Ezt olvasta már?


Ma kezdődik a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat

Mintegy 200 programmal, például épületsétákkal, tárlatokkal, előadásokkal és koncertekkel is várják a kulturális örökség napjaira az érdeklődőket a hétvégén országszerte.

Szombaton és vasárnap 284 műemlék, közte több mint 70, máskor nem látogatható épület nyitja ki kapuit a nagyközönség előtt és 214 szervező közösség állt a programok mellé.

A hétvégi programsorozaton az érdeklődők egyebek mellett megismerkedhetnek a Pénzügyminisztériummal, épületbejáráson vehetnek részt, ahol többek között megtekinthetik a századfordulós hangulatot őrző miniszteri folyosót és dolgozószobát. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épülettúráin betekintést nyerhetnek a palotaépület termeibe, megismerkedhetnek a könyvmentés és a restaurálás folyamatával.

A kápolnásnyéki Halász-kastélyban séták, tárlatvezetés, valamint Puccini, Verdi, Bellini és Mascagni remekműveit megszólaltató koncert is várja a közönséget.

Kisjankó Bori szülőházában a régi szegényparaszti életformával, a mezőkövesdi népi építészet jellegzetességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A nagycenki Széchényi-örökség helyszínein a közönséget szakmai vezetésekre invitálják, délután pedig régészeti és művészettörténeti előadásokon vehetnek részt.

A hétvégén látogatható lesz egyebek mellett a budanyéki királyi vadászkastély romterülete, a Nádor utcai Alapvető Jogok Biztosának Hivatala műemlék épülete és a tuzséri Lónyay-kastély is. Filmvetítés és romkerti séta várja az érdeklődőket Somogy megyében, míg Kőszegen vezetett sétán tekinthetik meg az egykori Kletz-Adelffy Árvaházat és felmászhatnak a Jézus Szíve templom harangtornyába is.

A programhelyszínek a www.oroksegnapok.hu oldalon találhatók meg.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Egy szakítás volt az ok, ezért ugrott ki egy 16 éves fiú a kilencedik emeletről Óbudán az apa szerint

A tinédzser a nagymamája lakásából kiugorva vetett véget az életének. Apja egy görögországi terápiával próbált segíteni rajta, de a...

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú...

Több mint 4 ezer kilométert gyalogolnak betek unokájukért

Rómától Gibraltárig gyalogol egy idős házaspár, hogy felhívják a figyelmet a gyermekkori daganatos betegségekre és támogassák az őket...

Visszatér a tél? Hózápor zúdult Kékestetőre - videó

Ismét beköszönt a tél? A Kékesen már hózápor nehezíti a közlekedést. Azok viszont, akik szeretik a fehér tájat, egy kis időre újra...

Véget ér a jó idő: durva fordulat következik az időjárásban

A kellemes tavaszi idő továbbra is várat magára.

Szellemkamion japán útjain

A napokban egyedülálló tesztprogramnak adnak otthont a Shizuoka és Aichi prefektúrákat összekötő Shin-Tomei és Tomei gyorsforgalmi utak...

Újfajta átverés terjed

A LinkedIn mára több mint egymilliárd felhasználót köt össze, de a szakmai kapcsolatépítés mellett egyre inkább a kibertámadók...

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. 

Magyar Péter: A Tisza belső mérései az eddigi legnagyobb előnyt mutatják a Tisza javára

Magyar Péter „temus országjárásnak" nevezte Orbán Viktor országjárását.

Ezek a kitagadott konyhai trendek 2026-ban újra hódítanak

A fénykoruk után néhány évtizeddel ezek a konyhai trendek ismét divatba jönnek.

Közlekedésbiztonságból elégtelen: az M1-es terelésében állt neki forgolódni az audis

Nehéz szavakat találni arra, amit a napokban rögzített egy fedélzeti kamera az M1-es autópályán. A kamerás autónak satuféket kellett...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az EU-ban átlagosan 1,9 százalékkal, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkentek az ipari árak 2026. januárban

Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2026 januárjában az Európai Unióban, de – az energiaárak közel 8 százalékos visszaesése miatt – így is 1,9 százalékkal a

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

0