Kutatók éjszakája - Programok a Planetáriumban
Tűzshow mellett előadások és kísérletek is várják az érdeklődőket a Planetáriumban pénteken a Kutatók éjszakáján Budapesten.
A látogatók Naprendszer-makettet alkothatnak, pólót készíthetnek, távcsővel vizsgálhatják az égboltot, ezen kívül természetes, újrahasznosítható anyagokból űrrakétát készíthetnek és logikai játékokban tehetik próbára ügyességüket. A magyar űrkutatókat és találmányaikat bemutató kiállítás mellett tűzshow, kvízjátékok, valamint vízzel, levegővel, széllel és fénnyel kapcsolatos kísérletek színesítik a programokat - olvasható a www.kutatokejszakaja.hu oldalon.
A Nap családja című előadáson az érdeklődők megismerkedhetnek a csillagokkal, a bolygókkal és a holdakkal. Mindezeken túl meteorokat és üstököst láthatnak, sőt egy látványos Holdraszállásban, majd a Földre való visszatérésben is részt vehetnek.
A Csodálatos Univerzum című 3D-s film a naprendszerbeli bolygók világát, az űrkutatást, a különféle űrszondákat, teleszkópokat és az űrrepülőgépet mutatja be, betekintést engedve az idegen galaxisok világába is. A Világvége 2012?! című műsor választ keres a többi között arra, hogy fenyegeti-e kozmikus katasztrófa civilizációnkat és mi igaz a 2012-es világvége jövendölésekből?
mti

- Victor Bailey koncertje a Budapest Jazz Clubban
- Gesztenyeünnepre készülnek a Vas megyei Velemben
- Életmódfesztivál Szolnokon
- Ismét lesz kolbászfesztivál Békéscsabán
- Liszt-év/A zene világnapja - Fesztivál a Régi Zeneakadémián
- Kreatív gyerekváros nyílik október végén a Nyugati téren
- Kutatók éjszakája - Különleges helyszínek és programok
- Yorki Fesztivál kutyáknak és gazdáknak
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Melegfront miatt lehetünk figyelmetlenebbek
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Tájékoztató a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap működéséről
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására


