Ezt olvasta már?


Leáll a Mercedes-gyár Kecskeméten

Augusztusban ismét leáll egy hétre a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban.

A cég megerősítette a hírt és közölte: előre tervezett szünetről van szó, a munkatársak eddigi szabadságtervezési igényeire tekintettel. A cég hozzátette, hogy kihasználva az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli hosszú hétvégét, idén az augusztus 17. és 23. közötti rövid időszakban a gyártás szünetelni fog. Mint írják, ezzel a döntéssel a vállalat egyrészt figyelembe veszi a munkatársak eddigi szabadságtervezési igényeit, másrészt ezeken a napokon karbantartási munkálatokat végeznek.

Mivel ezek a napok fizetett szabadságnak minősülnek, így a munkatársak javadalmazásában ez nem jelent változást – áll a cég válaszában.

Szintén mai hír, hogy a korábban jelzettnél nagyobb mértékű lehet a létszámleépítés a Daimler konszernnél a német dpa hírügynökség szerint. Wilfried Porth, a Daimler személyzeti igazgatója a hírügynökségnek elmondta, hogy a korábban jelzett 10 ezres létszámcsökkentés nem lesz elegendő, de még egy 15 ezres csökkentés sem. Ahogy fogalmazott: három problémával is meg kell birkózniuk. A egyik a gazdasági válságot okozó koronavírus-járvány, a másik az elektromobilitásra való átállási kényszer, a harmadik pedig az általános versenyképesség. Ebből kettővel már korábban szembesültünk, ezekhez csatlakozott harmadiknak a járvány.

Más autógyárak is leállnak nyáron hazánkban: a Suzuki augusztus 10-től 21-ig tart előre tervezett termelési szünetet. Az Audinál nem lesz minden területen szünet, van, ahol csak csökkentett üzemmódba vált a termelés.







0
0
0

0
0
0
0