Ezt olvasta már?


Közvetlenül választott köztársasági elnököt és kétfordulós választási rendszert akar a Momentum

És kétfordulós választási rendszert. A párt szerint ugyanis a jelenlegi szisztéma aránytalan. Ez derül ki abból a 17 oldalas dokumentumból, ami a 24.hu birtokába került és időközben a párt honlapjára is felkerült.

A Momentum vegyes rendszert javasol, amelyben 129 képviselőt listán, míg 70 képviselőt kétfordulós egyéni szavazással választanának meg. A második fordulóba a két legtöbb szavazatot kapott jelölt jutna. A kétfordulós rendszerrel az volna a céljuk, hogy „előtérbe kerülhessenek a választók másodlagos preferenciái, amivel csökkenne a pártrendszer polarizáltságának hatása, illetve a foglyul ejtett többség is felléphet adott esetben a többség által elutasított erővel szemben.”

 

A listánál megtartanák az ötszázalékos bejutási küszöböt, a győzteskompenzációt ugyanakkor eltörölnék, és a listás ág súlyának növelésével arányosítanának a rendszeren.

A kerülethatárokat a többi párt, valamint egy e célból felállított független testület segítségével, politikai érdekeket mellőzve módosítanák.

 

A határon túl élő választópolgárok számára is lehetővé tennék az egyéni jelöltre való szavazást, így teljesülne az egyenlő választójog követelménye. Megváltoztatnák a levélben szavazás szabályait is, ennek lehetőségét kiterjesztenék a Magyarországon lakóhellyel rendelkező, külföldön tartózkodó szavazópolgárokra is.

 

A Momentum szerint a politikai reklámokra vonatkozó szabályozás indokolatlanul korlátozza a szólás- és sajtószabadságot, és csak a Fidesz érdekeit szolgálja. Ráadásul a mostani viszonyok nem átláthatók, nem teszik kötelezővé a külön kampányszámla használatát, az Állami Számvevőszék nem rendelkezik egyértelmű felügyeleti, nyomon követési és szankcionálási jogkörrel.

 

A CÖF-re vonatkozó elképzeléseik is vannak, biztosítanák a kampánytevékenységük átláthatóságát, magánszemélyektől érkező adományoknál adományozási korlátot vezetnének be, a CÖF–CÖKA jelenség megszüntetésének érdekében pedig olyan jogszabályokat dolgoznának ki, amely nem lehetetleníti el a szólásszabadság gyakorlását, de átláthatóvá tenné, hogy ki, kinek az érdekében és milyen forrásból folytat politikai kampányt.

Megtiltanák a kormánynak a közpénzen folytatott önpropagandát, ahogy azt is, hogy önkormányzati pénzt kampányra fordítsanak.

 

A köztársasági elnök megválasztásának módját is megváltoztatnák, mert ahogy írják, „jelenleg a köztársasági elnöknek nincs közvetlen legitimációja, nem jelent valódi egyensúlyt és nem tudja hatékonyan kifejezni a nemzet egységét.”

 

A Momentum kétfordulós, közvetlen államfőválasztást javasol.

 

Az első fordulóban a szavazatok többségét szerző jelölt lenne megválasztva, ha pedig ilyen nincs, akkor a második fordulóba a két legtöbb szavazatot szerző jutna be. A köztársasági elnöki jogköröket nem szélesítenék jelentősen, de elképzelésük szerint az államfő konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal élhetne a miniszterelnökkel szemben, vagyis az új miniszterelnök személyére tett javaslat mellett indítványozhatná annak elmozdítását is. Emellett véleményezhetné az Alkotmánybíróság tagjainak kinevezését, az adatvédelmi hatóság vezetőjére javaslatot is tehetne.

24.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

„Ez egy Temuról rendelt tiszás országjárás” – megnéztük Orbán Viktor egri fórumát

Elsőválasztókkal beszélgettünk arról, mit szólnak a miniszterelnök és Magyar Péter országjárásairól, milyen ígéretekkel lehetne...

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, Ebitda-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-,...

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A...

Sötétben, a szűkített autópályán hirtelen átfordulni a szembe oldalra? Igen, van, aki ezt is megcsinálja

De olyan is van, aki a lehajtók működését nem érti – szerencsére a fedélzeti kamera rögzíti az ilyen ámokfutásokat.

Ezért szállták meg a nácik Magyarországot

A megszállás következtében Magyarország a háborúban ragadt, az elkövetkező egy évben szenvedve el legnagyobb veszteségeit.

Katalin hercegné totál átlátszó ruhájával mindenkit ledöbbentett: fehérneműjét is megmutatta

Katalin hercegné például egy teljesen átlátszó ruhában mutatta meg testét, amivel elérte, hogy Vilmos beleszeressen.

Rita Ora elárulta, miért fagyasztatta le kétszer is a petesejtjeit a húszas éveiben – ma már úgy gondolja, ez volt élete egyik legjobb tanácsa

Rita Ora őszintén beszélt arról, miért döntött úgy a húszas éveiben, hogy lefagyasztja a petesejtjeit.

Menekülnek a dokik a Bajcsy-Zsilinszky Kórházból, hét orvos is felmondott

Áprilistól már csak öten maradnak az intézmény három belgyógyászati osztálya közül a legnagyobbnak számító, huszonhárom ágyas...

Elárulta az asztrológus! 4 csillagjegynek március vége előtt megváltozik az élete

Március végéig négy csillagjegy élete telejesen megváltozik, ami új irányba tereli életüket. Vajon te is köztük vagy?

Lemondott mentelmi jogáról Dúró Dóra, már a rendőrség is kihallgatta

Eljárás indult Dúró Dóra ellen a gödi akkumulátorgyár elleni tüntetése miatt.

Egy pillanatnyi figyelmetlenség is elég volt a súlyos balesethez

A férfi az autója GPS-készülékével babrált, amikor áttért a szembe sávba, ezzel balesetet okozva. A sértett maradandó károsodásokat...

Tényleg működik az „oltás” a választási álhírekkel szemben? – A rövid videó a dezinformáció gyógyszere

Egy friss tudományos kutatás szerint a rövid, célzott videók képesek csökkenteni az emberek fogékonyságát az álhírekkel szemben. A...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0