Ezt olvasta már?


Magyar Nagydíj - Vettelé az első rajtkocka, Hamilton csak negyedik

A világbajnoki pontversenyben vezető, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.

A kvalifikáció első szakaszában nem történt nagy meglepetés, a rosszulléte miatt Felipe Massa helyére beugró Paul Di Resta utolsó előttiként zárta az időmérőt a Williams autójában.

A második etapban a háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton 1:16.693-mal megdöntötte nagy riválisának, a vb-pontversenyben éllovas Sebastian Vettelnek a harmadik szabadedzésen felállított pályacsúcsát. A német pilóta szintén gyorsabban teljesítette a 4381 méteres kört, mint délelőtt.

A pole pozícióról döntő harmadik szakaszban még tovább, 1:16.276 percre javult a pályacsúcs Vettel révén, akit legjobban csapattársa, a finn Kimi Räikkönen tudott megközelíteni. A 30 éves versenyzőnek ez az idei második és pályafutása 48. pole pozíciója.

A második sorból a két mercedeses, a finn Valtteri Bottas, valamint az összetettben Vetteltől egy ponttal lemaradva második, háromszoros világbajnok Hamilton indul.

Nico Hülkenberg hetedik lett az időmérőn, ám öthelyes rajtbüntetést kapott, mivel autójában váltót cseréltek, így a 12. pozícióból rajtolhat a versenyen. Emiatt többek között a 36. születésnapját szombaton ünneplő Fernando Alonso is előre csúszott egy helyet a rajtrácson.

A futamot vasárnap 14 órakor rendezik.

 

A teljes rajtsorrend:

---------------------

1. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

2. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

3. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

4. sor:

Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

5. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)

Jolyon Palmer (brit, Renault)

6. sor:

Esteban Ocon (francia, Force India)

Nico Hülkenberg (német, Renault)

7. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

Sergio Perez (mexikói, Force India)

8. sor:

Romain Grosjean (francia, Renault)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:

Lance Stroll (kanadai, Williams)

Pascal Wehrlein (német, Sauber)

10. sor:

Paul Di Resta (brit, Willilams)

Marcus Ericsson (svéd, Sauber)







0
0
0

hírek innen, onnan

Te gondoltad volna? Térképen mutatjuk, mely országokban számít nemzeti ünnepnek május 1.

Május elseje a legtöbbünknek a majálist és a pihenést jelenti, ám a globális térkép meglepő különbségeket mutat.

Majka odamondott: „Nagyszájú csaj” – ezt gondolja az X-Faktor új mentoráról

Az X-Faktor 2026-os szériájában nemcsak a mentorok, hanem a műsorvezetők névsora is alaposan megváltozott: Gáspár Laci és Majka párosát...

Most rosszabb helyzetből indulunk az euró bevezetéséhez, mint 25 évvel ezelőtt

A Téma legújabb adásában Bod Péter Ákos közgazdásszal az euró bevezetésének előnyeiről és kihívásairól beszéltünk....

Magyar Orvosi Kamara: Tüneti kezelés lenne a szabad orvosválasztás visszavezetése

A kamara Kapitány István leendő gazdasági miniszter szabad szülésorvos-választásról szóló bejegyzésére reagált.

Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen

Bruce Willis és Lewis Hamilton után ő lett a cég egyik divatfilmjének a főszereplője, melyben egy másik világhírességet, James Bondot...

Döbbenetes, ennyit jelent lakáshitelnél a 0,1 százalék kamatkülönbség

Egy nagy összegű, hosszú futamidejű lakáshitelnél akár havi több ezer forintos, a futamidő végéig pedig több százezer vagy akár...

Ezt a hibát sokan elkövetik: ezért ne takaríts papírtörlővel

A papírtörlő sok háztartásban alapdarab, mégis van egy gyakori hiba, amit rengetegen elkövetnek: nem minden felület tisztítására...

A sör és virsli helyett már a nemzeti rock uralja a majálist

„A nemzeti ellenállás a reneszánszát fogja élni.”

Toroczkai a Mi Hazánk majálisán: Ennyi ember Árpád idejében hazát is tudott foglalni

Fiatalok tucatjai kérték fel a Bűnvadászokat, hogy penderítsék ki őket az ingatlanukból. Kisgyerekek énekelték a Trianoni határokat...

90 éves, de fiatalokat megszégyenítő energiával dolgozik a reptéren

A 90 éves Lawrence Santucci meglepetés születésnapi ünnepséget kapott munkahelyén, a kaliforniai John Wayne repülőtéren.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0