Ezt olvasta már?


Macron: nem lehet tovább várni az EU megújításával

Nem lehet tovább várni az Európai Unió megújításával, azonnal cselekedni kell, senkinek sincs joga a késlekedésre - hangsúlyozta Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön a németországi Aachenben a Nemzetközi Károly-díj átvétele alkalmából mondott beszédében.

Emmanuel Macron a díj névadójára, Nagy Károly frank császárra (747-814) utalva kiemelte, hogy már a "Karolingok álma" is a népeit békés egységbe összefogó Európa volt, az EU-s integráció pedig éppen ezt, a békét és a fejlődést biztosítja, páratlanul hosszú ideje, hetven éve.

Az EU így olyan, mint egy "utópia, de mégis létezik". Ez a hetven év és ez a megvalósult utópia a mai európaiak öröksége, amelyet nem szabad elherdálni.

Félni sem szabad a mostani nyugtalan időkben, és nem szabad feladni a demokráciát és a jogállamiságot. Nem lehet engedni azon erők "kísértésének", amelyek szerint az új kihívásokra a válasz a visszahúzódás a nemzeti keretek közé - mondta a francia államfő, hozzátéve, hogy a nacionalista erők térnyerését jelzi Nagy-Britannia távozása a közösségből (Brexit), vagy a lengyelországi, az olaszországi és a magyarországi választások eredménye.

A nemzeti keretek közé visszahúzódás helyett az EU ügyét kell előmozdítani, ami azonban nem lehet mindig csak a legkisebb közös többszörös vagy az utolsó pillanatban megtett lehető legapróbb lépés politikája. Évtizedekre előretekintő bátor döntéseket kell hozni, és nem kell mindenben egyetérteni, de dolgozni kell - mondta Emmanuel Macron.

A nacionalisták és a demagógok világosan beszélnek, ezért azoknak is világosan kell beszélniük, akik fontosan tartják az EU-t, és teljes erővel, a lehető legnagyobb ambícióval kell haladniuk előre, méghozzá gyorsan - tette hozzá.

Mint mondta, "nem idézőjeles, hanem valódi reformokat" kell végrehajtani. Kiemelte, hogy a polgárainak biztonságot nyújtó EU-t kell felépíteni, amely a többi között az eddiginél jobb migrációs politikát valósít meg.

Az "új Európát" két alapelvre, a szolidaritásra és a konvergenciára - a tagok teljesítményének közötti különbségek csökkentésére, a felzárkózásra - kell építeni, ezért az euróövezetben létre kell hozni az önálló költségvetés intézményét a beruházások ösztönzésére és a tagok közötti konvergencia erősítésére.

Emmanuel Macron sürgette, hogy Németország álljon e törekvések támogatói közé, és szakítson a fétisként tisztelt államháztartási többlet elérésére törekvő politikával. Mint mondta, Berlin megbízható partnerre lel Franciaországban, hiszen "Franciaország visszatért", végrehajtja a régen várt reformokat, és nem önös érdekből, hanem az Európa iránti elkötelezettségből akarja előmozdítani az integrációt.

Angela Merkel német kancellár a díjazottat méltató beszédében kiemelte, hogy a nagy globális konfliktusok közül sok Európa térségében, "a házunk kapuja előtt" zajlik, és "nem úgy van már, hogy az Egyesült Államok egyszerűen megvéd minket".

Ezért az EU-nak "a saját kezébe kell vennie sorsa irányítását" - húzta alá a kancellár.

Mint mondta, az európai integráció döntő szakaszához érkezett, és négy területen előre kell lépni, hogy az EU továbbra is békét, biztonságot és jólétet biztosítson népeinek.

Az első a tudományos kutatás és az üzleti innováció területe, amellyel kapcsolatban Németország és Franciaország hamarosan közös kezdeményezésekkel áll elő - mondta Angela Merkel. Szembe kell nézni azzal, hogy a digitális átalakulás folyamatában Európa nem tartozik az első közé, és ezen változtatni kell, fel kell zárkózni a legjobbakhoz. Nem lehet beletörődni abba, hogy az autógyártás szülőföldje, Európa az akkumulátorokat Ázsiából, a digitális megoldásokat pedig Amerikából kénytelen beszerezni autóihoz - tette hozzá.

A második a menekültügy, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az EU-s külső határ védelme elengedhetetlen a belső határellenőrzés nélküli övezeten belüli szabad mozgás lehetőségének megőrzésével, de a bezárkózás nem megoldás. Helyette együttműködésre van szükség az EU körüli térségek országaival, a menekültügy közösségen belüli kezeléséhez pedig egy "szolidáris, méltányos és válságtűrő" rendszert kell kidolgozni - mondta a német kancellár.

A harmadik terület az euróövezeti valutauniós és gazdasági unió továbbfejlesztése, amellyel kapcsolatban a bankunió kiépítésének befejezését emelte ki, és megerősítette, hogy a júniusi EU-csúcsig Németország és Franciaország közös javaslatokat készít.

A negyedik terület a közös kül-, és biztonságpolitika, amely még mindig "gyerekcipőben jár" - mondta Angela Merkel.

A német kancellár és a francia elnök beszédében is kiemelt helyen szerepelt a közel-keleti helyzet. Emmanuel Macron kiemelte, hogy az EU-nak "erőt kell mutatnia", más hatalmaktól függetlenül, önállóan kell dolgoznia a térség stabilitásának érdekében. Angela Merkel a Szíria elleni izraeli rakétatámadásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az EU-nak azért is fejlesztenie kell kül- és biztonságpolitikáját, mert az utóbbi órák fejleményei megmutatták, hogy a Közel-Keleten már az a kérdés, hogy "béke lesz-e, vagy háború".

Az aacheni városházán rendezett ünnepségen részt vett számos korábbi díjazott vezető külföldi politikus, például Petro Porosenko ukrán államfő és az EU soros elnöki tisztségét ellátó Bulgária kormányfője, Bojko Boriszov.

A Nemzetközi Károly-díjat az európai egyesítésben kiemelkedő érdemeket szerző személynek vagy intézménynek ítélik oda 1950 óta minden évben. A korábbi kitüntetettek között van például Bill Clinton volt amerikai elnök, Wolfgang Schäuble volt német pénzügyminiszter, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke, Dalia Grybauskaite litván államfő és két magyar személyiség, Konrád György író (2001) és Horn Gyula néhai kormányfő, aki 1990-ben kapta meg az elismerést, külügyminiszterként végzett munkájáért.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0

hírek innen, onnan

Kátai-Németh Vilmos: Levertük a Fideszt, mint vak a poharat

Magyarország első látássérült minisztere a gyermekvédelemben elkövetett bűnöket tárná fel elsőként.

Balázsék befejezték: véget ért az imádott reggeli rovatuk

Véget ért a Balázsék című reggeli rádióműsor népszerű rovata. Csütörtökön lezárult az a könyvfelolvasó rovat, amely az elmúlt...

Egyre több orvos használ AI-chatbotokat – komoly kockázatok is felmerülnek

Nemcsak a betegek, hanem az orvosok is egyre gyakrabban fordulnak mesterséges intelligenciához egészségügyi kérdésekben. Az AI-chatbotok...

„Nem ez volt életem legjobb időszaka” – mondta ballagásán a magyar szépségkirálynő

Végvári Janka, a Miss World Hungary tavalyi győztese elballagott a mosonmagyaróvári Kossuth Gimnáziumból. A szépségkirálynő a májusi...

Leesett az álluk a nézőknek az X-Faktor két új műsorvezetőjétől, senki nem számított erre a párosra

Az új mentorcsapat után végre fény derült arra is, kik lesznek a 2026-os X-Faktor műsorvezetői. Pápai Joci és Miller Dávid helyét a...

Komoly üzleti fegyverré váltak a hűségprogramok

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az...

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Súlyos dolgot találtak Erdélyben: ez zajlott az áprilisi választások idején a színfalak mögött

Sok helyszínen a titkosság feltételei egyáltalán nem voltak biztosítva.

Fantasztikus Renault kisautó érkezett, a Legón múlik, hogy árulják-e

Annyira megtetszett a Renault-nak egy rajongó Lego 5-öse, hogy beálltak mögé támogatónak.

Alkalmazna beosztottként a parlamentből kikerült politikust?

A kormányváltás óta valóságos műfajjá vált a politikai pályafutás utáni újratervezés.

Száguldó életmentők az utcákon: 4 mentőmotor és két mentőkerékpár is szolgálatba áll mától Budapesten

Gyorsabbá válhat az életmentés Budapesten és Pest vármegyében: májustól mentőmotorok és kerékpáros egységek is segítik a...

Wáberer György 100 millió forintot utalt a Tiszának, Magyar Péter szólt, hogy hétfőn visszautalják

A leendő miniszterelnök el akarja kerülni annak a látszatát, hogy bármilyen vállalkozót vagy oligarchát kössenek hozzájuk.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.