Ezt olvasta már?


Ma tartja nyolcadik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc

Évértékelő beszédet tart ma Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Ez lesz a nyolcadik értékelése, de az első, amelyet nem az MSZP politikusaként, hanem a Demokratikus Koalíció elnökeként mond el.

Gyurcsány Ferenc ma az egyik budapesti szállodában, meghívottak előtt tartja 2005 óta megszokott országértékelő beszédét. Korábban kormányfőként rendre a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén mondta el értékelését, amelyek alkalmával többnyire reformterveit ismertette.

Első miniszterelnöki évadnyitójában négy feladatot jelölt ki: az adórendszer és a felsőoktatás átalakítását, a nemzeti felelősség programjának megvalósítását, és a következő évtized fejlesztési programjának megalkotását. Második évindító beszédében fő célként a munkahelyteremtést, az állami működés szerkezeti reformját és a szegénység visszaszorítását emelte ki.

2007 februárjában, az őszödi beszéd okozta belpolitikai viharok után azt mondta: a közélet háborús logikája helyett nyugodt reformpolitikára van szükség. Negyedik évnyitó beszédében az új polgárosodás programját hirdette meg, és azt mondta: nyugodtabb kormányzás, nyugodtabb élet következhet, nem készülnek további húsbavágó döntésekre.

Ötödik évértékelő beszédében a többi között az adó-, a szociális- és a nyugdíjrendszer, továbbá a támogatáspolitika átalakítását nevesítette olyan intézkedésként, amely lehetővé teszi, hogy a költségvetési egyensúly megőrzése mellett versenyképesebb legyen az ország.

Gyurcsány Ferenc 2010 márciusban a kezdeményezésére megalakult Magyar Demokratikus Charta rendezvényén értékelt, miután a kormányfői székből való távozása után hónapokig szinte csak zárt fórumokon szólalt meg a nyilvánosság előtt. Akkor azt kérte híveitől, hogy a választásokon támogassák a Mesterházy Attila vezette MSZP-t. Beszélt arról is, hogy a szocialista párt lehet a parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság igazi védője és képviselője.

Egy évvel ezelőtt a szocialista párt Demokratikus Koalíció Platformjának elnökeként viszont - túl azon, hogy önkényuralom építésével vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt - már azt mondta: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni.

Ezt a törekvését sikertelennek ítélve döntött úgy tavaly októberben, hogy távozik az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alakít, amelynek elnökévé választották november elején.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Hosszabb életet szeretnél? Kezdj el súlyzózni.

Főként a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai betegségek esetében előnyös.

Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést zivatarok miatt

A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.

Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába

A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.

Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége gyönyörű nő: Judit mélyen kivágott felsőben pózolt mellette

Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége, Judit elbüvőlő szépség.

Megtörte a csendet a Fidesz, elismerést várnak felülvizsgálat helyett

A lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki közleményt.

A tökéletes reggeli: Juharszirupos banánpalacsinta percek alatt

Csak néhány mozdulat, és már tálalhatod is ezt a laktató, fenséges reggelit. Ráadásul növényi tejjel és gluténmentes liszttel...

Esti döntés: Magyar Péter újabb fontos embert menesztett

A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Magyar Péter miniszterelnök felmentette...

Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes

Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezi a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a...

A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története

Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház...

Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?

„Jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” – ezzel az üzenettel reagált Magyar Péter Rétvári Bence kérdésére a...

Magánerdők, tűzifa, bevételkiesés: megszólalt a miniszter a fakitermelési moratóriumról

Drágább lesz-e a tűzifa? Kompenzálják-e az erdőgazdaságokat? A komoly hullámokat vető bejelentés részleteiről kérdeztük Gajdos...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0