Koronavírus - Több mint 120 óvintézkedést vezettek be a kecskeméti Mercedes-gyárban
Több mint 120 higiéniai- és védőintézkedést vezettek be a termelés újraindítását megelőzően a kecskeméti Mercedes-gyárban - számolt be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön.
Christian Wolff a kecskeméti Mercedes-gyár fényező és összeszerelő üzemeinek bejárása során elmondta: a több hetes leállást követően április 28-án elindított termelés során fokozatosan térnek vissza a normális működéshez.
Első lépésként mindenkinek hozzá kell szoknia a védőintézkedésekhez és a változásokhoz, de alkalmazkodniuk kell ahhoz is, hogy beszállítóik is csak fokozatosan indítják be a termelésüket - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a gyárban három héten át reggeli kezdéssel, de nyújtott munkarendben csak egy-egy műszak dolgozik. Ezt követően, május végétől állnak át a kétműszakos termelésre. Hangsúlyozta: igyekeztek valamennyi részfolyamatra olyan óvintézkedést alkalmazni, amely biztosítja, hogy a dolgozók biztonságban végezhessék a munkájukat. A munkafolyamatokat igyekeztek úgy átalakítani, hogy megfeleljen a biztonsági távolságtartás előírásának, ahol ez nem volt megoldható a munkatársaknak kötelezően maszkot, védőszemüveget vagy plexi védőmaszkot kell használniuk.. Gyakrabban takarítanak és fertőtlenítenek is a gyárban, és több pihenőzónát hoztak létre, az asztalokra válaszfalakat tettek. Egyben növelték az étel- és italautomaták számát, az étkezdében a munkatársak előre csomagolt vagy saját evőeszközöket használhatnak - mondta. Beszámolt arról is, hogy az adminisztrációs területen továbbra is a home office-ban történő munkavégzést ajánlják azoknak, akiknél ez megoldható. A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-a és április 28-a között. A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


