Koroknyai Virág képviselheti Magyarországot Kínában
Koroknyai Virág nyerte a Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségversenyt, amelynek döntőjét a Duna televízió és a Duna World vasárnap este élőben közvetítette.
Koroknyai Virág egy évig viselheti a Miss World Hungary címet és képviselheti Magyarországot a verseny decemberi világdöntőjén Kínában.
Az első udvarhölgy Viczián Viktória, a második udvarhölgy Pető Laura lett, a közönségdíjat szintén Viczián Viktória nyerte el.
16 döntős lány négy különböző öltözékben lépett színpadra. A bikinis és a vizes világbajnokság ihlette kreatív kör mellett Merő Péter divattervező estélyi és nemzeti öltözetében is felvonultak a lányok.
A nyerteseket 16 tagú zsűri választotta ki, emellett idén is tartottak közönségszavazást.
A műsorban először hallhatták a nézők Pápai Joci legújabb dalát, emellett a már jól ismert eurovíziós slágere, az Origo új formában hangzott el. Csepregi Éva és a Spoon kifejezetten erre az estére készült közös produkcióval, Völgyesi Gabi a Csillagtengert adta elő új hangszerelésben, Kocsis Tibor és Janicsák Veca pedig a Szépség és a Szörnyeteg duettjével álltak színpadra.
Az est házigazdája Tatár Csilla és Harsányi Levente volt.
hírek innen, onnan
Történelmi sikerre készül a Fradi a csodában reménykedő Braga ellen
Egy lépésre a magyar bajnok az 51 éve nem látott sikertől.
Ezek most a legjobb betéti kamatok új pénzre
Hosszú idő után lefelé indult el a jegybanki alapkamat, a lekötött betéti kamatok fokmérője.
8 sztárpasi, akinek férfi exei is vannak: nem csak nőkkel bújnak ágyba
Az alábbi híres férfiak mindkét nemhez vonzódnak. Van, aki korábban randizott pasikkal, aztán megnősült, és olyan is, aki végül...
Az Európai Unió nem hivatalosan az utolsó csatlakozási fejezeteket is megnyitotta Ukrajnával
Bizonyos folyamatokban addig is tudnak haladni, amíg az Orbán Viktor jelentette akadály el nem hárul.
Húsbavágó hírt kaptak a nyugdíjba vonulás előtt álló magyarok milliói: elkerülhetetlen a reform, jöhet a korhatáremelés?
A magyar nyugdíjrendszer jövője egyre gyakrabban kerül napirendre, részben a demográfiai folyamatok, részben a rendszer belső...
Megjött a szám, amire vártunk! Így változnak a nyugdíjak 2026-ban
Idén mész nyugdíjba? Akkor erről mindenképpen tudnod kell!
Ittas nagyapa miatt halt meg egy csecsemő, az anya életéért még küzdenek
Megrázó közlekedési tragédia történt az Philadelphia városában, ahol egy csecsemő életét vesztette, édesanyja pedig életveszélyes...
Évtizedekkel ezelőtti baki miatt gyakorlatilag ketté kell vágnia a házát egy nyugdíjas párnak
Az elhunyt szomszéd telkét eladták, az új tulajdonos pedig kiderítette, hogy az a terület, amelyen a házaspár bővítette az ingatlanát,...
Retteghetnek a magyarok? Szoboszlaiék riválisa megszégyenülve búcsúzott a BL-ből
A saját csapatukat kifütyülő Chelsea szurkolók tömegesen indultak haza a második félidő közepén.
Vinícius sírva fakasztotta a szurkolókat, a Bajnokok Ligája-kudarc után ismét Guardiola jövője a téma
A Manchester City a háromgólos hátrány ellenére nagyot küzdött és állva halt meg a rekordbajnok Real Madrid ellen.
Dráma Ócsán: töltés közben kapott lángra az elektromos autó
Töltés közben gyulladt ki egy elektromos autó Ócsán a hétfő délután Az égő villanyautót a helyszínen tartózkodók tolták ki az...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


