Ezt olvasta már?


Kétharmad az olimpia ellen

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, február 9 és 14 között, a népszavazási aláírásgyűjtő kampány hajrájában, 1050 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény kutatásban vizsgálta a 2024-es budapesti olimpia megítélését. - Pécsi Napilap -

A 2016 augusztusi, a riói játékok alatt készített kutatásunkhoz képest érdemben változott az esetleges budapesti esemény megítélése és támogatottsága. Az elmúlt fél évben négy százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint a szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól - most már tízből több mint hat ember gondolja így. Az elmúlt fél évben közel tíz százalékponttal csökkent azok aránya, akik szerint egy budapesti olimpia javítaná az ország megítélését, és szintén ennyivel csökkent azok aránya is, akik szerint az újonnan felhúzott sportlétesítmények később a magyar sport helyzetét javítanák. A megkérdezettek háromnegyede inkább másra fordítaná az olimpiára költendő forrásokat; az alternatív célok közül legtöbben, mintegy kétharmadnyian az egészségügyet, egyharmadnyian az oktatást, illetve a szegénység, éhezés felszámolását, és a munkahelyek teremtését említették. Összességében a megkérdezettek egyharmada támogatja, kétharmada ellenzi a 2024-es budapesti olimpia megrendezését. Az elmúlt fél évben a támogatók aránya 13 százalékpontot csökkent, míg az ellenzők aránya 15 százalékponttal növekedett. Az olimpiai aláírás-gyűjtő kampányt szervező Momentum Mozgalomról ez idő alatt a tíz válaszadóból majd' három hallott.

A megkérdezettek kétharmada (66 százalék) szerint Magyarország túl szegény egy olimpia megrendezéséhez, és háromnegyede (76 százalék) szerint másra kellene fordítani az olimpiára költendő forrásokat. Ebben, különböző arányban, ám minden párt támogatói egyetértenek. A Fidesz szavazók több mint fele (55 százalék), az MSZP szavazók 89 százaléka, és a Jobbik szavazók 92 százaléka is így gondolja.

Az elmúlt fél évben négy százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint a szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól - most már tízből több mint hat ember (61 százalék) gondolja így. Leginkább az MSZP szavazók (96 százalék) vannak ezen az állásponton, és még a Fidesz szavazók egyharmada (33 százalék) is így látja.

Az elmúlt fél évben közel tíz százalékponttal csökkent azok aránya, akik szerint egy budapesti olimpia javítaná az ország megítélését, és szintén ennyivel csökkent azok aránya is, akik szerint az újonnan felhúzott sportlétesítmények később a magyar sport helyzetét javítanák. Az első kérdésben a Fidesz szavazók álláspontja nem változott, ám az MSZP szavazók körében 25 százalékponttal, a Jobbik szavazók körében 10 százalékponttal, és a bizonytalanok körében kilenc százalékponttal csökkent azok aránya, akik szerint javítaná az ország megítélését a budapesti olimpia. A később is felhasználható, és az ország javát szolgáló sportlétesítményekben hét százalékponttal kevesebb Fidesz szavazó hisz, illetve 26 és 23 százalékponttal kevesebb MSZP és Jobbik szavazó.

Azok, akik az olimpiára fordítandó pénzt másra költenék, legtöbben, mintegy kétharmadnyian (65 százalék) az egészségügyet, egyharmadnyian (32 százalék) az oktatást, illetve a szegénység, éhezés felszámolását (16 százalék), és a munkahelyek teremtését (11 százalék) említették.

Az egészségügy minden párt támogatói körében az első alternatív cél, míg az oktatás javítása az MSZP, Jobbik és bizonytalan szavazók körében a második helyen (32, 42, 32 százalék) van, a Fidesz szavazók körében pedig a harmadikon (13 százalék). A kormánypárti szavazók körében a szegénység, éhezés felszámolása áll a második helyen (19 százalék), és az MSZP szavazók körében a harmadik helyen (26 százalék), míg a Jobbik szavazók körében a hetediken (6 százalék).



 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Tóth Vera pszichológus segítségét kérte a húga, Tóth Gabi miatt

Egy igen viharos év után új alapokra helyezte kapcsolatát Tóth Vera és Tóth Gabi.

Aszódi Attila: Iránnak 10-11 atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések...

Kutatók: Magyart háromszor többen hallgatták, mint Orbánt

Pont került a március 15-ei „számháború” végére. Nyilvánosságra hozták a szakértők a politikai rendezvények résztvevőinek a...

Hevér Gábor szakmát vált? Leonardo DiCaprio magyar hangja elárulta, mi érdekelte mindig is: segítünk, összefügg a kovásszal

Hevér Gábor egy gyerekkori álmaival kapcsolatban korábban úgy fogalmazott, kicsiként szinte mindenki színész akar lenni, aztán a...

Szulák Andrea küszködött az egészségével, így érzi magát 62 évesen

Szulák Andrea, a 62 éves, Máté Péter-díjas énekesnő és színésznő több mint négy évtizedes pályafutása során mindig is a...

A mutató, melyben stabilan előzzük az összes V4-es országot: infláció

A visegrádi négyek közül Csehország az egyetlen olyan szereplő, amelynek sikerült az uniós átlag alá szorítania az inflációját. Mi...

Ezt a bőségvonzó trükköt egy javasasszony súgta meg nekem, azóta nincsenek anyagi gondjaim

A nagymamám is ezt csinálta, azóta sosem volt üres a pénztárcája.

„A te tévédet csalták el azok, akik féltek az igazságtól” – a 7 éve elhunyt Baló Györgyről szól a mondat, ami ma is érvényes

A hét éve elhunyt Baló György búcsúztatóján hangzott el a híressé vált mondat a közmédia sorsáról. A kijelentés tökéletesen...

Itt a szociológusok mérése: majdnem háromszor annyian voltak Magyar Péterék Nemzeti Menetén, mint a Békemeneten

Szabó Andrea szociológus csapata terepi módszerrel mérte fel a Békemenet és a Nemzeti Menet létszámát a beszédek alatt. A publikált...

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Új számok: Magyar Pétert háromszor többen hallgatták, mint Orbán Viktort

A Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart a kutatók szerint.

Mérföldkőhöz érkezett a legnagyobb svájci bank - A magánhitelektől nem fél a UBS

A UBS pénzügyi igazgatója szerint a svájci nagybank magánhitel-kitettsége nem ad okot aggodalomra. A pénzintézet egyúttal bejelentette,...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0