budapesten tartják az I. Patrióta Nagygyűlést, amelyen Orbán Viktor mellett több európai jobboldali vezető is felszólal,...
Az aranyláz óta nyitva áll ez a patika: meglepő közönséget szolgált ki
A kaliforniai Fiddletownban máig nyitva tart egy több mint egy évszázaddal ezelőtt létesült patika, amely még az aranyláz idején...
Orbán kampányába szállhat be az amerikai alelnök – Budapestre jöhet Vance
A Reuters még meglehetősen homályosan fogalmaz az amerikai alelnök magyarországi látogatásával kapcsolatban, a cikk szerint ugyanis mindent...
Fogy a gyermekorvos: hat év alatt több mint 150 praxis tűnt el Magyarországon
A megelőzés kulcsszerepet játszik a magyar egészségügy fenntarthatóságában. A prevenció alapja Kántor Irén, a Házi Gyermekorvosok...
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Reuters: Még a választások előtt Magyarországra látogathat J. D. Vance amerikai alelnök
A pontos dátumot nem tudni egyelőre, és még a program is változhat az iráni háború miatt.
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást
Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


