Ezt olvasta már?


Ma van a magyar kultúra napja

Díjátadókkal, irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal, koszorúzással és képzőművészeti kiállításokkal is ünneplik a magyar kultúra napját országszerte, az eseményekről a közmédia is beszámol műsoraiban.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.

A kézirat és a Himnuszt megzenésítő Erkel-kotta egész nap látható lesz az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol Szendrey Júliáról szóló szakmai konferenciával és a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelnek.

A Fiumei úti sírkertben, ahol a magyar kultúra olyan személyiségeinek sírjai találhatók meg, mint Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós vagy Munkácsy Mihály, ingyenes sétákat rendeznek.

A Hagyományok Házában a Fölszállott a páva című műsor legjobb képeiből látható fotókiállítás, és az idén 75 éves Gaál János bútorfestő jubileumi kiállítása is megnyílik a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.

A magyar kultúra napján adják át számos város, köztük Zalaegerszeg, Keszthely, Szeged, Komló, Szolnok, Dunaújváros, Győr, Debrecen, Szombathely, Kőszeg, Gyula, Békéscsaba és Tatabánya kulturális, közművelődési és művészeti díjait, ösztöndíjait.

Zala megyében exkluzív kiállítások nyílnak, irodalmi esteket rendeznek és bemutatják a közgyűjtemények legújabb kutatási eredményeit. Veszprémben Ady Endre halálának századik évfordulójáról a megyei középiskolák diákjainak előadásával, Baranyában pedig kiállítással emlékeznek meg. Csongrád megyében vers- és prózamondóversenyt rendeznek, koncertekre és színházi előadásokra is várják a közönséget és Szeged kulturális intézményei is bemutatkoznak. A hajdú-bihari megyeszékhelyen tárlatvezetéseket és a Himnuszhoz kapcsolódó játékos foglalkozást is szerveznek.

Bács-Kiskun megyében Himnusz- és mesemondó versenyt, valamint rendhagyó irodalomórát is rendeznek. Nógrád megyében Madách Imréről és Nyírő Józsefről is megemlékeznek. Pest megyében pedig - Szentendrén - Himnusz-flashmobot tartanak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében könyvbemutatókkal és rendhagyó könyvtári órákkal is készülnek. Fejér megyében Dunaújvárosban, Martonvásáron és Székesfehérváron is koncertekkel várják a közönséget. Győr-Moson-Sopron megye székhelyén pedig egy egész héten át ünneplik a magyar kultúra napját.

A Duna Televízió Család-barát című magazinműsora az Országos Széchényi Könyvtárba kapcsol, beszélgetés hangzik el a Himnusz keletkezéséről és az Olvass többet versenyről. A 20.25-kor kezdődő Önök kérték több bejátszással emlékezik meg a magyar kultúra napjáról, este Bereményi Géza Eldorádó című filmjét vetítik.

Az M5 kulturális csatorna munkatársai napközben a fővárost járják és három meglepetéshelyszínen rendhagyó órákat tartanak a gyerekeknek. A nézők ezekből bejátszásokat láthatnak több alkalommal. A 21 órakor kezdődő Ez itt a kérdésben az érdeklődők megtudhatják, hogy a hazánkban élő külföldi alkotók, művészek miért szeretik a magyar kultúrát, és hogy a külhoni magyar intézetekbe betérők mire kíváncsiak a magyar kultúra kínálatából. Ezt követi a János vitéz című rajzfilm felújított változatának bemutatója.

A Kossuth Rádió is tematikus nappal várja a hallgatókat. A Napközben című műsor 9 és 10 óra között országos körképpel készül az országos eseményekről, majd az olvasás fontosságáról és az élethosszig tartó tanulásról lesz stúdióbeszélgetés. A délutáni Jó napot Magyarország! című műsor a magyar kultúra napja rendezvényeiről számol be.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Amikor ilyen a légzés, az a haldoklás jele – az agonális légzés, amit sokan félreértenek

Amikor valaki „lélegzik”, mégis haldoklik – mi is az az agonális légzés?

Okosodnak, szépülnek a legnagyobb Renault-k

2026-ra három típusát is finoman átdolgozza a Renault. Az Austral, az Espace és a Rafale új technológiákat és friss színeket kapnak.

Így változna meg az életed csillagjegyed szerint, ha ezt az egy szokásodat elengednéd

Van valami igazán felszabadító abban, amikor elengedünk egy szokást, ami már nem szolgál minket. Nézzük meg, hogyan változhatna meg az...

Váratlan fordulat a zárásnál: a csúcspapírok kilőttek, de egy jól ismert hazai gigacég befektetői pórul jártak

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.

A Kutyapárt 172 millió forinttal kevesebb kampánypénzt kaphat

Csak 79 jelöltjük indul az áprilisi választáson.

Több mint 50 év után újra emberek indulnak a Hold közelébe – kockázatos, mégis kulcsfontosságú küldetés jön

Április 1-jén startolhat az Artemis–2: a NASA megerősítette, hogy a technikai akadályok elhárultak, és a négytagú legénység készen...

Lovagkeresztet kapott Rákay Philip asztrológus felesége – A cége korábban 13,8 millió forintért adott tanácsokat a Fidesz-frakciónak

Wieber Orsolya okleveles asztrológus a Pesti Vigadóban vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A kitüntetés a cégének korábbi,...

Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt

Az ukrán pénzszállítók elleni rajtütés napján tartott nagy bulit egy Somogy megyei farmon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és...

Kiderült a titokÍ: Diana nem Vilmost tartotta a királyi trónra alkalmasnak

Meglepő leleplezések a néhai Diana hercegnő belső köréből új megvilágításba helyezik Vilmos és Harry herceg gyermekkorát. Richard Kay...

Megnézik a biztonsági kamerát a ház új tulajdonosai és rájönnek, hogy nincsenek egyedül

Miután megvásároltak egy felújításra szoruló házat, a felszerelt biztonsági kamerák folyamatosan figyelmeztették az új tulajdonosokat,...

Orbán Viktor véletlenül beismerte, nem lehet tartani a korábbi ígéretét a béremelésről

A jelek szerint Orbán Viktor nem tudja, mit ígér és mond a nemzetgazdasági minisztere, vagy ha igen, akkor nemes egyszerűséggel egyik...

Női kosárlabda: 28 év után világbajnoki résztvevő a magyar csapat!

Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese a törökországi selejtezőtorna záró fordulójában 89-74-re felülmúlta a vendéglátó...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0