Ezt olvasta már?


Kézilabda az iskolában

Az ország egyik legjobb kézilabdázója látogatott el április 5-én a Speciális Iskolába. Az intézmény évek óta részt vesz a Magyar Kézilabda Szövetség Kézilabda az iskolában elnevezésű programjában, melynek keretében most Zubai Szabolcs találkozott a gyerekekkel.

Videó összeállítással készültek a diákok Zubai Szabolcs számára, melyben a játékos pályafutásából készült képek, interjúk szerepeltek. A Mol Pick-Szeged beállója meghatottan fogadta a képkockákat. A vetítés utáni beszélgetés során a gyerekek részleteket tudhattak meg a népszerű játékos pályafutásának kezdeteiről, a válogatottbeli szereplésekről, sőt még a sportoló tetoválásai is szóba kerültek.

Zubai Szabolcsot ezen a napon Juhász István, az MKSZ utánpótlás programvezetője, valamint Penszky Gergely szakfelügyelő kísérte el Bajára.

A honi szövetség évekkel ezelőtt hirdette meg a Kézilabda az iskolában programját, melyhez 2014-ben csatlakozott az EGYMI Baja. Müller István intézményvezető: „Úgy gondolom, ilyen sportesemény nélkül kevesebb lenne az iskola, az egész speciális szakképzés és az általános iskolai képzés. Nagy boldogságot jelent a tanulóknak, a pedagógusoknak és a szülőknek is.”

A beszélgetés után a gyerekek számot adtak tudásukról, egy rögtönzött szivacskézilabda összecsapáson bizonyítottak vendégeiknek. Kerezsiné Gálik Gyöngyi edző: „Mindent a gyerekekért! Ezt valljuk a kézilabda szövetség képviselőivel, a programvezetővel, a szakfelügyelőnkkel. Minden évben megörvendeztetjük őket valamivel.”

A mérkőzés előtt a szegedi játékos azt a falat is megnézte, amely a válogatott mezét és a róla készült fényképeket tartalmazza. Az intézményben töltött órák mindkét fél számára óriási élményt jelentettek. A gyerekek pályafutásához nagy lökést adhat a találkozás, míg Zubai Szabolcs megtapasztalhatta: létezik még Magyarországon a példakép fogalma.

forrás: baja.hu







0
0
0

0
0
0
0