Ezt olvasta már?


Kevesebb ajándékot vesznek a magyarok idén karácsonyra egy kutatás szerint

Kevesebb ajándékot vesznek a magyarok idén karácsonyra, és 7 százalékuk senkinek nem ad ajándékot - derült ki a Yettel országos reprezentatív kutatásából, amelyet csütörtökön küldtek el az MTI-nek.

A megkérdezettek átlagosan lényegében ugyanannyit szánnak ajándékra, mint tavaly (60, illetve 59 ezer forint), ám az időközben bekövetkezett áremelkedéseket figyelembe véve ez a keret idén minden bizonnyal kevesebbre lesz elegendő.

Tízből négyen tervezik, hogy vagy ajándékokra, vagy a teljes ünneplésre kevesebbet költenek, és vannak olyanok is, akik kevesebb szerettükkel terveznek együtt ünnepelni, főként anyagi okok miatt.

A többsége idén karácsonykor nagyjából ugyanannyi személynek tervez ajándékot vásárolni, mint tavaly, ötödük viszont kevesebbeket fog meglepni.

A kutatás szerint a legtöbben a párjukat és a gyermeküket ajándékozzák meg, a válaszadók fele a szüleit is meglepi, a barátoknak pedig csak a válaszadók 18 százaléka tervez ajándékot venni vagy készíteni.

Azoknál, akik idén nem adnak senkinek sem ajándékot, a legfőbb okok között az szerepel, hogy megbeszélték a családdal, vagy az anyagi tényezők jelentenek akadályt, illetve egyszerűen nem szeretnék, hogy erről szóljon az ünnep. Az ajándékozás egyébként is csak 10-ből 4 ember számára jelenti az ünnep elengedhetetlen részét.

A tárgyi ajándékok népszerűsége az elmúlt évekhez képest idénre fokozatosan csökkent, ugyanakkor még továbbra is ezek a legnépszerűbbek. Dobogós helyen vannak a játékok (41 százalék), ezt követik a ruházati (39 százalék) és az elektronikai cikkek (37 százalék. Az elektronikai cikkek közül a legtöbben fej/fülhallgatóval (23 százalék), okosórával (14 százalék), okostelefonnal és telefontokkal (12-12 százalék) lepnék meg szeretteiket. Egyre többen választják az élményajándékokat, a választ adók 20 százaléka, a tavalyi ünnepi időszakhoz képest ez majdnem kétszeres növekedés. A kérdőívet kitöltők mintegy ötöde dönt saját maga által készített, illetve pénzbe nem kerülő meglepetések mellett.

Míg az online kereskedelem jelentősége összességében folyamatosan nő, a karácsonyi ajándékokat a többség, a választ adók közel fele még mindig inkább az üzletekben tervezi beszerezni. Emellett 38 százalék tervezi, hogy az ajándékokat teljesen vagy nagyrészt online veszi meg. A kutatás szerint a válaszadók novemberre vagy december elejére időzítik a vásárlásokat, miközben ötödük már november előtt elkezdte a beszerzéseket.

A kutatás október 28. és november 3. között zajlott, ezer fő megkérdezésével, az Impetus Research végezte. A minta reprezentatív nem, kor, településtípus és régió szerint a 18-69 éves magyar internetező lakosság körében.







0
0
0

hírek innen, onnan

Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza

A leendő közlekedési miniszter szerint újabb 280 milliárd forint uniós forrás került veszélybe.

Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét

A leendő gazdasági és energetikai miniszter azt ígéri, az indokolatlan, túlárazott kifizetéseket azonnal leállítják és felülvizsgálják.

Szokatlan büntetés a Forma–1 miami hétvégéjén, így változott a rajtsorrend

Utólag törölték a Williams pilótájának idejét a Racing Bulls csapat kezdeményezésére.

Orbán döntött: ezt a fizetős búcsúajándékot kapják a távozó állami vezetők egy friss rendelet szerint

A leköszönő kormány lehetővé tette a távozó miniszterek és államtitkárok számára, hogy megvegyék használt hivatali mobiltelefonjukat.

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, többszörös arccsonttörtést szenvedett

Ismeretlen támadt rá a 75-ös troli megállójában.

Ilyen még nem volt, a talajszárazság már a háztulajdonosokat fenyegeti

Magyarországon korábban ismeretlen mértékű épületkárokat okoz a tartós aszály: a talaj mélyebb rétegeinek kiszáradása miatt...

Minden borul: azonnali műsorváltozás az RTL-nél

Nagy súlyú döntést hozott a csatorna.

Repedezik a betonkupola, radioaktív ökobomba ketyeg a Csendes-óceán szívében

A Runit Dome több mint 73 ezer köbméter radioaktív hulladékot zár el.

Vitézy szerint Lázár János visszavonta több vasúti fejlesztés tenderét is

A Debrecen-Nyíregyháza vasúti fejlesztésre és a budapesti körvasútra vonatkozó tenderek visszavonásával 280 milliárd uniós...

Ezt állítsd át az okostelefonon, hogy brutál jó képeket csinálj magadról

Néhány pöttyintés és máris jobb minőségű képeket készíthetsz.

Meghalt az ember, aki nem ismerte azt a szót, hogy lehetetlen

59 éves korában váratlanul elhunyt Alex Zanardi.

Magyar Péter bejelentette, mikor kezdődik a tánc

Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, az ünnepi programról a leendő...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0