Magyarország számára kiemelten fontos a vízimadarak védelme
Magyarország számára kiemelten fontos a vizes élőhelyek és a vízimadarak védelme, ezt évtizedek óta számos intézkedéssel igyekszünk biztosítani - mondta Semjén Zsolt kedden egy budapesti nemzetközi konferencián.
A miniszterelnök-helyettes az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes felei találkozójának megnyitóján beszélt. Hangsúlyozta: Magyarország 2003-ban csatlakozott az AEWA-hoz, ennek hatálya alá 253 vízimadár tartozik, köztük számos hazánkban is fészkelő vagy itt átvonuló faj.
Semjén Zsolt szólt arról, hogy a már a hazai természetvédelem első lépése szorosan kötődött a vízimadarak védelméhez. Kitért azokra az elmúlt évtizedekben tett intézkedésekre, amelyeket Magyarország a nagykócsag védelmében tett. A 20. század elejére a kipusztulás szélére jutott vándorló vízimadár állománya ezeknek köszönhetően megerősödött, a nagykócsag a magyar természetvédelem címermadarává vált - tette hozzá.
"A védelemben részesülő területek az országnak ma mintegy 22 százalékát teszik ki, ennek több mint kétharmada pedig kifejezetten a madarak, azon belül a vízimadarak védelmét is szolgálja. A magyar nemzeti parkok az elmúlt tíz évben korábban soha nem látott mértékű természetvédelmi beruházásokat valósítottak meg. Összesen több mint 300 ezer hektáron javítottuk az élőhelyek állapotát" - szögezte le Semjén Zsolt.
Kitért arra, hogy a vándorló vízimadarak számos veszélynek vannak kitéve vonulásuk alatt, ezért nemzetközi összefogás, az érintett útvonalakon jogi szabályozás szükséges védelmük érdekében, hiszen megfelelő nyugalmat, élő- és táplálkozóhelyeket kell biztosítani számukra.
Szólt a 2011-ben magyar kezdeményezésre öt ország (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szerbia, Szlovénia) részvételével létrehozott Mura-Dráva-Duna bioszféra rezervátumról, amely - mint mondta - világviszonylatban egyedülálló összefogás. "A bioszféra rezervátum teljes területe megközelíti az egymillió hektárt, ennek egyharmada Magyarországon található" - tette hozzá.
A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy óriási kihívást jelent az illegális elejtések visszaszorítása, a túlhasznosítás mértéke.
"A globálisan veszélyeztetett vízi vadfajok drasztikus állománycsökkenésének legfőbb oka a vizes élőhelyek bolygatása, megváltoztatása, az ilyen területeken megvalósuló beruházások. Ilyenek a vonalas létesítmények, a légvezetékek és szélerőművek által okozott pusztulás, valamint a nem fenntartható vadászat" - mondta Semjén Zsolt. A fajmegőrzés szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte, hogy kellően nagy kiterjedésű vízfelületeket és ezzel szomszédos táplálkozóterületeket magában foglaló kíméleti területek álljanak rendelkezésre.
Bár a koronavírus-járvány miatt a konferenciát a tervezetthez képest egy évvel később tartják, Semjén Zsolt örömtelinek nevezte, hogy Magyarország a természetvédelem szempontjából ilyen fontos egyezmény 8. találkozójának otthont adhat.
A megnyitón felszólalt Mohlago Flora Mokgohloa, a dél-afrikai erdészeti, halászati és környezetvédelmi minisztérium főigazgató-helyettese, aki a fehérarcú fütyülő kacsa és az afrikai pingvin populációjának védelmére tett intézkedésekről is beszélt.
Amy Fraenkel, a vándorló vadon élő álltfajok védelméről szóló egyezmény (CMS) főtitkára az 1995 óta létező, 121 országot tömörítő AEWA fontos szerepéről szólt.
Jacques Trouvilliez, az AEWA főtitkára pedig arról, hogy a civil társadalmaknak és a kormányoknak össze kell fogniuk az élőhelyek megmentéséért.
A konferenciára küldött videoüzenetében Inger Andersen, az ENSZ helyettes főtitkára, a világszervezet környezetvédelmi programjának ügyvezető igazgatója a klímaváltozás, a biodiverzitás-csökkenés és a környezetszennyezés káros hatásait nevezte a vándorló vízimadarakat fenyegető legégetőbb problémának.
A szervezőknek a konferencia első napján kiadott közleménye idézi Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt, aki szerint történelmi mérföldkő a budapesti konferencia. "Ez az első alkalom ugyanis, hogy hazánk kezdeményezésére Magyarországon ülnek össze a felek természetvédelmi egyezmény kapcsán" - hangsúlyozza az államtitkár, hozzátéve, hogy a konferenciára több mint 60 ország 200 szakemberét várják.
Az AEWA-találkozó az elmúlt évek legnagyobb, afrikai és eurázsiai vándorló vízimadarakkal foglalkozó nemzetközi konferenciája. Az eseményen 52 nemzeti delegáció vesz részt az AEWA aláírói országai, illetve az Európai Unió képviseletében. Számos, a megállapodáshoz jelenleg csatlakozó nem aláírói állam megfigyelő küldöttségei, civil szervezetek képviselői és az afrikai-eurázsiai vándorlási útvonal vízimadárszakértői is hivatalosak a találkozóra.
A négynapos tanácskozás lehetőséget biztosít a kormányok számára, hogy áttekintsék az ENSZ által támogatott egyezmény végrehajtása érdekében tett közös erőfeszítéseiket, valamint megállapodjanak olyan jövőbeni intézkedésekről, amelyek célja az AEWA-ban meghatározott 255 vízimadárfaj védelmi helyzetének további javítása.
A pénteken záruló budapesti találkozón a résztvevők három jelentést fognak megvizsgálni: megvitatják, hogy az AEWA miként járul hozzá az Aichi Biodiverzitás Célok megvalósításához, milyen lehetőségei vannak az AEWA-nak a 2020 utáni globális biodiverzitási keretrendszer támogatása terén, illetve hogy az AEWA miként szolgálhatja a fenntartható fejlődési célok teljesítését.
A találkozón bemutatják az AEWA legújabb védelmi státuszjelentését is, amely szerint az AEWA vízimadár-populációinak mintegy 43 százaléka esetében hosszú távú hanyatlás figyelhető meg, 33 AEWA-fajt pedig a kihalás veszélye fenyegeti globálisan.
A találkozó utolsó napján átadják az AEWA Vízimadár-védelmi díjait.
hírek innen, onnan
Mastercard-felmérés: egyértelműen a mobilfizetés éve volt a tavalyi
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve...
Trump húzta vissza a halálból a republikánus képviselőt
Donald Trump egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy közbenjárásával sikerült megmenteni egy halálos betegséggel küzdő republikánus...
210-zel hasít ez a nyugdíjas méregzsák, meg is kérik az árát
Egy klasszikus Alfa Romeo szépségéhez ritkán férhet kétség. De mi történik, ha a látvány mellé villanyhajtás társul? A válasz a GT...
Minden szabályt megszegett a tolnai autós, a rendőrök is kapkodták a fejüket
A múlt heti razzia keretében akartak ellenőrizni egy fürgedi autóst a rendőrök. A sofőr megpróbált meglépni, gyorsan kiderült, hogy...
Nyílt levélben fordult Mark Rutte NATO-főtitkárhoz a CÖF-Cöka
Ukrajnából érkező kijelentésekre hívta fel a figyelmet Csizmadia László kuratóriumi elnök.
Gigahalat fogtak a Balatonon – ezzel a trükkel sikerült kihúzni
Egy balatonfenyvesi horgász gigahal zsákmánya: a parttól fél kilométerre akasztott meg egy kapitális pontyot.
Az amerikai kardiológusok új ajánlást adtak ki a magas vérnyomásról
A magas vérnyomás a világ felnőtt lakosságának körülbelül 31 százalékát érinti. Most egy új ajánlás jött ki a magas...
Ezért nem fogysz, hiába diétázol: nagyon meglepő oka van
A fogyás sokak számára jelenthet kihívást, még akkor is, ha valóban odateszik magukat a diéta és testmozgás terén.
Kiderülhetnek a Hungaroring titkai
Többek között a Hungaroring történetéről, Teleki Pál haláláról és magyar sportlegendákról készülnek új dokumentumfilmek a Nemzeti...
"Kezében a zászló, élvezi a pillanatot" - Magyar Péter Kecskeméten
„Mindenféle korosztály van itt, és én, a magam 72 évével sem tűnök sem idősnek, sem ide nem illőnek.” Ballai József szubjektív...
A régió legnagyobb sütőüzeme épül Tatán
A tatai Ceres sütőüzem lesz Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzeme.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
Elképesztő bravúr: 28 év után ismét vb-résztvevő a női kosárválogatott
Juhász Dorka remek teljesítménye is kellett a törökök ellen a közel három évtizedes átok megtöréséhez.
Bulvár
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.
blogmorzsák
Jegyet vettél, de változott a program?
Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?
Így őrizd meg az intimzónád fittségét
Menopauza után is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


