Ezt olvasta már?


Lélegeztetőgép vásárlását támogatja a Korábban Érkeztem Alapítvány Kecskeméten

Kétmillió forinttal támogatja a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítványt egy lélegeztetőgép megvásárlásában a Korábban Érkeztem Alapítvány - jelentették be pénteken a Bács-Kiskun Megyei Kórházban.

Svébis Mihály, a kórház főigazgatója az adomány átadása kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a lélegeztetőgép megvásárlásához nyújtott segítség a Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány támogatójának, a Richter Gedeon Nyrt.-nek is köszönhető. A vállalkozással a kórház már évek óta jó kapcsolatot ápol, hiszen 2016 szeptemberében már második alkalommal rendezték meg Kecskeméten az Egészségváros Programot. A kezdeményezés során több mint 5 millió forint gyűlt össze, melyből a kórház koraszülött részlegét is támogatták.

Kelemen Edit, a kórház csecsemő- és gyermekgyógyászati osztálya koraszülött részlegének részlegvezető főorvosa elmondta: a felajánlott támogatás összegét egy több mint hatmillió forint értékű, a jelenleg ismert legkorszerűbb non-invazív lélegeztetőgép vásárlására fordítják. Ilyen berendezést vásároltak az Egészségváros Program során kapott támogatásból is.

A főorvos kiemelte, jelenleg Magyarországon minden tizedik gyermek koraszülöttként látja meg a napvilágot. A legjobb orvosi ellátásukhoz a tudás mellett a legkorszerűbb eszközök is szükségesek.

Mint mondta: a kissúlyú koraszülöttek ellátása során az egyik legfontosabb cél, hogy szövődménymentes túlélést biztosíthassanak számukra. Ehhez pedig nélkülözhetetlenek a legkorszerűbb lélegeztető gépek is.

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke hangsúlyozta: cégük nagyon fontosnak tartja, hogy az orvostudomány jelenlegi lehetőségeit és műszereit a lehető legtöbb orvos alkalmazhassa az emberi életek megmentése érdekében. Reményét fejezte ki továbbá, hogy adományukkal, és ezáltal a munkakörülmények javításával némileg az orvosok Magyarországon maradásához is hozzájárulhatnak.

Kiemelte, cégük csak olyan alapítványokat támogat, amelyek tevékenysége teljesen átlátható.

Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója elmondta: nagyon fontos, hogy a koraszülött gyermekek az ország minden egyes pontján ugyanazt a színvonalú ellátást kapják. A Bács-Kiskun Megyei Kórházzal évek óta jó együttműködést ápolnak: számos érzékenyítő programot szerveztek közösen és több orvosi műszert, berendezést vásároltak már a gyógyító munka lehető legkorszerűbb ellátása érdekében az intézménynek.

Mint mondta, adományaikkal a kecskeméti mellett a szegedi klinikát és a gyulai kórházat is támogatják. Egy tavaly elnyert pályázatnak köszönhetően pedig létrehozták a koraszülött gyermekek szüleinek segítése érdekében a Koramentor nevű komplex támogató szolgáltatást, melynek révén Szegeden, Gyulán és Kecskeméten is pszichoszociális ellátást biztosítanak az érintett családoknak. A programjukban résztvevő képzett mentoraik olyan szülők, akiknek gyermekei nem teljesen egészségesen vagy korábban jöttek a világra, így szülőtársaikat tapasztalataikkal segíthetik.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Majka megszólalt az ittas vezetés miatt elvett jogsijáról: kiderült, visszakapta-e már

Az ózdi rappert 2025 decemberében, egy buliból hazatérve kapcsolták le a rendőrök. A szondáztatás során kiderült, hogy alkoholt...

A DK szerint tiszás zsarolás miatt léphetett vissza a képviselőjelöltjük, ezért kizárták a pártból

Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjelöltje pénteken bejelentette, hogy visszalép a választástól, és...

Kizárták a pártból a DK kecskeméti képviselőjelöltjét, aki visszalépett az indulástól

A Demokratikus Koalíció szerint megzsarolták, és végül „fontosabb neki a pénz és a pozíció, mint a kormányváltás”. Kopping Rita...

Óriási balhé és tömegjelenet Krakkóban, sokba került az ukránoknak – videó

A Sahtar Doneck játékosát kiállították, így nem játszhat a Konferencialiga-negyeddöntő első meccsén.

LeBron James és Luka Doncic egyszerre írt történelmet az NBA-ban

A Los Angeles Lakers 41 éves szupersztárja éppen korábbi csapata ellen állított be újabb rekordot.

Lewis Hamilton miatt borult ki Kim Kardashian húga

A 30 éves szupermodell ellenzi a hétszeres világbajnok és Kim Kardashian kapcsolatát.

Tiltott hormon a marhahúsban: jelentős mennyiségű szennyezett szállítmány jutott be az EU-ba

Évtizedek óta tiltott növekedésserkentő hormont találtak a Brazíliából érkező marhahús-szállítmányokban, amelyből több tíz tonna...

Valósággal ragyogtak a magyar sztárok a Glamour-gála vörös szőnyegén - Galéria

A Glamour Women of the Year gála idén is a csillogás és a stílus ünnepe volt, ahol a hazai sztárok lenyűgöző, álomszép kreációkban...

Április közepéig meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét

Aleksandar Vucic már korábban jelezte, hogy kedvező hírek várhatók az Egyesült Államokból.

Ha nincs akkor tűnik fel a hiánya: ezt is tudja az útjelző oszlop

Elsuhanunk mellettük, nem is törődünk velük, de ha nincsenek ott, akkor feltűnik a hiányuk, ezek a vezetőoszlopok, amelyek többet tudnak...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Lenézik Szoboszlaiékat: kiderült, milyen esélyt adnak a Liverpoolnak a BL-ben

Megvan a pontos menetrend, az angol bajnok párharca mellett a spanyol házirangadót is szinte egyoldalúnak tartják.

Mikler Roland búcsúzik a Szegedtől, válogatott csapattársa érkezik a helyére

Több érkezőt és távozót is megszellőztetett a portál.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

0
0

Bulvár

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk

Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

250 tonna TNT-nyi energia szabadult fel, miközben fényes nappal felrobbant egy 7 tonnás meteor Ohio felett

Ez a robbanás hozta létre azt az erős lökéshullámot, amely hangrobbanásként söpört végig a térségen.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

blogmorzsák

6 eltiporhatatlan férfi ruhadarab

Bár a férfidivat folyamatosan változik, számos olyan ruhadarab van, melyek minden trendhullámot túlélnek.

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

Egy örökbefogadás szívbe markoló története

Emese retteg, mióta visszavitték a menhelyre.

0