Ezt olvasta már?


Lovasi András akár 3 évet is kaphat

A bíróság nemrég további orvos szakértői véleményt kért, ennek az eredménye minden bizonnyal hatással lesz az ítélet súlyosságára is.

 

Nemrégiben elkészült az orvos szakértői vélemény, amely akár az ítélet súlyosságát is befolyásolhatja Lovasi András autóbalesetének ügyében – értesült a Blikk. Kiderült: a baleset egyik sértettje maradandó fogyatékosságot szenvedett a karambol következtében, így az 53 éves zenészre kiszabható büntetési tétel akár 3 évig tartó szabadságvesztés is lehet.

Lovasi András még 2019 márciusában terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol összeütközött egy rendőrautóval. A járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült. A zenész akkor szeretett volna peren kívül megegyezni a sértettekkel, ám az ügyészség elutasította az indítványát.

nlc.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Egyre többet suttognak 2022 szelleméről – Megint térdre kényszeríti Magyarországot az energiaár-sokk?

A közel-keleti háború kitörése óta jelentősen emelkedett az olaj és a gáz világpiaci ára, a helyzet egyre inkább hasonlít 2022-höz,...

Leáll az MVM rendszere, érdemes időben elintézned az ügyeidet

Rengeteg MVM-ügyfél kerülhet kellemetlen helyzetbe.

Mikor számít idősnek a kutya? Jelek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni

Az idősödő kutya nem mindig látványosan változik. Mutatjuk, mely jelek árulják el, hogy kedvenced különös figyelmet és több...

Lefotózta a traffi a tűzhöz siető osztrák tűzoltóautót, megbírságolták a sofőrjét

Az ügy akkora felháborodást váltott ki, hogy a helyi tűzoltóság parancsnoka lemondott.

Keresztények megölésével fenyegetőzött a TikTokon

Elfogtak egy férfit Bosznia-Hercegovinában kedden, aki a TikTok közösségi oldalon keresztények megölésével fenyegetőzött – közölte a...

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését

Ezer újságírónak kell visszatérnie a munkába.

Hatalmas zakó a BL-ben: a partjelző a pályára repült – videón a brutális ütközés

A kommentátorok tréfás megjegyzésekkel színesítették az esetet.

Kifütyülték csapatukat és visszasírják Roman Abramovicsot a Chelsea szurkolói

Korábban csak egyszer látták el ennyire az angolok baját.

Férje halála után gyerekkönyvet írt a nő: Most kiderült a megdöbbentő igazság

Egy tragikus hirtelenséggel megözvegyült amerikai édesanya azzal vált országszerte ismertté, hogy szívszorító gyerekkönyvet írt a...

Félpucéran rendezett jelenetet egy római szállodában a Transformers-filmek sztárja

Shia LaBeouf félmeztelenül jelent meg egy római szálloda előcsarnokában. A Transformers sztárja az apja keresztelője miatt utazott az olasz...

Krisz Rudi titokban szakított gyermeke édesanyjával: kislányuk már 7 éves

A 90-es évek tinibálványa hét évvel ezelőtt lett apa, először beszélt róla, hogy gyermeke édesanyjával szakítottak.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0