Ezt olvasta már?


Kormányzati támogatással megújult a kecskeméti hitközség nagy imaterme

A magyar kormány 43 millió forintos támogatásával megújult a kecskeméti zsidó hitközség nagy imaterme, amelyet kedden adtak át.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az imaterem átadásán azt mondta: a bizalom és a biztonság elengedhetetlen egy közösség életében.

Hangsúlyozta: ma Magyarországon az egyházi felekezetek biztonságban élhetnek, élvezhetik a kormány bizalmát, hogy a kapott támogatást közösségük érdekében használják fel.

"A templomok, zsinagógák, imaházak, valamint az iskolák és szociális intézmények felújításait segítő támogatások azonban nemcsak a hívő, keresztény és zsidó emberek, illetve családjuk életét szolgálják, de az egész nemzetet erősítik" - tette hozzá az államtitkár.

Közölte, a magyar kormány hiszi, hogy azok, akik túlélték az elmúlt évszázadot, legyen az a holokauszt vagy a kommunizmus szörnyűsége, újra tudják építeni a közösségüket.

"Ezt a bizalmat előlegeztük meg irányukba, mi pedig azt a biztonságot adjuk meg, amelyre ehhez szükségük van" - fogalmazott Soltész Miklós.

Kiemelte: minden vallási közösségnek a legfontosabb a hit, a hit megőrzése és továbbadása a következő generációknak.

"Mindemellett azonban a több ezer éves zsidó kultúra és a kétezer éves keresztény kultúra nagymértékben befolyásolta egész Európa, Magyarország és a nemzet életét" - mondta.

Hozzátette, az elmúlt évszázadokban alkotott és teremtett építészeti és kulturális örökségbe "lehet kapaszkodni és lehet rá alapozni".

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett: a holokauszt pusztítását egy lelki pusztítás, a kommunista korszak ateizmusa követte, amely a megmaradt zsidóságnak szintén jelentős károkat okozott.

A kecskeméti mintegy 1200 fős zsidó közösség jelentős része megsemmisült, de a közösség most napról napra újraéled, amelyhez a magyar kormány is szeretne hozzájárulni - tette hozzá.

A helyettes államtitkár szerint Kecskemét jó példája annak, hogy "nincs más út - és ez minden közösségre vonatkozik -, mint azokkal együttműködni, akik abban a helyzetben vannak, hogy ezeket a közösségeket támogatni tudják".

A kecskeméti nagy imaterem felújítását a helyi önkormányzat is támogatta.

Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közép-magyarországi területi csoportjának elnöke elmondta: az épület eredetileg is a kecskeméti zsidó hitközség székházának épült, a 120 évvel ezelőtt készült tervek ma is fellelhetők a levéltárban.

Feldmájer Péter hangsúlyozta: a 300 fő befogadására alkalmas imaterem megfelel a kor követelményeinek és méltó helyszíne lehet legnagyobb ünnepüknek, a szabadulás ünnepének, a pészahnak.

Elmondta: a jövőben szeretnék akadálymentesíteni az épületet, majd a kis zsinagóga épületét felújítva egy képtárat alakítanának ki.

Az ünnepségen imát mondott Róna Tamás, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke.







0
0
0

hírek innen, onnan

Egymásra talált a Budapest Luxe két nagyágyúja, Lázár Szandra és Bíró Evelin

A Budapest Luxe két sztárja, Bíró Evelin és Lázár Szandra nemcsak a luxusingatlanok világában mozog otthonosan, hanem a kamerákon túl is...

Ingyenes Balatont szeretne keszthelyi városvezetés, amely az első lépést már meg is tette

Keszthelyen a Helikon Strand ingyenessé tételéről döntött a városvezetés. A keszthelyiek célja, hogy a Balaton-part mindenki számára...

Meryl Streep családja a kamera mögött: így élnek a világhírű színésznő gyermekei

Meryl Streep világsztárként is tudatosan óvta magánéletét, és gyermekeit mindig távol tartotta a reflektorfénytől – ez a szemlélet...

Te is szereted a lángost? Akkor ezt nagyon fontos megtudnod róla.

A lángos minden évszakban hódít: strand, piac, rendezvény – kihagyhatatlan élmény! De vajon ezt a titkát ismered? Pedig nagyon fontos...

Hankó Balázs a fideszes holdudvar kifizetéséről: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések

A távozó miniszter semmi gondot nem látott a milliárdos pénzszórásban.

A cigány himnusz is elhangzik az Országgyűlés alakuló ülésén, Magyar Péter egy gyerekzenekart hívott meg

A leendő miniszterelnök novemberben tett látogatást a sükösdi Sugó Tamburazenekarnál, akkor megígérte nekik, hogy belülről is...

Szigorú ultimátumot adott Trump: azonnal lecsapnak Iránra, és akik fizetni mernek a Hormuzi-szoroson

Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki három iráni pénzváltó vállalatra és egy kínai olajterminálra. Washington eközben...

NKA-botrány: megszólalt a leköszönő miniszter a vádakról

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) vitatott, 17 milliárd forintos támogatási kereténél kirobbant botrányról beszélt Hankó Balázs...

Nagyobb a baj, mint gondoltuk? Erre kényszerült betegsége miatt a One Direction sztárja

Komoly aggodalom alakult ki Zayn Malik rajongói között.

Új alkotmány készülhet a lengyeleknél

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami...

Kész, ennyi volt, beszüntetheti működését az ismert fapados légitársaság

Kútba esni látszik a hatalmas kormányzati mentőcsomag, amely életben tarthatta volna a Spirit Airlines amerikai diszkont légitársaságot. A...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0