Ezt olvasta már?


Koronavírus - A kecskeméti Mercedes gyár is leáll

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár legkésőbb hétfőtől, előre láthatólag két hétre felfüggeszti a munkát a koronavírus-járvány miatt - közölte a cég az MTI-vel.

Emlékeztetnek, a Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler kedden azt a döntést hozta, hogy egyelőre két hétre felfüggeszti a gyártást európai telephelyeinek nagy részén, illetve a munkát egyes adminisztratív területeken. Az ideiglenes leállás a Daimler európai autó-, kisteherautó- és haszongépjármű-gyáraira vonatkozik.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tájékoztatásában kitér arra is, hogy azon munkavállalóik, akiknek munkaköre ezt lehetővé teszi, hétfő óta már "home office"-ban dolgoznak. Akiknél az otthoni munkavégzés nem megoldható, viszont a gyermekük felügyelete miatt otthon kell maradniuk, erre a hétre szabadságot vehettek igénybe. A termelés felfüggesztésének idejére a kollektív szerződésnek megfelelően bevezetett munkaidőkeretet alkalmazzák, illetve ezen időszak egy részében kollektív szabadságot rendelnek el. Így biztosítják ebben az időszakban is a kecskeméti gyár munkatársainak fizetését - írják a közleményben. A most meghozott intézkedések esetleges meghosszabbítása a járvány további alakulásától függ. Mindenhol, ahol a működést továbbra is kötelező fenntartani, a Daimler megteszi a megfelelő lépéseket a munkatársak védelme érdekében - írják. A Mercedes-Benz 2008. június 18-án jelentette be Stuttgartban, hogy egy új gyár építését tervezi Kecskeméten. A termelés 2012. március 30-án indult be a 800 millió euróból épített autógyárban. A társaság 2018 júniusában megkezdte meglévő gyárának mintegy 320 milliárd forintból megvalósuló bővítését is Kecskeméten, majd a napokban bejelentették, hogy mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet is építenek. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit az egész világon kizárólag a magyarországi telephelyen. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, ez 2,7 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Fehérbe öltözött a Kékes, havazott és jégdara is hullott a Mátrában

A tavasz átmenetileg télbe fordult északi tájainkon. Szerdától szárazabb és naposabb idő várható.

Izraeli légicsapásban halt meg az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára

Irán nemzetbiztonsági tanácsának vezetőjét, Ali Laridzsánit, - a rezsim egyik legfontosabb alakját - megölték egy teheráni búvóhelyen...

Braga-Fradi: Legfontosabb játékosukkal erősödnek a portugálok a visszavágóra

A spanyol jobbhátvéd tovább növelheti amúgy sem kevés idei meccsszámát.

Megvásárolja az influenszereket a Fidesz a Tisza elleni dezinformációs kampányhoz?

A Tiktok-on felröppent a pletyka, hogy egyes tartalomgyártóknak videónként 150 ezer forintot fizetne a Fidesz a Tisza lejáratásáért.

Diana furcsa szokása az őrületbe kergette Károlyt: a palota személyzete is tudott róla, ők sem értették

A brit királyi család egyik legdrámaibb és legismertebb házassága egyben a királyi történelem egyik legviharosabb kapcsolata is volt. Bár...

A legtöbben így mossák el az edényeket – a baktériumok végül az ételbe kerülhetnek

A mosogatás a konyhai rutin egyik legtermészetesebb része. A legtöbben szinte automatikusan végzik: egy kis mosogatószer, egy szivacs,...

Putyin számára pénzügyi főnyeremény az iráni háború

Pont akkor tudják jó áron eladni az eddig tengeren veszteglő olajszállítmányokat, amikor égetően kell a pénz az orosz költségvetésbe,...

Brutális tűzerő Bagdadban: Gatling gépágyúval lőtték le a támadó drónokat

A bagdadi amerikai nagykövetséget ért támadás során a figyelem középpontjába a brutális erejű védelmi rendszer került. A követséget...

Hollókő, a húsvét magyar fővárosa: Drágább, mint Velence, mégis özönlenek a turisták a Távol-Keletről is

Miközben az olaszországi Velencébe már 2-4000 forintnyi euróért bejuthatunk, a világörökségi magyar faluban, Hollókőn a húsvét...

Még mindig sokat beszélnek erről a Netflix-sorozatról

A nyolcrészes House of Guinness Szent Patrik napján különösen aktuális választás a Netflix kínálatából.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0