Kik is valójában a Vízipók-csodapók szereplői?
Élőszereplős Vízipók-csodapók, planktonmikroszkóp, digitális homokozó, csatornából kifogott tárgyak tárlata – MTA Víznap a belváros szívében június 1-jén
Rengeteg bemutatóval, interaktív kísérlettel, ásványvízkóstolással és előadások, filmvetítések sokaságával várják az érdeklődőket a szervezők 2018. június 1-jén 9 és 15 óra között az MTA Széchenyi téri Székházában és az épület előtti parkolóban. Ízelítőnk a programkínálatból.
Nemzeti parkok, egyetemek, múzeumok és sok más olyan intézmény tart interaktív bemutatókat Budapest kellős közepén, melyek munkája valamilyen módon a vízhez kapcsolódik. És hogy miért épp az Akadémián? Amellett, hogy az MTA több kutatóhelye és kutatója is szerepet vállal a programokban, az Akadémia egyik fontos stratégiai kezdeményezése a Nemzeti Víztudományi Program, melyről itt tudhatnak meg többet az érdeklődők. De most vissza a június 1-jei eseményekhez!
Vízibolha-etetés, gyógyvízkóstolás, műszersereglet és szennyvíztárlat – programok a placcon
Kik is valójában a Vízipók-csodapók szereplői? Milyen apró élőlények népesítik be a Duna és a Balaton vizét? Hova tart a vándorkagyló? Moszat-e az úszó maszat? A Duna-Ipoly Nemzeti Park és az MTA Ökológiai Kutatóközpont programjain rengeteg érdekesség kiderül a vizek élővilágáról, a merészebbek pedig akár ágascsápú rákokat is úsztathatnak, miután megetették a farkaséhes vízibolhákat.
Ha a víz éppen nem folyóban folyik vagy tóban rostokol, akkor a felhőkből zuhan a föld felé, a talaj szerkezetét bomlasztja, vagy a felszín alatt settenkedik. Hogyan szűri és tisztítja a talaj a vizet? Merre áramlik a víz, amikor senki se látja, és hova viszi a szennyeződéseket? És mi a csuda az a digitális homokozó? Válaszok az Akadémia Székháza előtti placcon!
No, és persze itt az ivóvíz. Kemény vagy lágy? Miért van az, hogy néhol vasas? Csapvíz vagy ásványvíz, esetleg otthoni víztisztítás – melyiket válasszuk? Akinek pedig mindez nem elég, az felcsaphat gyógyvíz-sommelier-nek, és megismerheti a történelmi Magyarország ásványvíz-lelőhelyeit!
A mérnöki tudományok rajongói is találhatnak maguknak elfoglaltságot: „ivóvíz-hálózatdiagnosztika autóba beépített mobil műszerekkel”, „Blower-hajó és a folyóvízi mintavételezés eszközeinek bemutatása”, „önjáró (!) robotkamerás (!!) csatornavizsgálat”, „csövek szivárgásának keresése drónnal (!!!)” – szóval nem fognak unatkozni.
Aki pedig esetleg hallott a hatalmas londoni csatorna-zsírmonstrumról, melyet külön ismeretterjesztő filmben boncoltak ízekre, az itt kicsiben átélheti a borzongást. A Tettye Forrásház Zrt. ugyanis elhoz egy csinos kis válogatást azokból a tárgyakból, amelyeket kevésbé környezettudatos polgártársaink a csatornarendszer gondjaira bíztak, és végül a szennyvíztisztító telepen kötöttek ki.
Titokzatos marsi víz, fenyegető mikroműanyagok, a világ rovarszemmel – előadások és filmvetítések az Akadémia Székházában
Akinek a sok gyógyvíztől már kezd béka nőni a hasában, vagy az önjáró robotkamera ledöntötte a digitális homokvárát, a Székház hűvös termeiben is találhat elfoglaltságot.
Van-e víz a Marson, és ha igen, akkor hova bújt? Mihez kezdjünk a föld alatt rejtőző termálvizeinkkel? És vajon mennyire kell itt, Magyarországon félnünk a szemétből a vízbe kerülő mikroműanyagoktól? – Azoktól az apró műanyagdarabkáktól, melyekről már most tudjuk, hogy a tengerek élővilága számára komoly veszélyforrást jelentenek.
Milyen halak élnek a Balatonban? Hogyan látják a vízben élő rovarok a világot? Mi hajtja a földi vízkörforgást? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről szólnak majd az ismeretterjesztő előadások és filmvetítések az Akadémia Székházának termeiben 2018. június 1-jén, pénteken.
hírek innen, onnan
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai szeptember utolsó és október első napjaiban?
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember...
Hajtóvadászatot indított a rendőrség, miután két dél-afrikai szórakozóhelyen is lövöldözés tört ki egyetlen este alatt
Ezekben 27-en vesztették életüket, de egyelőre egy elkövetőt sem sikerült elfognia a hatóságoknak. Egyre nagyobb gondot jelentenek az...
Mindig kifogástalan illatod lesz, ha beveted ezt a 6 trükköt
Kíváncsi vagy, mi a titka azoknak, akiknek mindig fantasztikus az illata? Akik a legnagyobb kánikulában is üdén illatoznak, mintha most...
Török Gábor rámutatott Magyar Péter elhamarkodott reakciójára: erre szánta el magát az éjszaka közepén az ügyészség
Provokáció és fricska a vádhatóság részéről A Legfőbb Ügyészség egy időben kezdeményezte Magyar Péter, valamint...
Most jelentette be Vitézy Dávid: folytatódik az M49-es gyorsforgalmi út építése a román határig
Folytatódik az M49-es gyorsforgalmi út építése a román határig, így 2029 közepére közvetlen közúti kapcsolat jön létre az M3-as...
"Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
Egymás után jelennek meg a Hankó Balázs melletti kiállások a közösségi médiában, miközben hétfőn az Országgyűlés elé kerül a...
Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
Magyar Péter miniszterelnököt a szolnoki Kossuth téren mondott beszéde közben próbálta meg az egyik ellentüntető tojással megdobni.
Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
A cél, hogy a beavatkozásokat ne csak a hagyományos munkaidőben végezzék el, hanem szükség esetén éjszaka is.
Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
500 milliárd forint felett nem egy százalék lesz az adó mértéke, hanem több.
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
A KATA kiterjesztésével együtt rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is.
Forgatás közben égett halálra a 24 éves filmsztár: egyetlen eldobott gyufa okozta a rettenetes tragédiát
Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a...
Hajós András a Heti Hetesben mondta meg, miért nem lett Kossuth-díjas
Hajós András lett a többiek célpontja a Heti Hetes vasárnapi műsorában. A zenész televíziós addig-addig cikizték a többiek, amíg a nem...
Sport
Tegnap este elhagyta a magyar válogatottat a sokat kritizált labdarúgó
Az ok egy sérülés.
Éhesen pilótakekszet lopott, az öklével mindent elért, ma Skóciában takarít a Ragadozó
Az álmait kergető félbolondnak tartja magát.
Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető
Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.
Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun
Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy
Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás
Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.
Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége
A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.
Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök
Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v
Dráma a Brandenburgi kapunál: a 35 km-ig világcsúcsra álló Assefa a végén már az életéért futott
Tisztelni kell a maratont, 35 km után jön a neheze.
Két támadót is itthon hagyott Rossi az északír meccs előtt: "Ez nem edzőtábor, hanem kórház"
A magyar labdarúgó-válogatott Jurek Gábor, Tóth Rajmund és Szalai József nélkül utazott el vasárnap Belfastba, ahol hétfőn Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi nyilatkozott a talá
Hatalmas húzás előtt Virgil van Dijk: ebbe a csapatba igazolhat a Liverpool klasszisa
2027-ben lejár a szerződése.
NL: Az írek kapusa bojkottál - kiderült, megrendezik-e a debreceni mérkőzést
A keret jelentős többséggel a pályára lépés mellett döntött, miközben Gavin Bazunu kapus személyes meggyőződésére hivatkozva visszalépett a mérkőzéstől.
Hansi Flick vakarja a fejét, újabb csapás érte az FC Barcelonát
Egyre szűkebb a hátsó alakzat.
Bulvár
Tegnap este elhagyta a magyar válogatottat a sokat kritizált labdarúgó
Az ok egy sérülés.
Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek
Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.
Milliókat fizetett volna egy 60 éves férfi a hároméves kislányért, közbelépett a rendőrség
Megdöbbentő tragédia előzte meg az esetet.
Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná
Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.
Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk
Éhesen pilótakekszet lopott, az öklével mindent elért, ma Skóciában takarít a Ragadozó
Az álmait kergető félbolondnak tartja magát.
Elszomorító látvány: így veszi vissza a természet az elhagyott balatoni gyermektábort
Egykor még gyerekzsivajtól volt hangos ez a hely...
Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből
A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!
Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán
Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.
Bóka János: Már a jövő héten megindul a hajtóvadászat
Politikai leszámolásnak nevezte a Mandiner, a Terror Háza Múzeum és az Alapjogokért Központ körül zajló eseményeket a Fidesz frakcióvezetője.
Rendkívüli döntés: árplafont vezetnek be a gázolajra és benzinre a lakosságnak a töltőállomásokon
A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


