Ezt olvasta már?


Kihirdették az idei Prima Primissima jelölteket

Közzétették a 2017. évi Prima Primissima díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét szerdán Budapesten.

A Prima Primissima díj 15 éve változatlan formában, sikeresen működik és a magyar társadalomban, a kulturális, tudományos életben jelentős presztízst vívott ki - közölte a jelöltek kihirdetése előtt a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke. Csányi Sándor hozzátette, a díj struktúrája nem változott: minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese.

A Junior Prima díjak a fiataloknak jelentenek biztatást és anyagi segítséget, míg a megyei Prima díjak a helyi kiválóságokat ismeri el. A Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé, a Junior Prima díj 2 millió, a megyei Prima díj pedig 1 millió forint jutalommal jár. Eddig összesen 1900 ember vehette át ezeket a díjakat csaknem 4 milliárd forint értékben - összegzett az alapítvány elnöke.

Csányi Sándor megemlékezett az idén elhunyt Jókai Annáról is: személyében a magyar irodalmi élet nagy alakját veszítette el; az írónő 2003 óta az alapítvány munkájában is kuratóriumi tagként vett részt - közölte.

Beszámolója szerint a támogatói körben az FHB-t a Takarékbank váltotta, az OTP továbbra is maradt főtámogató.

Idén 750 főt - köztük először határon kívülieket is - jelöltek a korábbi díjazottak, az alapítók, a szakmai szervezetek. Politikai újságírók eddig nem lehettek jelöltek, mostantól azonban, ha munkásságuk erre alkalmassá teszi őket, ők is kaphatnak jelölést - jegyezte meg.

Magyar irodalom kategóriában Kányádi Sándor költő, író, műfordító; Kiss Benedek költő, műfordító és Szilágyi István író, míg a magyar színházművészet kategóriában Blaskó Péter színművész; Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró és Hegedűs D. Géza színművész, rendező, egyetemi tanár kapott jelölést.

A magyar képzőművészet Primái Birkás Ákos festőművész, Haris László fotóművész és Horkay István képzőművész lettek, a magyar tudomány kategóriában pedig Blaskó Gábor gyógyszerkutató vegyész, az MTA rendes tagja; Pintz János matematikus, akadémikus, kutatóprofesszor és Vicsek Tamás fizikus, akadémikus közül választják meg az idei Prima Primissimát.

A magyar oktatás és köznevelés kategóriában Hámori Veronika nyugalmazott iskolaigazgatót, Lukács István irodalomtörténészt, intézetigazgatót és Sótonyi Péter Tamás rektor, állatorvos-anatómust jelölték, míg a magyar építészet kategóriában Csomay Zsófia építész, belsőépítész; Farkas Gábor építész és Pazár Béla építészmérnök szerepel a jelöltek között.

A magyar sajtó kategória Primái ebben az évben Baló György szerkesztő, műsorvezető, a Hazajáró turisztikai magazinműsor és Kopeczky Lajos újságíró, riporter; a magyar sport kiválóságai közül Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző, Kocsis Ferenc olimpiai bajnok birkózó, mesteredző és Wichmann Tamás világbajnok, olimpiai ezüstérmes kenus kapott jelölést.

Bálint György kertészmérnök, Erdélyi Tibor táncművész, koreográfus, népi szobrász és a folkMAGazin népművészeti folyóirat a magyar népművészet, közművelődés kategória díjáért versenghetnek, a magyar zeneművészet kategóriában pedig Antal Mátyás fuvolaművész;, karmester, Eötvös Péter zeneszerző, karmester és Várdai István csellóművész közül kerül ki a Prima Primissima.

Csányi Sándor az MTI kérdésére elmondta, hogy az ünnepélyes díjátadót december 1-jén tartják, addig a közönség is kiválaszthatja saját díjazottját a harminc jelölt közül a www.primaprimissima.hu honlapon.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Király Linda szerelmét a szülei is befogadták, és szeretik

Király Linda lassan egy éve él boldog párkapcsolatban.

Véget ér egy korszak Birmingham bandája-ban, ráadásul nem is akárhogyan

Cillian Murphy szerint csak a film bemutatója után tudja lezárni magában Tommy Shelby történetét.

Ez a 6 világhírű sci-fi folytatás nélkül maradt

Ezek a nagyra tartott sci-fi alkotások máig nem kaptak folytatást, pedig történetük megérdemelné.

Itt a pofon. Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a...

Egy apró antitest világíthatja meg, kinél működik a célzott daganatkezelés

Amerikai kutatók olyan antitestet fejlesztettek, amely PET-vizsgálaton láthatóvá teszi az EphA2-fehérjét hordozó daganatokat.

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.

Ilyen fordulatot rég láttunk a Netflixen

A diplomata harmadik évada után a Netflix legerősebb politikai thrillere lett.

Senki sem számított rá, de ez a sci-fi letarolta az HBO Maxot

A South by Southweston debütált sci-fi film 97 százalékos értékeléssel hódít az HBO Max kínálatában.

Igazi kincs lapult egy férfi nappalijában éveken át, most került elő

Egy nappaliban porosodó autó, amelyről azt hitték, örökre elveszett – most pedig a filmtörténelem egyik legértékesebb darabjává válhat.

Miután a NATO-országok kikosarazták, Donald Trump közölte, hogy nincs is szüksége rájuk

A NATO-szövetségesek egyértelművé tették, hogy nem akarnak belépni az iráni háborúba. Az amerikai elnök fenyegetőzése sem hatott.

Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek

Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...

Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?

Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0