Közeledtek az álláspontok
Gálos Roland támogatásáról, válogatottbeli szerepléséről tárgyalt Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke. A korábbi közönség kedvenc profi ökölvívó a problémákról és a tervekről is beszélt Baján Gálos Tamással, a Mogyi Felsővárosi Ökölvívó SE vezetőedzőjével.
Az elmúlt években puskaporos volt a levegő a honi szövetség és a bajai egyesület között. Jó ideig egyik Gálos sem vállalt szereplést a válogatottban. Nem megfelelő támogatottságról, személyi ellentétekről szóltak a hírek. Ám pozitív változás történt, amiben az új elnöknek, Erdei Zsoltnak is jelentős szerepe van. Gálos Roland ismét felhúzta a címeres mezt, a hírek szerint a jövőben is számíthat rá a kapitány.
Erdei Zsolt elnök: „Nagyon szeretném a válogatottban tudni. Pillanatnyilag benne látom a legtöbb potenciált Magyarországon, bízom benne. Azért jöttem Bajára, hogy a szövetség részéről támogatást nyújtsunk, igyekszünk minden feltételt biztosítani a megfelelő felkészüléshez.”
Mindkét fél számára az lenne az ideális, ha rendeződne a viszony, hiszen valamennyi bajai ökölvívó szereplését befolyásolhatja a szövetség és az egyesület kapcsolata. Gálos Tamás vezetőedző: „Vannak nálunk feltörekvő tehetségek a lányok és a fiúk között is. Mindent megteszünk, hogy jó ökölvívókat neveljünk. Nagyon bízom benne, hogy a megfelelő anyagi hátterünk is meglesz hozzá.”
Az egyeztetések végén Erdei Zsolt és Gálos Tamás is azt mondta: eredményes volt a megbeszélés. Május közepén Oroszországban rendeznek rangos nemzetközi emlékversenyt, melyen Gálos Roland is ott lesz a magyar csapatban.
forrás: baja.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


