Koronavírus - Lezárt települések, szigorú kijárási korlátozások a hétvégén
A hétvégére sok települést lezárnak a koronavírus-járvány miatt, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezetnek be. Az önkormányzatok a kormány felhatalmazása alapján újra elrendelik vagy meghosszabbítják, illetve néhol szigorítják a korábbi korlátozásokat.
Visegrádot szombat 8 órától vasárnap 24 óráig lezárják és a közterületi tartózkodást megtiltják. Zebegényt szombat 6 órától vasárnap 24 óráig zárják le, itt is tilos lesz közterületen tartózkodni. A mostani határozat annyiban tér el a húsvétitól, hogy kiskorú gyermek esetén nem érinti a szülői kapcsolattartást.
Szentendre belvárosa ezen a hétvégén is zárva lesz az autós turisták és a kerékpárosok előtt. A belvárosba a nem szentendreiek nem hajthatnak be gépkocsival és nem használhatják az Eurovelo 6 kerékpárút szentendrei, Duna-parti szakaszát sem, a 11-es út kerékpáros nyomvonalán kerülhetik ki a forgalomkorlátozás alá eső övezetet. A hétvégén "Kisoroszi teljes közigazgatási területén tilos a szabadidős tevékenység minden formája", és teljes parkolási tilalom érvényes.
A Balatoni Szövetség közlése szerint a balatoni települések nagy részén maradnak az eddigi lezárások, amelyek többnyire strandokat, parkolókat, kilátókat, mólókat, parti sétányokat, kikötőket érintettek. Révfülöpön szigorítanak: a településre csak a helyi lakcímkártyával rendelkezők hajthatnak be.
Siófokon szombat 0 órától vasárnap 24 óráig ismét kötelező a maszkviselés.
Keszthelyen - a veszélyhelyzet időtartama alatt - ezentúl minden péntek délután lezárják és hétfő délelőttig zárva tartják a Balaton-partot.
Továbbra is zárva vannak a strandok és a parkolók Balatonfüreden, Tihanyban, Alsóörsön és Balatonföldváron, és ezt a korlátozást újra elrendelik Balatonlellén is. Balatonalmádiban az üzletekben és a közforgalmú zárt helyeken a maszk viselése kötelező.
Sopronban péntek éjféltől szombat reggel hat óráig, szombaton este nyolc órától vasárnap reggel hat óráig és vasárnap este nyolc órától éjfélig a 18 év alattiak nem tartózkodhatnak közterületen.
Veszprémben szombat-vasárnap tilos a kirándulóhelyeket és a játszótereket látogatni, s csak áthaladás céljából lehet közterületen tartózkodni.
Szolnokon szombaton 0 órától vasárnap 24 óráig kizárólag maszkkal vagy a szájat, orrot takaró kendővel lehet belépni az üzletekbe. Vasárnap 24 óráig háromnál több ember csoportosulása tilos közterületeken.
Szombathelyen ismét csak gyalogosan vagy kerékpárral lesz megközelíthető a Csónakázó-tó, az Emlékmű-domb, a Sportliget és a parkerdő. A főtéren és a parkokban kötelező lesz a maszkviselés, 18 éves kor alattiak pedig este nyolc és reggel hat óra között nem mehetnek közterületre.
Székesfehérváron közterületeken kötelező a maszkviselés, 18 év alattiaknak tilos közterületre menniük mindkét nap 20 órától másnap reggel 6 óráig. Háziállatot sétáltatni csak a lakóhely bejáratától számított 1000 méteres körzeten belül lehet.
Kecskeméten tilos az utcákra menni péntek éjféltől és szombat este tíz órától reggel hat óráig, valamint vasárnap este tíz óra és éjfél között. Ez alól csak az mentesül, aki munkába, gyógyszertárba megy, sürgősségi orvosi ellátást vesz igénybe vagy hivatásbeli kötelezettséget teljesít.
Miskolcon a turistaforgalomban és a hétvégéken gyakran használt parkolókat ismét lezárják a hétvégén. A lakossági parkolással is érintett parkolókat az ott lakók továbbra is használhatják.
Győrben köztereket nem zárnak le a hétvégén, de csak a folyamatos haladás megengedett két méter távolság megtartásával.
Debrecenben továbbra sem látogatható a nagyerdei parkerdő.
Egerben péntek éjféltől hétfő hajnalig újra lezárják a tömeges szabadidős tevékenységek elől a belváros és a település turisztikailag leglátogatottabb közterületeit, parkolóit.
Dunaújvárosban vasárnap éjfélig az Alsó- és Felső Duna-part, valamint a Szalki-sziget csak egyéni szabadidős tevékenység és háziállat sétáltatása céljából látogatható.
Pécsen tilos a belépés a tüskésréti szabadidőparkba, a tettyei közparkba, a Mandulás parkba, a malomvölgyi tavaknál pedig csak horgászok lehetnek.
Orfűn a hétvégén a Pécsi-tó körüli sétányt csak a helyiek, az üdülőtulajdonosok és az érvényes horgászjeggyel rendelkezők használhatják.
Tiszafüred az előző hétvégéhez képest szigorított: szombat-vasárnapra lezárták a város közigazgatási területét. A 33-as főúton átmenő forgalom kivételével a városba nem engednek be idegeneket. Nem érinti a korlátozás az ingatlantulajdonosokat, a városban egyedül élő hozzátartozójukat ellátókat, a Tiszafüreden munkát végzőket, a megkülönböztető jelzéssel ellátott járműveket, az áruszállítást és a helyi étel-házhozszállítást.
Pákozd is csak a helyieknek engedélyezi az egyéni sportolást és a szabadidős célú gyalogos közlekedést a hétvégén, de 65 év felettieknek azt sem. A településen csak az átmenő kerékpáros forgalom engedélyezett, a főbb nevezetességeket lezárják.
Velencén a parkolási korlátozások a veszélyhelyzet végéig érvényben maradnak.
Gyöngyös ismét lezárja a Mátra összes parkolóját, így Mátrafüreden, Mátraházán és a Kékestetőn is. Emellett a hétvégén újra kötelező a maszk- és kesztyűviselés.
Tatán a hétvégén nem látogatható az Angolkert, az Öreg-tó partja és a Réti 8-as tó, a tatai vár és az Esterházy-kastély környéke.
Szarvas megerősítette korábbi intézkedéseit, így a városban csak ottani állandó lakcímmel rendelkezők tartózkodhatnak.
Szentesen a húsvéthoz hasonlóan a hétvégén tilos minden összejövetel, közterületen legfeljebb hárman csoportosulhatnak. Az üzletekben a dolgozók számára kötelező a maszk és a kesztyű viselése, az üzlethelyiségekben 5 négyzetméterenként legfeljebb egy vevő tartózkodhat.
hírek innen, onnan
Esztergályos Cecília a házasságairól: „Szerettem az életnek azt a részét, amikor két ember találkozik, és nem csak beszélgetnek, hanem szeretkeznek”
Esztergályos Cecília a házasságairól, a gyermektelenség fájdalmáról és a Familia Kft.-ről is beszélt egy poscastban, és elárulta az...
Visszaesett az EU-ban a frissen benyújtott menedékkérelmek száma
Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebben nyújtottak be kérelmet a tagállamokban.
Hagymatermesztés kínai módra: a titok, amit minden kertésznek ismernie kell!
A hagyma az egyik legnépszerűbb zöldség a világon, hiszen szinte minden konyhában alapvető hozzávaló. De vajon hogyan lehet igazán nagy...
Klíma nélküli pokol és ajtópánik: két évtizedes a Combino-botrány, amely megágyazott Demszky Gábor bukásnak
Amikor 2006 tavaszán az első óriáshernyó begördült a Hungária kocsiszínbe, Budapest egy emberként hitte el, hogy végre megérkeztünk...
Ezen múlik, hogy beleszólhat-e a választásba – holnapig kérhető a levélszavazók névjegyzékbe vétele
Szerdáig vagyis holnapig kérhető a levélben szavazók névjegyzékébe vétel az áprilisi országgyűlési választásra - hívta fel a...
Az autonómia új frontja: a Waymo beszállt a közlekedésbiztonság elit klubjába
Nem a jövőről vitáznak – a működésről. Az amerikai autonómjármű-óriás, a Waymo csatlakozott a Together for Safer Roads (TSR, Együtt...
Készüljön rá: drágulhat minden készülék, amibe processzor kell, hiány is lehet a piacon
A Bloomberg elemzése szerint, ha tovább fokozódik az iráni háború és a Hormuzi-szorosban kialakult helyzet, a világ legnagyobb...
„Nem lehet velük együtt dolgozni, mindent leszólnak” – Visváder Tamás káoszt okozott a Séfek Séfében
A versenyzők már csaknem a hajukat tépték miatta.
A legkülönlegesebb húsvéti tojások – Ezek a legjobb tojásfestési technikák a TikTokról
A közös tojásfestés a húsvéti készülődés legkreatívabb pillanata, ahol a hagyományos módszerek mellett ma már meghökkentő, TikTokon...
Váratlan húzás Trumptól: amerikai katonák szállhatnak partra ezen az apró szigeten, óriási a tét
Az iráni háborút figyelemmel követők számára feltűnhetett, hogy egyre több szó esik egy aprócska szigetről, Hargról. A...
Azonnal töröld, ha ilyen programot töltöttél le a számítógépedre: az FBI figyelmeztet
Az FBI arra kéri a felhasználókat, hogy azonnal ellenőrizzék, telepítették-e a felsorolt programok valamelyikét.
Gyanús jelek a mobilon: így derülhet ki, ha valaki belenézett a telefonunkba
3 jel, hogy valaki hozzáférhetett a telefonunkhoz – ezekre figyeljünk
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


